A Sopron győzelemmel, a Szekszárd vereséggel kezdett az Euroligában
A Sopron Basket 68-63-ra győzött a spanyol Girona vendégeként, míg az újonc Szekszárd 80-59-re kikapott Velencében a női kosárlabda Euroliga 2021/2022-es szezonjának a szerdai nyitónapján.
Az NB I-es idényt három győzelemmel kezdő Sopron foghíjas kerettel utazott el Gironába, a spanyolok ellen az eddigi két találkozó alapján 1/1 volt a mérlege.
Az Euroligában legutóbb negyedik magyar bajnok nemrég a Tokióban olimpiai bajnok Napheesa Collier helyére a szintén amerikai Sheylani Peddyt szerződtette, aki a szintén WNBA-ben szereplő Briann Januaryval együtt később érkezik meg Magyarországra. Gáspár Dávid vezetőedző gondjait fokozta, hogy Jelena Brooks, Cukor Dalma és Gabby Williams sem egészséges.
A szerdai meccs első negyede még a hazaiaké volt, ám utána megnyugodott a Sopron, és érvényre juttatta a tudásbeli különbséget. A nagyszünet után a Girona agresszívabb játékra kapcsolt, de így is őrizte előnyét a magyar együttes.
A záró játékrész derekán egyenlített, majd fordított a nagyot küzdő spanyol csapat, így izgalmas lett a végjáték. Ebben higgadt tudott maradni a Sopron, és végül nagy csatában sikerült idegenben diadalmaskodnia.
Gáspár Dávid, a Sopron Basket vezetőedzője
„Nagyon boldogok vagyunk! A Girona erõs hazai pályáján nyerni mindig nagy dolog! Büszke vagyok a játékosokra ahogy követték a tervet, amit kidolgoztunk, és a bekalkulálható hullámvölgyekbõl is mindig kitaláltunk a jó irányba, gyõzelemmel kezdve az Euroliga szezont.”
A 20 éves Varga Alíz 15 pontig jutott
„Nagyon nehéz mérkőzés volt, de végig tartottuk magunkat ahhoz, amit vezetőedzőnk kért tőlünk. Örülök, hogy jól ment a játék, ehhez kellett a társak bizalma is. Nagy győzelmet arattunk!”
A selejtezőből főtáblára jutott szekszárdiak Velencében vívták fennállásuk első Euroliga-mérkőzését
A bajnoki döntős tolnaiak három győzelemmel kezdték az NB I-et, míg az európai második vonalnak számító Európa Kupában legutóbb ezüstérmes olaszok megnyerték eddigi egyetlen meccsüket a ligában.
Djokics Zseljko vezetőedző együttese nem védekezett elég hatékonyan, az olaszok közelről és távolról is pontosan céloztak, így fokozatosan húztak el. A második félidőben már jobban tartotta magát az Atomerőmű, de nem volt esélye a felzárkózásra.
Női kosárlabda Euroliga, 1. forduló
A csoport:
Umana Reyer Venezia (olasz)-Atomerőmű KSC Szekszárd 80-59 (25-17, 22-16, 13-13, 20-13)
Venezia: Bestagno 9, Carangelo 12/6, Anderson 23/9, Petronyte 6, Penna 13. Csere: Thornton 10/6, Madera 2, Attura 5.
Szekszárd: Studer 14/6, Gereben 2, Friskovec 2, Goree 14, Milic 17. Csere: Vorpahl 4, Miklós 4, Mányoky, Krnjic 2.
B csoport:
Spar Girona (spanyol)-Sopron Basket 63-68 (17-15, 14-23, 19-16, 13-14)
Girona: Drammeh 12/9, Flores 7/3, Gardner 17, Labuckiene, Reisingerova 8. Csere: Burke 15/6, Labuckiene -, Palau 2, Soler 2.
Sopron Basket: Fegyverneky 5/3, Varga A. 15/9, Jovanovic 8/3, Határ 13, Williams 11. Csere: Gaye 10, Varga S. 6/3.
Az Euroliga jövő heti második fordulójában a Szekszárd a francia BLMA-t fogadja, míg a Sopron a lengyel Gdyniához látogat.
A kontinentális elitsorozat főtábláján két nyolcas csoportban zajlanak a küzdelmek. Az első négy helyezett a rájátszásban (negyeddöntőben) folytatja, az 5-6. helyezett pedig az Európa Kupa negyeddöntőjébe kerül.
Forrás: kosarsport.hu/MTI/wb-sopron.com