A Puskás Akadémia legyőzte és egy pontra megközelítette a Ferencvárost
A Puskás Akadémia Joao Nunes fejesgóljával 1-0 arányban legyőzte a címvédő és listavezető, a 24. perctől emberhátrányban játszó Ferencvárost a labdarúgó OTP Bank Liga 4. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel egy pontra felzárkózott a tabellán.
A hazai csapat kezdte veszélyesebben a mérkőzést, sorra alakította ki a helyzeteket a vendégkapu előtt. A Ferencváros körülményesen, lassan futballozott, majd a félidő közepén Muhamed Besic második sárga lapját követően tíz főre fogyatkozott.
Az emberelőny inkább a Puskás Akadémiát zavarta meg, de aztán a felcsútiak a szünet előtti utolsó pillanatokban egy sarokrúgást követően megszerezték a vezetést.
Fordulást követően megélénkült a játék, elsősorban az FTC jóvoltából, amely emberhátránya ellenére folyamatosan támadott. A Puskás Akadémia jobbára védekezett, és a megszerzett labdákkal próbált veszélyeztetni.
A hajrában elkeseredetten rohamozott a Ferencváros az egyenlítés érdekében, de a hazai gárda a lefújásig megőrizte előnyét.
A találkozót követően a tétmeccsen debütáló Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros vezetőedzője sajtótájékoztatón értékelt.
– Ez volt az első meccsünk a téli szünet után, nem így képzeltük… Nem jól kezdtünk, és a piros lap az piros lap, de mindent elmond, hogy tíz emberrel jobban játszottunk, mint az első huszonöt percben. Kifejezetten rosszul szálltunk be a játékba – kezdte értékelését Csercseszov.
Minek tud örülni a mai meccs kapcsán és mi volt a legrosszabb a csapat játékát illetően? – kérdezték az 58 éves trénertől.
– Annak tudok örülni, hogy csapatként jól reagáltunk a kiállítás után, és a cseréink is jól szálltak be. A szünetben kiabálnom kellett az öltözőben, ami azért nem mindig jellemző rám, de azt szerettem volna elérni, hogy feltüzeljem a fiúkat, és ez sikerült is, de sajnos az egyenlítés nem jött össze. A legrosszabb az első 20 perc volt… – felelte Csercseszov, aki újabb kérdésre válaszolva a kiállított Muhamed Besic kapcsán elmondta: nem beszélne felelőtlenségről. – Nem volt szerencsés a második belépője, de ilyen a foci – tette hozzá.
Vasárnap a Puskás Akadémia hazai pályán fogadja a MOL Fehérvárt, míg a Ferencváros Újpestre látogat. A Kisvárda Debrecenbe utazik.
OTP Bank Liga, 4. forduló:
Puskás Akadémia FC – Ferencvárosi TC 1-0 (1-0)
Pancho Aréna, 2161 néző, v.: Bognár T.
Gól: Joao Nunes (45+4.)
Kiállítva: Besic (24.)
Puskás Akadémia: Markek – Mezghrani, Joao Nunes, Spandler, Szolnoki – Favorov (Skribek, 84.), van Nieff – Slagveer, Corbu (Urblík, 76.), Komáromi (Gera, 76.) – Kozák.
Ferencváros: Dibusz – Botka (Wingo, 71.), Dvali, Blazic, Civic – Besic, Loncar – Zubkov (Mak, 71.), Tokmac, Uzuni – Bassey (Vécsei, 28.)
A tabella:
1. Ferencváros 17 11 2 4 32-13 35 pont
2. Kisvárda Master Good 17 10 4 3 31-17 34
3. Puskás Akadémia FC 17 10 4 3 26-18 34
4. MOL Fehérvár FC 17 8 5 4 23-18 29
5. ZTE FC 17 6 5 6 25-33 23
6. Mezőkövesd Zsóry FC 17 6 4 7 19-27 22
7. Paksi FC 17 6 3 8 42-36 21
8. Budapest Honvéd 17 6 2 9 30-32 20
9. Debreceni VSC 17 4 6 7 30-29 18
10. Újpest FC 17 4 5 8 24-30 17
11. MTK Budapest 17 4 3 10 13-31 15
12. Gyirmót FC Győr 17 3 5 9 17-28 14
A 18. forduló programja
Január 29., szombat:
Paksi FC-ZTE FC 14.30
Debreceni VSC-Kisvárda Master Good 17.00
Budapest Honvéd-Gyirmót FC Győr 19.30
Január 30., vasárnap:
Puskás Akadémia FC-MOL Fehérvár FC 13.00
Mezőkövesd Zsóry FC-MTK Budapest 15.15
Újpest FC-Ferencváros 20.00
Forrás: MTI