A Sepsinél „aranyosan csillogna” a bronzérem

Shares

Az utolsó pillanatban biztosította helyét a román labdarúgó-bajnokság felsőházi folytatásában a Sepsi OSK, amelynek a célja a bronzérem és az ezzel járó nemzetközi kupaszereplés.

Diószegi
Diószegi László

Többek között erről beszélt az M1 aktuális csatornának Diószegi László klubtulajdonos

„Nagyon szeretnénk egy bronzérmet, ami nekünk, székelyeknek aranyosan csillogna” – fogalmazott az egyesület első embere, aki szerint bravúrral ez el is érhető, hiszen a jelenlegi harmadik CFR Cluj együtteséhez képest öt pont a gárda lemaradása, a felsőházban pedig tíz találkozót játszanak majd.

Diószegi László megjegyezte, a télen kinevezett korábbi magyar szövetségi kapitány Bernd Storck érkezésével jóra fordultak a dolgok a csapatnál, és ugyan volt egy apró megtorpanás, az utolsó három mérkőzésen aratott sikernek és némi szerencsének köszönhetően sikerült kiharcolniuk a felsőházba jutást.

A sportvezetőt kérdezték a Bölöni Lászlóval való viszonyáról is, Diószegi László megjegyezte, minden vágya, hogy jó barátját egyszer a klubhoz csábítsa, ugyanakkor a kiváló szakvezető jelezte neki, nem mint edző képzelné el magát az egyesületnél a jövőben.

Kecskés Ákos, a csapat magyar válogatott védője kiemelte Bernd Storck munkáját, aki egy új filozófiát hozott az együtteshez, amelyre jól reagáltak a játékosok. Hozzátette, az agresszív letámadás eredményességgel is párosult, ez pedig megerősíti a német szakember munkáját.

A védő kiemelte, bíznak abban, hogy a felsőházban is folytatni tudják az elmúlt hetek jó sorozatát.

(MTI)

Varga Kevin megszerezte első gólját a Sepsi OSK-ban