A szerdai szakaszgyőztes vádlisérülés miatt nem folytatja
A csütörtöki hajdúszoboszlói sprintbefutón bukásba keveredett Olav Kooij vádlisérülés miatt nem folytatja a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyt.
A szerdai nyitányon győztes, így csütörtökön az összetett éllovasaként sárga trikóban tekerő holland bringás érintett volt abban a hatalmas tömegbalesetben, amely a célegyenesben történt a Karcag és Hajdúszoboszló közötti 192 kilométeres etapon.
Szilasi László versenyigazgató péntek reggel arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Olav Kooij vádlija sérült meg, ennek nyomán feladta a versenyt és pénteken hazautazik.
Kooijhoz hasonlóan csütörtök este saját lábán hagyta el a kórházat a Human Powered Health kerékpárosa, a szintén holland Arvid de Kleijn, aki kisebb sérüléseket, zúzódásokat szenvedett. Pénteken aztán közösségi oldalán bejelentette, hogy ő sem folytatja a Tour de Hongrie-t.
„Minden rendben volt az utolsó 500 méterig, amikor óriásit estem. A kórházban nem állapítottak meg törést, de nem leszek ott a pénteki rajtnál, mert pihennem kell” – közölte a 28 éves sprinter.
A vasárnapig tartó, 905 kilométer össztávú magyar körversenyen pénteken (ma) a Sárospatak és Nyíregyháza közötti 154 kilométeres etap következik.
Fetter Erik pozitívnak ítélte a Giro d’Italia országúti kerékpáros körverseny csütörtöki szakaszát
A hatodik etap során – amint csapata, az EOLO-Kometa közleményében Fetter Erik rámutatott – furcsa módon még szökés sem nagyon akart kialakulni. A laza, egyszerű napba végül az vitt izgalmat, hogy csapattársa, Diego Rosa a hegyi hajrákért megindult, ám senki nem ment vele, a mezőny pedig nem akarta azonnal utolérni, így végül egyszemélyben ő alkotta a nap szökését.
„A legvégén, szokásosan mintegy harminc-negyven kilométerrel a vége előtt beindult a sprintért a verseny, ami természetesen nem volt túl egyszerű, de megszereztük az első top tízes helyezésünket Vincenzo Albanesével. A végén én is próbáltam segíteni, tempót menni, meglehetősen pozitív nap volt” – értékelt az EOLO-Kometa bringása.
A három magyar versenyző mindegyike a mezőnnyel ért célba: Valter Attila 32., Fetter Erik 40., míg Peák Barnabás 150. lett.
Pénteken a Diamante és Potenza közötti 196 kilométeres táv vár a mezőnyre. A 3445,6 kilométer össztávú viadal – amelynek első három szakaszát Magyarországon rendezték – május 29-én a veronai időfutammal fejeződik be.
(MTI)