Az olimpia rendezése egységbe forraszthatja a nemzetet!
Dénes Ferenc sportközgazdász is lelkesedik az olimpiai projektért, miközben a fontolva haladás híve. A szaktekintély amondó, egy magyar rendezés végre egységbe forraszthatja a nemzetet.
Február 6-án rendkívüli közgyűlést tart a Magyar Olimpiai Bizottság, melynek egyetlen napirendi pontja, hogy a közgyűlés tárgyalja meg a budapesti olimpiai pályázat gondolatát, és foglaljon állást a pályázat kérdésében. Dénes Ferenc sportközgazdász, az Olimpiai Védnöki Testület tagja szerint egy komoly tömegtámogatást élvező pályázat – pláne, ha sikeres – egységbe forraszthatja a nemzetet.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság december 9-én, monacói kongresszusán elfogadta az Agenda 2020 tervezetet, melynek értelmében emberibb léptékű olimpiákat kell rendezni a jövőben olyan költségvetéssel, amely – és ezt már Borkai Zsolt, a MOB elnöke fogalmazta meg – egy Budapest méretű, közepes nagyságú metropolisz, illetve Magyarország pályázatának is esélyt adhat. Borkai december 12-én össze is hívta a MOB rendkívüli közgyűlését 2015. február 6-ra, hogy döntsenek: megpályázza-e Budapest és Magyarország már a 2024-es vagy valamelyik későbbi nyári olimpia rendezését. A döntés előkészítésére létre hoztak egy roppant színes, változatos összetételű társadalmi grémiumot, az Olimpiai Védnöki Testületet, amelynek Dénes Ferenc sportközgazdász is tagja. A – többek között – a Corvinus és a Testnevelési Egyetemen is oktató tanárral beszélgettünk egy magyar olimpiarendezés realitásáról.
– A MOB anyagában nemcsak az áll önről, hogy sportközgazdász, hanem az is, hogy független szakember. Ez esetben nyilván elfogulatlan véleményt fogalmaz meg.
– