Alliquander Anna 45-szörös bajnok: Amíg élményt ad az evezés, a vízen maradok!

Érdekes lenne tudni, a lottóhúzásokon hányszor került a nyertes számok közé a negyvenötös? Az is érdekes lenne, kiknek hozott valami extrát az életébe ez a szám? Ami a Danubius Nemzeti Hajós Egylet evezősét, dr. Alliquander Annát illeti, idén a 45-ös szám aktualitása nála elvitathatatlan. Az olimpiát is megjárt, háromgyermekes családanya ugyanis 45 éves és az augusztusi országos evezős bajnokságon szerzett három felnőtt aranyérmével bajnoki címei száma negyvenötre emelkedett. A Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézetében dolgozó orvosnőt a jochapress kérte egy részletesebb beszélgetésre.

Remsei Mónika és Alliquander Anna Sydneyben (fotó: jochapress)

– Hogyan került az evezés vonzásába?

– Bálint és Tamás bátyám is evezett a nyolcvanas évek második felétől a méltatlanul elfeledett Szabó Károlyné Marikánál az MHD-ban. A hajógyári szakosztály megszűnte után mentek át a margitszigeti Danubiusba, a mai DNHE-be, én már itt kezdtem az evezést.

– Az első edző mindig meghatározó egy sportoló életében…

– Reisinger Péternek köszönhetem, hogy igazán megszerettem az evezést, meg azt is, hogy mindent jókedvűen kell csinálni.

– Az első edző után az első sikerélmény következzen!

– 1990-ben két, utolsó helyet követően az ob-n mini egypárevezősben 3. lettem. Bár mindössze öt induló volt, de nekem ez a 3. hely akkor nagyon nagy sikerélményt adott.

– Ezek után a folytatás is jól alakult?

–  Mindenféle hajóegységben versenyeztem, de nemzetközi eredmények nélkül. Közben hamar rájöttem, hogy sem alkatilag, sem technikailag nem vagyok győzelemre termett, de a kitartásomban bízhattam. Az ifjúsági korosztályban nyert bajnoki címeim után el is kezdtem álmodozni.

– Ebben az alaphelyzetben egy ponttal lemaradt az orvosi karról.

– Hittem benne, hogy ebből a rosszból is kijöhet valami jó. A következő felvételiig ugyanis naponta kétszer is edzhettem, hála a sokoldalú családi támogatásnak. 1996-ban szoros válogató után bekerültem az U23-as vb-n induló négypárevezősbe, ahol bronzérmeket vehettünk át.  Ezt az eredményt 1998-ban sikerült megismételni. Ebben komoly része volt Szabó Károlynak és az általa preferált ergométeres edzéseknek.

(Fotó: jochapress)

– Innen már csak egy „macskaugrásnyira” volt az olimpiai részvétel lehetősége…

– Egyletünk elnökségi tagja, az egykori kiváló fradista evezős Dr. Péchy Özséb beszélte rá a győri Tóvári Péter edzőt arra, hogy 1998 őszén összeülhessek Remsei Mónikával, akivel 1999-ben a bécsi, majd a luzerni világkupán is negyedikek lettünk. Az olimpiai kvalifikáción kiharcolt 8. helyünk révén kijuthattunk 2000-ben, Sydney-be, az olimpiára. Sajnos, egy betegség erősen belejátszott abba, hogy meg kellett elégednünk a 13. hellyel.

– Sydney után még többször is próbálkozott újabb olimpiai szerepléssel…

– Remsei Móni Athénra Stift Edittel szerezte meg a kvótát. Én tartalékként edzettem, Novák Zsófival készültem, akivel volt egy sikeres válogatónk, de végül maradt az eredeti csapat. Pekingre már egy fiatal és eredményes U23-as ks-dubló készült, Novák Zsófi Hajdú Zsuzsival. Én Novák Mariann-nal, Zsófi húgával próbálkoztam, de megint nem sikerült a kvalifikáció. Aztán 2009-ben volt egy kis másodvirágzás, amikor Hajdú Zsuzsival nyolcadikok lettünk a vb-n és negyedikek az Eb-n, de sajnos Londonig nem maradt meg a lendületünk. Cserébe pont a londoni olimpia első versenynapján született meg Magdi lányom, ami számomra felért egy aranyéremmel.

