A női vízilabda-válogatott nagy csatában kapott ki az amerikaiaktól

Shares

A magyar női vízilabda-válogatott nagy csatában, 10-8-as vereséget szenvedett az olimpiai és világbajnok amerikai csapattól a világkupa második, athéni selejtezőtornáján.

Gurisatti
Gurisatti Gréta és Rachel Fattal. Fotó: FINA

Bíró Attila szövetségi kapitány együttese már múlt héten, a rotterdami fordulóban kiharcolta a szuperdöntős szereplést, így a görög fővárosban csak a jobb kiemelésért játszik.

A magyar csapat keretéből Faragó Kamilla, Szegedi Panni és Dömsödi Dalma kapott pihenőt erre a találkozóra, amelyen Bíró Attila Tiba Panna személyében újoncot avatott.

A találkozó elején kétszer is a magyar csapat vezetett, az amerikaiak azonban fordítani tudtak és elléptek hárommal. A magyar válogatott tudott újítani, az újonc Tiba, Vályi Vanda és Leimeter Dóra is akcióból talált be, kiegyenlítve ezzel a harmadik negyed hajrájára.

A negyedik felvonást aztán nagy lendülettel kezdte a tengerentúli gárda, amely három percnyi játék után három góllal vezetett (9-6), így a magyarok a hajrában már csak szépíteni tudtak. 

Bíró Attila szövetségi kapitány

„Egészen jó pillanatokkal sajnos nem lehet meccset nyerni, ezekből sokkal több kellett volna. Felőröltek minket a végére, elfáradtunk – mondhatnám azt, hogy hellyel-közzel jól tartottuk magunkat, de az nem lenne igaz, mert sokkal több kellett volna a pontszerzéshez. Több kikényszerített hibát követtünk el, ami persze az amerikaiak erőssége, hogy fizikailag megtörnek, így ezek a hibák óhatatlanul benne vannak a játékban. Hogy visszajöttünk 6-3-ról 6-6-re az pozitívum, mutatja, hogy a magyar női válogatottnak mindig volt és van tartása, de a győzelemhez még ennél is több kell. Jó pár embertől többet vártam, és akadt egy-két gyermeteg megmozdulás, amelyet a következő meccsekre el kell felejtenünk. Bízom benne, hogy sokkal több van bennünk még, elöl is, hátul is, mert az emberfóros játékunk ma nem volt biztató, vagy mondhatom úgy is, egyáltalán nem tetszett.”

Tiba Panna, aki élete első válogatott meccsét játszotta

„Mind védekezésben, mind támadásban voltak jó pillanataink, viszont hátul sokszor nagyon közel engedtük az ellenfelet, így másfél-három méterről lőhettek, ez nem fér bele, oda kell érni a blokkokkal. Elöl pedig be kell fejeznünk a helyzeteinket, sokkal hatékonyabban. Nem izgultam a meccs előtt, mert tudtam, hogy számíthatok a többiekre. Ez egy komoly lépcsőfok nekem, de nem szabad megállni, menni kell tovább. A gólomnál én voltam a helyzet, nem is gondoltam, hogy nem lövöm el, utána viszont már az járt a fejemben, hogy persze, én lőttem be, de a csapatnak köszönhetem, hogy oda kerülhettem.”

Női vízilabda világkupa

Selejtező, 2. kör:

Egyesült Államok-Magyarország 10-8 (3-2, 2-1, 2-3, 3-2)
Gól:
Mussalman 2, Bonaguidi 2, Raney 2, Ausmus 2, Steffens, Prentice, ill. Gurisatti 3, Leimeter 2, Parkes, Tiba, Vályi.

Az I. csoport állása: 1. Hollandia 12 pont, 2. Egyesült Államok 10, 3. Magyarország 6, 4. Olaszország 6

Csütörtök:
Magyarország-Hollandia 15.00

Péntek:
Magyarország-Olaszország 19.00

A szuperdöntőre június 23. és 25. között kerül sor Long Beachen.

Forrás: MVLSZ / MTI

Vizes vb: kisorsolták a vízilabdatorna csoportjait