Atlétikai vb: Csak két magyar indul Eugene-ben

Shares

Csak két magyar versenyző, a kalapácsvető Halász Bence és a hétpróbázó Krizsán Xénia vesz részt az egyesült államokbeli Eugene-ben egy hét múlva kezdődő atlétikai világbajnokságon.

A magyar szövetség (MASZ) honlapján Scheidler Géza sportszakmai igazgató pénteken közölte, nem szoktak ugyanabban az évben világ- és Európa-bajnokságot is rendezni, ráadásul a két esemény időben nagyon közel, egy hónapon belül lesz egymáshoz képest.

„Minden ország szövetségének, így nekünk is el kellett döntenünk, hogy melyik a fontosabb. Mivel a müncheni Európa-bajnokság helyszínében és időpontjában sokkal jobban modellezi azt, ami a 2023-as budapesti vb-n várhat a versenyzőinkre, úgy döntöttünk, nem kockáztatjuk az ottani minél sikeresebb szereplést azzal, hogy ennyire messzire elutazunk” – magyarázta a sportvezető.

Scheidler emlékeztetett, hogy összesen 23 magyar atléta kvalifikált Oregonba. Krizsán Xénia és Halász Bence kapcsán elárulta, mindketten a nyolc közé kerülésben bíznak, a hétpróbázó szeretne minél közelebb kerülni a dobogóhoz, amire a kalapácsvetőnek talán még nagyobb esélye van.

A sportszakmai igazgató közölte, szinte biztos, hogy augusztusban a müncheni kontinensviadalon több mint harminc magyar atléta vesz majd részt.

Ifjúsági atlétikai Eb: magyar bronzérem 400 méter gáton

Takács Gergő bronzérmet nyert 400 méteres gátfutásban csütörtökön az ifjúsági (U18) atlétikai Európa-bajnokságon, Jeruzsálemben.

A hazai szövetség Facebook-oldalának beszámolója szerint az Ikarus BSE versenyzője remekül hajrázott és 51.77 másodperces egyéni csúccsal végzett harmadikként, ezzel a magyar küldöttség ötödik dobogós helyezését harcolta ki.

Kedden ezüstérmet nyert Kriszt Sarolta hétpróbában, Viszkeleti Villő kalapácsvetésben, szerdán pedig Kovács Árpád 400 méteren, Horváth Máté gerelyhajításban lett második.

(MTI)