A Vasas Óbuda ismét nagy csatára késztette a Rzeszówot

Shares

A Vasas Óbuda 3-1-re kikapott a lengyel Szuperkupa-győztes Rzeszów otthonában kedden, a női röplabda Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában.

Vasas Óbuda

A magyar bajnok a Conegliano otthonában elszenvedett 3-0-s vereséget követően bravúrral pontot szerzett hazai pályán a Rzeszów ellen, majd nagy csatában kikapott a francia Mulhouse-tól, így egy ponttal a csoport negyedik helyéről várta az összecsapást.

A lengyel rivális eddig két győzelemmel és egy vereséggel állt, és a hétvégi bajnokin a címvédő Chemik Police legyőzésével hangolt a Vasas elleni találkozóra.

A keddi mérkőzés első játszmájában a Vasas nem tudott egyenrangú ellenfele lenni a házigazdának, amely a játék minden elemében felülmúlta a magyar bajnokot, így simán került előnybe. A második szettre összeszedte magát a magyar csapat, amely jobban védekezett és az amerikai Taylor Bannister révén támadásban is eredményesebb volt. Már a hajrá előtt héttel vezettek a görög Jannisz Atanaszopulosz tanítványai, akik jó játékkal egyenlítettek.

A harmadik felvonást a lengyeleknél játszó, georgiai Ann Kalandadze ászai vezették fel, az ekkor kialakított hárompontos különbséget pedig egy ideig magabiztosan őrizték a hazaiak, akik újra jobban röplabdáztak, így később már folyamatosan távolodtak riválisuktól és jelentős előnyt építettek ki. A Vasasnak a nyitásfogadással akadtak leginkább problémái, a Rzeszów így ismét szettelőnybe került.

A negyedik hozta hozta a legkiegyenlítettebb küzdelmet, két-hárompontos előnynél nagyobbat egyik fél sem tudott kialakítani. A Vasasban ekkor a magyar válogatott center Papp Orsolya játszott kiemelkedően, vezérletével a budapesti együttes egészen a hajráig tartotta a lépést esélyesebb riválisával, 19-18-nál még vezetett is. Az utolsó szakaszban a rutinosabb lengyelek tudtak nyugodtabbak maradni, így nagy csata után győztek.

A 100 perces találkozó legjobbja Kalandadze volt 21 ponttal, a fővárosiaktól Bannister 16 pontig jutott.

Jannisz Atanaszopulosz, a Vasas vezetőedzője

„Az első szettben talán féltünk kicsit, de szerencsére sikerült hamar elfelejtenünk. A második játszmában a nyitásainkkal nem tudtak mit kezdeni a lengyelek, és a harmadikban is jól teljesítettünk annak ellenére, hogy két állásba beragadtunk. A negyedik szettben nüanszok döntöttek, de továbbra is hiszem, hogy ezektől a meccsektől jobb csapattá válunk. Ilyen szintű ellenfelek ellen minden labdamenetben 120 százalékkal kell koncentrálni, különben egyből nagy bajba kerülsz. Továbbra is az a célunk, hogy a CEV-kupában folytathassuk februárban, ezért mindent meg is fogunk tenni a folytatásban is.”

Női röplabda Bajnokok Ligája

Developres Rzeszów (lengyel)-Vasas Óbuda 3-1 (10, -18, 13, 23)
Rzeszów:
Centka 9, Wenerska 4, Kalandadze 21, Jurczyk 5, Orvosová 20, Blagojevics 12. Csere: Szczyglowska (liberó), Szlagowska 1, Obiala, Rapacz, Binczycka. 
Vasas: Szkripak 5, Fricová 12, Papp 6, Bannister 16, Bojko 7, Abdulazimova 7. Csere: Juhár (liberó), Vezsenyi, Török K., Kump 4, Fábián, Jámbor. 

Az állás: 1. Conegliano (olasz) 9 pont/3 mérkőzés, 2. Rzeszów 8/4, 3. Mulhouse 3/3, 4. Vasas Óbuda 1/4

A Vasas a következő körben, január 31-én Budapesten fogadja a sorozat legutóbbi ezüstérmesét és egyik esélyesét, a klubvilágbajnok olasz Coneglianót.

A BL-ben az öt csoportból az elsők automatikusan negyeddöntőbe jutnak, a másodikok mellett a legjobb harmadik pedig a negyeddöntőbe jutásért zajló rájátszásba kerül. A másik négy csoportharmadik a második számú sorozatban, a CEV Kupában folytathatja szereplését.

Forrás: Hunvolley.hu / MTI

Kikapott a BRSE és a Vasas Óbuda is