A Vác hét, az MTK nyolc góllal nyert

Shares

A Vác hét-, az MTK nyolcgólos különbséggel győzött a női kézilabda NB I szerdai játéknapján.

Pelczéder Orsolya. Fotó: Hegedüs Gábor/MTK

Az Európa-ligában csoportkörös váciak házigazdaként a Budaörs ellen nyertek 37-30-ra. Kácsor Gréta és Kuczora Csenge egyaránt nyolc góllal, a kapusok közül Pásztor Bettina 38, Bukovszky Anna pedig 44 százalékos védési hatékonysággal járult hozzá a sikerhez. 

Az MTK nyolc góllal nyert a Vasas ellen. Marincsák Nikolett 7, míg Pelczéder Orsolya 6 gólt szerzett. A vendégeknél Marija Agbaba és Imrei Réka is 7-7 gólt jegyzett.

Vida Gergő, az MTK vezetőedzője: „Az első félidei kemény védekezésünknek és a kiváló kapusteljesítménynek köszönhetően már ebben a játékrészben eldőlt a mérkőzés sorsa. Boldog vagyok, hogy győzelemmel kezdhettem az MTK Budapest kispadján.”

Elmarad a csütörtökre kiírt Debrecen-Alba Fehérvár mérkőzés a női kézilabda NB I-ben, mert a székesfehérvári csapatban több játékos megfertőződött a koronavírussal.

Az Alba Fehérvár KC honlapja szerint már értesítették a DVSC Schaeffler csapatát és a Magyar Kézilabda Szövetséget (MKSZ), hogy a csapat több játékosa pozitív koronavírus-tesztet produkált, így nem utaznak el a csütörtökre tervezett találkozóra.

A meccs pótlásáról, vagy a két pont sorsáról az MKSZ szakmai és versenybizottsága dönt majd.

Női kézilabda NB I, 10. forduló:

MTK Budapest-Vasas SC 34-26 (16-8)
MTK:
Suba, Győri (kapusok), Bánfai 2, Bujdosó-Gerháth 4, Dakos 4, Ferenczy, Juhász, Koronczai 1, Kekézovity 2, Kürthi 1, Marincsák 7, Mazák-Németh, Pál 5 (3), Pelczéder 6, Szabó L.
Vasas: Gercsó, Kurucz (kapusok), M. Agbaba 7 (1), Dmitrovics, Faragó 1, Gaschler, Hadnagy, Imrei 7, Kajdon 1 (1), Kovács N. 2, Oláh 4, Pénzes, Sárkány, Speth 2, Szatmári, Szilovics 2. 

Váci NKSE – Moyra-Budaörs 37-30 (17-12)
Vác:
Bukovszky, Pásztor (kapusok), Aron, Balogh, Bárdy, Diószegi 2, Grosch 4, Hámori 3, Helembai 4, Kácsor 8, Kovalcsik 1, Kuczora 8 (3), Pálffy, Schatzl Nat. 4, Szondi, Világos.
Budaörs: Varjas-Sipeki, Vártok (kapusok), J. Agbaba 3, Braun, Hajduch 1, Jovovity 4, Mlinkó 1, Nagy L., Pálos-Bognár 4 (1), Palotás 4, Schneider 2, Smid 1, Szabadfi, Szalai-Szita, Szabó-Májer 3, Tóth M. 2, Zsigmond V. 5. 

Motherson Mosonmagyaróvári KC-Hungast Szombathelyi KKA 37-30 (19-11)
Mosonmagyaróvár:
Szemerey, Mistina, Soltész (kapusok), Asanin 8 (1), Csekő 1, Hajtai 1, Kojic 3, Kovács P. 3, Lancz 4 (2), Mihály 3, Milic 1, Pásztor 5, Tóth E. 2 (1), Tóth G. 5, Török 1.
Szombathely: Tomasevic, Balog, Christe 1 (kapusok), Csire 3, Forgács 3, Gheorghe 2, Gorilska 3, Horváth P. 3, Kadlicsek 5, Pődör B. 3 (1), Pődör R. 4 (3), Prkacin 1, Stosic 1, Szendrei, Szmolek, Virág 1.

 A tabella:
 1.  Győri Audi ETO KC           10 10   –   –  323-216  20 pont
 2.  FTC-Rail Cargo Hungaria      9  8   –   1  283-222  16
 3.  Motherson Mosonmagyaróvár   11  7   1   3  359-321  15
 4.  DVSC Schaeffler              9  7   –   2  266-223  14
 5.  Váci NKSE                   10  6   –   4  304-279  12
 6.  MTK Budapest                10  4   2   4  288-283  10
 7.  Dunaújvárosi Kohász KA      10  5   –   5  267-281  10
 8.  Kisvárda Master Good SE      8  4   –   4  210-218   8
 9.  Siófok KC                   10  4   –   6  317-334   8
10.  Moyra-Budaörs               10  3   1   6  248-293   7
11.  Alba Fehérvár KC             9  2   2   5  238-248   6
12.  Érd                         10  2   –   8  230-290   4
13.  Vasas SC                    10  2   –   8  268-332   4
14.  Hungast Szombathelyi KKA    10  1   –   9  268-329   2

December 30., csütörtök:

16:00, FTC-Rail Cargo Hungaria–Kisvárda Master Good SE (tv: M4 Sport)

Forrás: MKSZ/MTI