A Nyíregyháza nyerte a Vasas elleni rangadót

Shares

Az éllovas Nyíregyháza Spartacus 3-1-re legyőzte a második helyen álló vendég Vasast a labdarúgó Merkantil Bank Liga 29. fordulójának rangadóján.

A balmazújvárosi mérkőzésen Nagy Dominik révén már a 9. percben vezetéshez jutott a házigazda, amely előnyét fél óra után megduplázta. Ráadásul a fővárosiak Hidi M. Sándor kiállítása miatt megfogyatkoztak.

A 60. percben ugyan szépített a Vasas, ám öt percre rá öngóllal visszaállt a különbség, amely a lefújásig megmaradt.

A sikerrel a Nyíregyháza óriási lépést tett, hogy megnyerje a másodosztályt, és felkerüljön az élvonalba, miután már tíz pont az előnye riválisával szemben.

Tímár Krisztián, a Nyíregyháza vezetőedzője

„Nem volt könnyű mérkőzés, de úgy alakult, ahogy terveztünk. A Vasast már a saját térfelén zavarba hoztuk, sok labdát szereztünk magasan és láttam a pályán azokat a játékelemeket, amikkel készültünk. Motiváltak voltunk, sokat küzdöttünk, visszavágtunk az őszi vereségért és megmutattuk, mekkorát fejlődött azóta a csapat. Az előnyünk megnyugtató, de a hátralévő mérkőzéseken is győzelemre törekszünk!”

Gera Zoltán, a Vasas vezetőedzője

„Rosszul kezdünk, ami eddig nem volt ránk jellemző. Rossz döntéseket hoztunk, pont abból kaptuk az első gólt, amit megbeszéltünk. Kapkodtunk, féltünk a nyomástól, rengeteg rossz egyéni teljesítmény jellemezte a játékunkat. A kiállítással el is dőlt a mérkőzés sorsa, ettől függetlenül a második félidőben is próbáltunk támadni, pozitívak maradni. Összességében a Nyíregyháza megérdemelten nyerte meg a mérkőzést.”

A harmadik ETO FC Győr és a negyedik Szeged-Csanád Grosics Akadémia hétfő este csap össze az ETO Stadionban.

Merkantil Bank Liga, 29. forduló

Nyíregyháza Spartacus FC – Vasas FC 3-1 (2-0)
Balmazújváros, 1600 néző
Gól
: Nagy D. (9.), Kovácsréti (31.), Doktorics (65., öngól), illetve Berecz (62., 1-esből)
Kiállítva: Hidi M. (39., Vasas)
Nyíregyháza: Dala – Baki, Alaxai, Gengeliczki, Farkas B., Kesztyűs (Sigér, 69.), Nagy D. (Tamás, 83.) Nagy B., Gresó (Vass, 77.), Beke (Novák, 77.), Kovácsréti (Oláh, 84.)
Vasas: Jova – Pávkovics (Ódor, 46.), Otigba, Baráth – Bakti B.(Girsik A., 81.), Hidi M, Berecz, Urblík (Szalay, 46.), Doktorics – Tóth M. (Bukta, 46.), Radó (Vida, 46.)

Az élcsoport: 1. Nyíregyháza 67 pont/29 mérkőzés, 2. Vasas 57/29, 3. Győr 54/28

Forrás: MTI / nyiregyhazaspartacus.hu

A Győr botlása után ismét feljutó helyen a Vasas

Újra nyert a listavezető Nyíregyháza