Az Ajax megszerezte a Juventus skalpját is

Shares

Az Ajax a Juventus elleni idegenbeli bravúrral, az FC Barcelona pedig a Manchester Uniteddel szembeni fölényes hazai sikerrel jutott tovább a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből kedden.

Daley Blind és Paulo Dybala

Torinóban az első negyedórában a hazai csapat uralta a meccset, beszorította ellenfelét, ám igazi helyzetet nem tudott kialakítani, majd visszavett a tempóból. Az Ajax ezek után nagyobb területhez jutott, ám a félidő közepén egy szögletet követően Cristiano Ronaldo a Juventust juttatta vezetéshez. A portugál csatár a 126. találatával megerősítette helyét a BL örökranglistájának élén.

Az olasz drukkerek még javában a gólt ünnepelték – amelyet végül videózás után ítéltek meg csapatuknak -, amikor egy amszterdami támadást záró gyenge átlövést Donny van de Beek vett át üresen a tizenhatoson belül, és a jobb alsó sarokba lőtt.

A félidő hajrájában a Juve játékosain érezni lehetett a feszültséget. Próbáltak kezdeményezni, ám sok hibával szőtték támadásaikat, így lehetőséghez sem nagyon jutottak, s az Ajax szórványos kontrái sem jártak eredménnyel.

A második játékrészben a holland együttes nagy lendülettel kezdett, gyorsan fölénybe került, s egyre gyakrabban hozta zavarba a torinói védőket. Az Ajax uralta a középpályát, játékosai lényegesen frissebben mozogtak és sorra dolgozták ki helyzeteiket. A nagy zicereket viszont nem tudta gólra váltani a vendégcsapat, a félidő közepén azonban egy szöglet után Matthijs de Ligt mégis megszerezte a vezetést.

A Juventus a gólig gyengén futballozott, de hátrányban sem tudott váltani. A lefújásig az Ajax növelhette volna előnyét, a hazaiaknak gólhelyzetük sem volt, így kiestek. Az Ajax pedig a címvédő Real Madrid után, az olasz bajnokot is elbúcsúztatta, a négy között pedig a Manchester City-vel vagy a Tottenham Hotspurrel találkozik.

A Barcelona már az idegenben 1-0-ra megnyert első mérkőzésen megalapozta továbbjutását a Manchester Uniteddel szemben. Lionel Messi a visszavágó 16. és 20. percében is betalált, ám a második alkalommal David de Gea hibája is kellett a gólhoz, ugyanis a labda a vendégek spanyol kapusának hóna alatt jutott a hálóba. A katalánok a folytatásban is fölényben voltak, és bár a Manchester is eljutott lövésekig, szépítenie nem sikerült.

A második félidőben sem változott a játék képe, a mérkőzés – és a meglehetősen egyoldalú párharc – végeredményét Philippe Coutinho állította be. A Barcelona immár 31 meccs óta veretlen hazai pályán a BL-ben, az elődöntőben pedig a Liverpoollal vagy az FC Portóval játszik.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő

Juventus-Ajax Amsterdam 1-2 (1-1)
Torino, Allianz-stadion, 41 445 néző. Vezette: Clement Turpin (francia)
Gól: Cristiano Ronaldo (28.), ill. Donny van de Beek (34.), Matthijs de Ligt (67.)
Juventus: Szczesny – de Sciglio (Joao Cancelo, 64.), Bonucci, Rugani, Alex Sandro – Bernardeschi (Bentancour, 80.), Pjanic, Matuidi – Can – Dybala (Kean, 46.), Cristiano Ronaldo.
Ajax: Onana – Veltman, de Ligt, Blind, Mazraoui (Sinkgraven, 11.)(Magallan, 82.) – Schöne, F. de Jong – Ziyech (Huntelaar, 88.), van de Beek, David Neres – Tadic.

Továbbjutott: az Ajax, 3-2-es összesítéssel.

FC Barcelona-Manchester United 3-0 (2-0)
Barcelona, Nou Camp, 96 708 néző. Vezette: Felix Brych (német)
Gól: Lionel Messi (16., 20.), Philippe Coutinho (61.)
FCB: ter Stegen – Sergi Roberto (Nelson Semedo, 71.), Piqué, Lenglet, Jordi Alba – Rakitic, S. Busquets, Arthur (Vidal, 75.) – Messi, Suarez, Coutinho (O. Dembelé, 81.)
MUTD: de Gea – Lindelöf, Smalling, P. Jones, A. Young – McTominay, Fred, Pogba – Lingard (A. Sanchez, 80.) – Rashford (R. Luaku, 73.), Martial (Diogo Dalot, 65.).

Tj.: a Barcelona, kettős győzelemmel, 4-0-s összesítéssel.

(MTI)