A Puskás Akadémia nyert a Hungária körúton

Shares

Az MTK Budapest hazai pályán 1-0-ra kikapott a Puskás Akadémiától a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.

Komáromi György. Fotó: pfla.hu

Az első 45 percben egyik fél sem vállalt sok kockázatot, így csak elvétve jutottak el a csapatok a kapuig, az egyetlen ziccert az MTK dolgozta ki, de Miovski nem tudott élni a lehetőséggel.

A fordulást követően sem változott a játék képe, sok hibával futballoztak a csapatok. A játékrész közepén aztán a felcsútiak kerültek előnybe, így az MTK-nak kellett volna újítania, de az erejéből ezen az estén a hajrában csak egy lesgólra futotta.

A kék-fehérek kispadján már Teodoru Vaszilisz ült, aki a válogatott szünetben a menesztett Giovanni Costantino helyét vette át; az új szakember korábban már irányította az együttest, 2016-ban 33 mérkőzésen dirigálta a csapatot.

A felcsúti együttes továbbra is őrzi idegenbeli veretlenségét a szezonban.

OTP Bank Liga, 9. forduló:

MTK Budapest-Puskás Akadémia FC 0-1 (0-0)
Uj Hidegkuti Nándor Stadion, 1675 néző, v.: Karakó
Gól: Komáromi (69.)
MTK Budapest: Mijatovic – Balázs, Varju, Ferreira, Herrera – Weir, Kosznovszky (Haraszti, 79.), Dimitrov (Kocsis B., 61.) – Vancsa (Kovácsréti, 88.), Miovski, Grozav.
Puskás Akadémia FC: Tóth B. (Markek, 92.) – Szolnoki, Joao Nunes, Spander, Nagy Zs. – van Nieff, Favorov (Corbu, 61.), Baluta (Puljic, 75.) – Komáromi, Kozák (Weslen Junior, 75.), Slagveer (Plsek, 75.)

Forrás: MTI