A Telekom Veszprém végig vezetve verte a dán bajnokot

Shares

A Veszprém házigazdaként 34-31-re legyőzte a dán GOG csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 12. fordulójában, csütörtökön.

Telekom Veszprém
Jehia el-Dera, a Telekom Veszprém játékosa (k) a férfi kézilabda Bajnokok Ligája B csoportjának 12. fordulójában játszott Telekom Veszprém – GOG mérkőzésen a Veszprém Arénában. Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

A hazaiak keretéből Gasper Marguc, Ignacio Biosca García és Nagy Benedek maradt ki.

Négy és fél perc után már három találattal vezetett a magyar bajnoki címvédő, majd mindkét oldalon a technikai hibák, a kapufák és a kapusbravúrok kerültek előtérbe, a gólok pedig felváltva születtek. A GOG a 19. percben felzárkózott mínusz egyre, de mivel a következő három gólt a veszprémiek dobták, ellenfelük időt kért (15-11). A folytatásban is jobban összpontosított a házigazda néhány szituációban, ráadásul a csereként beállt Mike Ulrich Jensen is elkezdett védeni, és ezek elegendőnek bizonyultak, hogy a magyar csapat tovább növelje előnyét és a szünetben 19-13-ra vezessen.

Alapvetően jól kezdte a második félidőt is a Veszprém, de két hiba elég volt, hogy Momir Ilic vezetőedző máris időt kérjen (22-17). A GOG egy 5-0-s sorozat végén már csak kétgólos hátrányban volt, de ekkor ismét egy fordulat következett: Jensen újabb bravúros védések után két gólt is lőtt az üresen maradt dán kapuba, ekkor pedig már a vendégeknek kellett időt kérniük (26-20). A játék képe és az eredmény alakulása is sokkal hullámzóbb volt ekkor, mint az első felvonásban, és bár Ligetvári Patrikot a harmadik kiállítása miatt végleg elveszítette együttese, ez már nem veszélyeztette győzelmét.

Omar Jahja és Nedim Remili hat-hat, Mikita Vajlupov és Jehia el-Dera öt-öt góllal, Rodrigo Corrales három, Mike Ulrich Jensen 11 védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Hans Aaron Mensing tíz, Alexander Blonz hat alkalommal talált be, a nyáron Szegedre igazoló Tobias Thulin 12 védéssel zárt.

A két csapat hatodik egymás elleni tétmérkőzésén két GOG-siker mellett negyedszer nyert a Veszprém. A kilenc győzelemmel és három vereséggel álló bakonyiak egy hét múlva a francia Montpellier HB otthonában lépnek pályára a BL csoportkörében. A hat sikerrel, egy döntetlennel és öt vereséggel rendelkező Szeged jövő szerdán a német THW Kielt fogadja.

Fazekas Gergő négy góllal járult hozzá a lengyel Orlen Wisla Plock 22-18-as hazai győzelméhez a francia Montpellier HB ellen.  A válogatott irányító végigjátszotta a meccset és nyolc lövésből szerezte négy találatát. A Lengyel Kupa-címvédő és bajnoki listavezető Plock a hatodik helyen áll a veszprémi érdekeltségű csoportban.

EHF férfi kézilabda Bajnokok Ligája

13. forduló

B csoport:

Telekom Veszprém – GOG (dán) 34-31 (19-13)
Veszprém:
 Corrales – Vajlupau 5, Remili 6, Fabregas 1, Ligetvári, Eldera 5, Descat 1. Csere: Jensen (kapus) 2, Jahja 6 (2), Pechmalbec 4, Sandell 2, Nilsson 1, Casado 1, Mahé.
GOG: Thulin – Vind 3, Persson 3, Pedersen 4, Jakobsen, Mensing 10, Blonz 6 (4). Csere: Lykke 2, Lindskog 3, Reinholdt, Clausen, Lyng Als, Kildelund.

RK Celje Pivovarna Lasko (szlovén)–SC Magdeburg (német) 27-37 (12-18)
Orlen Wisla Plock (lengyel)–Montpellier HB (francia) 22-18 (10-10)

20:45 Barca (spanyol)–FC Porto (portugál)

A csoport:

Aalborg HB (dán) – OTP Bank-Pick Szeged 31-26 (14-16)
Kolstad Handball (norvég)–HC Zagreb (horvát) 25-34 (10-18)
THW Kiel (német)–HC Eurofarm Pelister (északmacedón) 29-23 (19-10)

20:45 PSG Handball (francia)–Industria Kielce (lengyel)

Forrás: MKSZ / MTI

A Szeged öt góllal kikapott Aalborgban