A Puskás Akadémia két góllal nyert Debrecenben
Utolsóként a Puskás Akadémia jutott elődöntőbe a labdarúgó MOL Magyar Kupában, miután csütörtökön 3-1-re győzött a Debreceni VSC vendégeként a nyolc között.
A felcsútiak az első támadásukból betaláltak, amikor még fél perc sem telt el a mérkőzésből. A gyors gól után a hajdúságiak voltak kezdeményezőbbek, de egy labdaszerzés után tökéletes kontrát vezettek a vendégek, akik így bő tíz perc után jelentős előnyre tettek szert, mivel Levi nem hibázta el a helyzetét.
A második gól alaposan kedvét szegte a Debrecennek, ezért csendes mederben folyt a mérkőzés, mígnem teljesen váratlanul Ferenczi bombagóljával szépített a hazai csapat, amely ettől ismét felbátorodott, de egyenlítenie nem sikerült a szünetig.
A térfélcserét követően egy ideig nem tudott mit kezdeni a Puskás Akadémia feljebb tolt védekezésével a DVSC, de aztán fokozatosan ismét magához ragadta a kezdeményezést, helyzete viszont csak egy volt, azt pedig Dzsudzsák csúnyán mellé és fölé lőtte.
A játékrész derekán a riválisnak is volt egy ziccere, de azt Milosevic hárította bravúrral. A hajrában tudta fokozni a nyomást a hatszoros kupagyőztes Loki, azonban a 2018-ban döntős Puskás Akadémia egy gyors ellenakcióval végleg eldöntötte a továbbjutás kérdését.
Az elődöntőben a Puskás Akadémia Zalaegerszegre látogat, míg a Budafoki MTE hazai pályán fogadja a Vasas FC-t
Az NB I idei szezonjában a Puskás Akadémia már kétszer legyőzte a ZTE FC-t, szeptember 11-én Luciano Slagveer szerzett győztes gólt Zalaegerszegen, míg február 12-én Felcsúton a PAFC a 18 éves Gruber Zsombor találatával nyert.
Labdarúgó MOL Magyar Kupa
Negyeddöntő:
Debreceni VSC – Puskás Akadémia FC 1-3 (1-2)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 3811 néző, v.: Csonka
Gól: Ferenczi (31.), illetve Gruber (1.), Levi (12.), Slagveer (85.)
Debreceni VSC: Milosevic – Bévárdi (Loncar, 46.), Dreskovic, Lagator, Ferenczi – Manrique, Varga J. – Sós (Varga K., 61.), Dzsudzsák, Bódi – Mance (Do. Babunski, 66.)
Puskás Akadémia FC: Markek – Bartolec, Golla, Spandler, Ormonde Ottewill – Batik – Favorov (Plsek, 80.), Levi (Slagveer, 80.), Corbu – Puljic (Colley, 80.), Gruber (van Nieff, 69.)
Elődöntő:
ZTE FC – Puskás Akadémia FC
Budafoki MTE (II.) – Vasas FC
Az elődöntő hivatalos játéknapja április 5., a finálét pedig május 3-án rendezik a Puskás Arénában.
Forrás: M4 Sport / MTI