A Veszprém legyőzte a címvédő Barcelonát

Shares

A Telekom Veszprém házigazdaként nagy bravúrral 29-28-ra legyőzte a címvédő Barcelonát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában.

A veszprémi Rasmus Lauge Schmidt (j) és a katalán csapatban játszó Ludovic Fabregas (b) a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében játszott Telekom Veszprém – Barcelona mérkőzésen a Veszprém Arénában. Fotó: MTI/Vasvári Tamás

A Veszprém teljes kerettel várta a címvédőt, amelyben Timothey N’Guessan, Luka Cindric és Aitor Arino nem szerepelhetett.

A katalán csapatot nyár óta már nem Xavier Pascual irányítja – mivel 12 év után távozott -, hanem Carlos Ortega, aki 2012 és 2015 között három bajnoki címet, három Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett, és egy Bajnokok Ligája-ezüstérmet nyert a Veszprém együttesével. A nagy sikerek nem múltak el nyomtalanul, ugyanis a hazai közönség hatalmas üdvrivalgással fogadta a vendégek mesterét.

Ortega a menesztése óta először találkozott korábbi csapatával, de Magyarországon már járt: az EHF Kupa csoportkörében a Tatabánya 28-25-re legyőzte az általa irányított német Hannover-Burgdorfot 2019 februárjában.

Mindkét csapat előnyben részesítette a gyors játékot, mégsem született sok gól az első negyedórában (6-6), mivel a spanyol válogatott kapusok – a veszprémi Rodrigo Corrales, illetve a barcelonai Gonzalo Pérez de Vargas – remekül védtek. Ezt követően némileg csökkent az iram, a hazaiak kétgólos hátrányból kétgólos előnyt kovácsoltak (3-5-ről 9-7), és mivel mindkét oldalon egyre több volt a labdaeladás, sok gól született lerohanások végén.

A nagyszerűen küzdő Veszprém – Petar Nenadic, illetve Rasmus Lauge Schmidt vezérletével – a hajrában már hárommal is vezetett, a teljes telt házat jelentő 5098 néző előtt rendezett rangadó szünetében pedig 16-12 volt az állás.

A második félidő elején némileg megtorpant a házigazda

Ez támadásban rossz lövésekben, védekezésben kétperces kiállításokban mutatkozott meg. Bár húsz másodpercen belül két gólt lőtt a Veszprém gyors ellenakciók végén, a Barcelona 20-15-ről csakhamar visszazárkózott egy találatra, ekkor Momir Ilic vezetőedző időt kért. Egyre több volt a technikai hiba a hazaiaknál, ezért az utolsó negyedóra kezdetén a vendégek egyenlítettek. A címvédő nyitott védekezésre váltott, és egy 6-1-es sorozat végén már két találattal vezetett, majd ismét a magyar együttesnél volt az előny.

A hajrában is felváltva vezettek a csapatok, az utolsó percben a kétgólos különbségért támadhatott a Veszprém, Ilic megint időt kért. Együttese nem tudta kapura lövéssel befejezni az utolsó akcióját, majd a Barcelona kapott egy időn túli szabaddobást, ám Dika Mem bombáját Corrales nagy bravúrral kivédte, így a hazaiak 29-28-ra megnyerték a szurkolóknak köszönhetően végig fantasztikus hangulatú rangadót.

A mezőny legeredményesebb játékosa a veszprémi Gasper Marguc volt nyolc góllal, Petar Nenadic ötször talált be. A túloldalon Aleix Gómez, Haniel Langaro és Melvyn Richardson is öt gólt szerzett. A kapusok közül a mezőny legjobbja, Rodrigo Corrales 19 védéssel, 43 százalékos hatékonysággal járult hozzá a sikerhez, Pérez de Vargas tíz védéssel zárt.

Momir Ilic, a Veszprém vezetőedzője  „Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez, és a Barcának a küzdelemhez! Nagyon elégedett vagyok a látottakkal, talán a mai volt a legjobb meccsünk ebben a szezonban. A második félidőben vétettünk ugyan pár technikai hibát, ami általában nem fér bele a Barcelona ellen. Mindenesetre nagyon örülök a győzelemnek, folytatjuk a munkát. Minden jót kívánok korábbi edzőmnek, Carlos Ortegának, aki remek edző és még annál jobb ember.

A két csapat 24. alkalommal találkozott egymással az európai kupaporondon, a mérleg a Veszprém szempontjából egy döntetlen, 16 vereség, és immár hét győzelem.    

Sipos Adrián: „Gratulálok mindkét együttesnek, remek mérkőzést játszottunk. A második félidőben a hibáink miatt visszajöttek a mérkőzésbe. Büszke vagyok a csapatomra, nagyszerű hangulat volt az Arénában. Remélem a jövőben is így együtt küzdve fogunk nagyszerű győzelmeket aratni.”

A veszprémi Blaz Blagotinsek gólöröme a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében játszott Telekom Veszprém – Barcelona mérkőzésen a Veszprém Arénában. Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Carlos Ortega, a Barcelona vezetőedzője: „Gratulálok a Veszprémnek! Nagyon nehéz meccs volt, ahogy számítottuk rá. A támadás nem működött az első félidőben, mindkét csapat kiválóan védekezett. A második félidőben visszajöttünk a meccsbe, a hajrában közel jártunk a győzelemhez is, de Veszprémben sosem mehetsz biztosra. Hatalmas hibákat vétettük a legvégén, mint az utolsó, Lauge-gól előtt. „

Férfi Bajnokok Ligája, B-csoport, 3. forduló

Telekom Veszprém-Barcelon 29-28 (16-12)
Veszprém, játékvezetők: Horacek, Novotny (csehek).
Veszprém: Corrales, Cupara (kapusok), Blagotinsek 1, Jahja 3, Lauge Schmidt 3, Lékai, Ligetvári 3, Lukács, Mahé, Manaszkov 2, Marguc 8 (4), Maqueda 1, Nenadics 5, Nilsson 1, Sipos, Strlek 2.
Barcelona: Maciel, Pérez de Vargas 1 (kapusok), Fabregas 4, Fernández 2, Frade, Gómez 5, Janc 2, Langaro 5, Makuc, Mem 4, Parera, Pujol, Richardson 5, Soler, Thiagus Petrus, Zein. 

Az egy győzelemmel és egy döntetlennel álló Pick Szeged csütörtökön 18.45-től a fehérorosz Meskov Breszt vendége lesz, a két sikerrel és egy vereséggel rendelkező Veszprém pedig a jövő heti szünet után október 14-én az FC Porto otthonában lép pályára.

Forrás: handballveszprem.hu/MTI