– Hosszú pályafutása során számos edzővel készülhetett. Kinek mit köszönhet?

Ficsor László (fotó: jochapress)

– A Reisinger Pétert követő Farkas Gabi igazi pedagógus volt, színházba, moziba és múzeumba is vitt minket, jó útravalót kaptam tőle az élethez, Horváthné Mészáros Magdolna (Mucus) egyszerre volt szigorú, következetes, és nem kivételezett senkivel. A nagy tudású szakember, Szabó Károly mindig tudta az edzések alapján, hogy ki miként fog teljesíteni. Nála lettem válogatott, sokat köszönhetek neki. Tóvári Pétert tiszteltem, hogy mennyit gondolkodott mindenen az edzéstervtől a lapátbeállításig. Jelenlegi edzőmnél, Ficsor Lászlónál nagyon élveztem az alacsonyabb intenzitású edzéseket, és a meggyőző erejű szakmai vitákat. Sarlós Erzsinél új lendületet kaptam, élveztem az edzéseit, az életszemléletét, a humorát, újra tanultam evezni.  Forró Dezső (Dödi) mindent megtett, hogy ne csak az ergo menjen, hanem a hajóm is szépen fusson, éljen alattam. Imponált az a hite, amely szerint mindenki technikája tökéletesre fejleszthető.   Az utolsó válogatott éveimben átadott az akkor már edzőként dolgozó férjemnek, Lőrincz Attilának, hogy legyek a „tanítványa”. Nagyon inspirált ez a helyzet, mert egészen újszerű volt Attila minden meglátása.  Néha eljátszom a gondolattal, mire jutottunk volna ketten az evezésben, ha több időnk van edző-tanítványként együtt dolgozni. De ahogy megszülettek a lányaink, máshová kerültek a hangsúlyok az életünkben. És én így vagyok boldog.

– Mikor lett először felnőtt bajnok és milyen egységben?

–  Első alkalommal első éves ifiként, 1994-ben ülhettem bele a klub történetében először győztes felnőtt nyolcasba. Idén a Danubius huszadik alkalommal nyert ebben a hajóosztályban, én tizenhétszer ülhettem a győztes hajóban.

– Egyesben vagy csapathajóban versenyzett inkább szívesen?

– Csapathajóban. Szkiffben evezni szeretek, de versenyezni, igazán „kihúzni magam” csak csapathajóban tudom. A kétpárevezés áll legközelebb hozzám, ahol úgy érzem, Remsei Mónikával evezve ment a legjobban alattunk a hajó. Talán klubtársammal, Buday Annával több időt kellett volna „rádobnunk” a közös edzésekre és versenyzésre, hiszen így is nyertünk bajnokságokat. Hajdú Zsuzsival elképesztő hajrákra voltunk képesek, most pedig a nálam 17 évvel fiatalabb, csak nyaranta itthon edző Bene Dórival sikerült meglepnünk a mezőnyt.

– Az idén kiharcolt három, felnőtt bajnok cím után feltehetően jövőre is folytatja, hiszen már visszavonult klubtársnőjének, Kulifay Krisztinának mindössze egy bajnoki címmel van többje…

– Mondjuk úgy, most egy klubszintű evezős vagyok, és örülök, hogy még beférek a fiatalok közé egyes csapatokba. Az evezés kikapcsol és feltölt, ugyanakkor megnyugtat és jólesően elfáraszt. Hajnalban a Dunán, evezéssel kezdeni a napot olyan élmény, ami keveseknek adatik meg, vagy inkább kevesen próbálják ki. Ameddig ezek az élmények fontosak számomra és kellő mennyiségi és minőségi munkát el tudok végezni, a vízen maradok. Az eredmények már régen másodlagosak számomra. Most például annak örülök, hogy legnagyobb lányom, a tízéves Magdi a napokban először ült mögöttem kétpárevezősben, a két kisebb – Bori és Piri – pedig apukájukkal együtt motorcsónakban követett minket.

(jochapress / Jocha Károly)