Az atlétikai vb előtt már magyar a magyarnak is farkasa

Shares

Pár nappal ezelőtt volt fél éve, hogy a valaha volt legnagyobb magyarországi sportesemény – az atlétikai világbajnokság – élére kormánybiztost kellett kinevezni. A miniszterelnök nem is akárkit szemelt ki erre a feladatra, hanem magát Schmidt Ádámot, a sportért felelős államtitkárt.

Azok számára, akik tudtak a sorok között olvasni, egy dolog már ekkor egyértelmű volt: Deutsch Péternek a napjai meg vannak számlálva.

A hír már csak azért is érdekes volt, mert Deutsch – aki a kezdetektől fogva vezette a szervezőbizottságot – legitimációjának csak egy részét merítette abból, hogy egykoron válogatott magasugró volt, nyilván legalább ennyire sokat számított az is, hogy bátyja Deutsch Tamás, fideszes európai parlamenti képviselő. Felhatalmazása tehát finoman szólva is jelentősnek volt mondható.

Hirdetés

Végül szűk egy hónappal később jelentették be Deutsch távozását a Budapest 2023 Nonprofit Zrt. éléről, helyére pedig Németh Balázst, a köztévé híradójának egykori műsorvezetőjét nevezték ki. A szervezőbizottság közleménye szerint Deutsch azért döntött a távozás mellett, mert nagyobb figyelmet kell fordítani a sikeres vb-szereplés érdekében elindított Kiemelt Atléta Programra, amelyet ő felügyel.

„Egy évvel a világbajnokság előtt világossá vált számomra, hogy az előkészítő munka a megfelelő szakmai stábbal kitűnő irányban halad, és nekünk, akik hosszú évtizedek óta élünk és dolgozunk a magyar atlétikában és hosszú távra szeretnénk képviselni a sportág érdekeit, a világbajnokságig hátralévő időszakban már elsősorban a magyar válogatott részvételére és a sportág népszerűsítésére kell az erőinket koncentrálni” – idézték.

Nem kellett nagyon mélyreható ismeretekkel rendelkezni ahhoz, hogy valaki rájöjjön: a közleménynek elég kevés köze van a valósághoz, magyarul egy igazi klasszikus bullshittel van dolgunk. A Telex információi szerint az vezetett Deutsch felmentéséhez, hogy elszámolási hiányosságokat tapasztaltak, a nemzetközi kapcsolattartás sem volt a leggördülékenyebb, a hazai munka pedig nem haladt megfelelő ütemben, például nem voltak aláírt szponzori szerződések sem. Arról nem beszélve, hogy gyakorlatilag senki nem tudta, hogy valójában mennyibe is kerül majd maga a világbajnokság.

Hirdetés

A sportághoz közel állókat 2022 Magyarországán mindez azonban nem lepte meg különösebben. Az már sokkal inkább, hogy mindezekért valakinek mennie kellett.

Ahogyan az várható volt, Deutsch a Magyar Atlétikai Szövetségbe húzódott vissza, melyben ugyan semmiféle hivatalos tisztséget nem visel, mégis de facto irányítja, immáron hosszú évek óta. Viszonylag hamar kiderült, hogy az atlétikában dolgozóknak választaniuk kell: vagy a világbajnokság szervezőbizottságában tevékenykednek, vagy pedig a szövetségben.

Természetesen ettől nem lettek kétszer annyian, akik értenek az atlétikához, akik működtetni tudnak egy szövetséget, vagy meg tudnak rendezni egy világversenyt, de ez nem nagyon érdekelt senkit sem. Nem sokkal később kiderült az is, hogy a világbajnokságra készülő magyar atlétáknak tilos részt venniük magának a világbajnokságnak a promóciójában.

Egészen pontosan addig nem, amíg a szövetség és a szervező bizottság közötti megállapodás meg nem születik. A megállapodás azonban, bármennyire is sokan szeretnék és bármennyire is magas szinten, csak nem akar megszületni.

Alig több mint fél évvel a világbajnokság rajtja előtt ott tartunk, hogy a Magyar Atlétikai Szövetség és a Budapest 2023 Nonprofit Zrt. gyakorlatilag háborúban áll egymással.

Ha valaki a szövetség honlapjára vetődik, mely az atletika.hu nevet viseli (tehát még csak nem is masz.hu vagy valami hasonló), nem értesül arról, hogy Budapest nemsokára világbajnokságot rendez. Nem kap útbaigazítást, hogy esetleg miként vásárolhat jegyet, nincs egy link a vb honlapjára, nincs egy visszaszámláló, nincsen semmi sem.

Mintha létezne egy másik valóság is. Egy olyan valóság, ahol az adófizetőknek nem kellett 250 milliárd forintot kifizetniük egy atlétikai stadionért, és ahol nem kell erre még rádobniuk jó néhány milliárdot azért, hogy ebben a stadionban magát a világbajnokságot meg is rendezzék.

A legmeglepőbb az egészben az volna, hogy ilyen párhuzamos valóságok ezúttal nem a kormánypárt/ellenzék viszonylatban léteznek, hanem magán a NER-en belül dúl némi cicaharc. Bár lehet, a cicaharc azért nem megfelelő szó. Leginkább azért, mert annak azért ez a wirtschaft picit drága lenne, tokkal-vonóval majd valahol 270-280 milliárd környékén áll majd meg az összköltség. De ha esetleg valahogy át is tudunk lendülni ezeken a számokon, akkor is nagy a tét:

Atlétika ugyanis csak egy van.

Nincs MASZ, nincs szervezőbizottság, nincs ilyen program, meg olyan program. Atlétika egy van, maga a sportág, semmi más. Ha sikeres lesz a vb, az nem Németh Balázs vagy Deutsch Péter sikere lesz, ha elrontjuk, mert mondjuk nem szerepelünk jól, vagy egyszerűen akár a versenyzők, akár a nézők nem élvezik ezt az egészet, az nem a szövetség vagy a szervezőbizottság hibája lesz. Hanem magáé az Atlétikáé.

Vannak az életben olyan dolgok, melyek egyszerűen nem történhetnek meg. Teljesen mindegy, hogy ki harcol kivel, kinek van igaza, kinek nincs, van, ami egészen egyszerűen nem történhet meg. A háborúskodás egy sportágon belül, fél évvel a valaha volt legjelentősebb magyarországi sportesemény előtt ilyen.

Nem. Történhet. Meg.

(eurosport.hu / Szabó Gábor)