A Németországban élő Fenyő Kálmán Barcelona-Veszprém döntőt vár Kölnben!

Shares

Fenyő Kálmán, 440A magyar kézilabdázás egyik nagy ígéreteként indult a pályafutását Győrben elkezdő Fenyő Kálmán, aki még a múlt század végén Németország felé vette az irányt. A jochapress.hu kérdéseire az itthon 33-szoros egykori válogatott nem kis meglepetésre Abu-Dzabiból küldte válaszait.

„Éppen itt nyaralunk a családommal, de kézilabda ügyben engem sehol nem lehet zavarni” – bocsátotta előre a sportággal kilenc évesen, a Rába ETO-ban megismerkedett Fenyő, akinek nagybátyja a világválogatottba is behívott, sajnálatosan korán távozott Fenyő András volt, ráadásul édesapja is az NB I/B gólkirálya tudott lenni. ”Tényleg jól indultam, hiszen 1986-ban, 15 évesen már a felnőttek között is bemutatkozhattam. Hogy idáig juthattam ilyen fiatalon, abban elévülhetetlen része van két, akkori edzőmnek: Vura Józsefnek és Joósz Attilának.  Bár két, súlyos térdsérülésem megtörte a pályám ívét, azért így is elég szép leltárt készíthetek, ha visszagondolok arra az időszakra. Az ETO tagjaként háromszoros magyar bajnok és háromszoros kupagyőztes vagyok, majd az 1995/96-os évadban már a Dunaferrnél folytattam és 170 találattal gólkirály is lehettem.”

– Közben a válogatottnál is számításba vették…

„1991-ben mutatkozhattam be a magyar nemzeti együttesben Izland ellen, idegenben, ahol mindjárt hat gólt sikerült lőnöm. Örülök, hogy ott lehettem az 1993-as, svédországi világbajnokságon is. Ekkoriban egészen biztosan Kovács László volt a legfelkészültebb edző – a válogatottban sokat tanultam tőle. Sérüléseimet követően sajnos, már többször nem válogattak be. 1999-ben elfogadtam a Bundesliga II-ben szereplő Empor Rostock ajánlatát, s ott 264 sikeres lövés révén gólkirály is lettem. 2009-ig játszottam, előbb a másod-, majd a harmadosztályban, ahonnan játékos-edzőként vonultam vissza. Azóta is a sportágban vagyok, Baden-Badenben alacsonyabb osztályban edzősködöm, mellette egy 220 gyereket foglalkoztató sportiskolában is dolgozom. A 11 és 9 éves fiaim tehetségesnek ígérkező kézilabdázó palánták.”

 – Mennyire tartja a kapcsolatot a hazaiakkal?

„Sajnos, sokkal kevesebbet vagyunk otthon, mint szeretném, pedig a fiúk nagyon szívesen vannak a Balaton közelében. Egyébként amikor a Német Kézilabda Szövetség A-licencét megszereztem, két hétig Veszprémben hospitáltam Mocsai Lajosnál, a vizsgák előfeltételeként.”

– Csak elérkeztünk a veszprémi aktualitáshoz, a Kölnben szombaton és vasárnap esedékes, Bajnokok Ligája négyes döntőjéhez. Mire számít, arról az oldalról hogyan látja a veszprémiek esélyeit?

„Mivel a Kielnek kapusgondjai vannak, ezért is a Veszprémet tartom esélyesebbnek. A döntőben pedig bármi megtörténhet; ott Barcelona-Veszprém összecsapásra számítok. Természetesen az egész család a magyaroknak drukkol!”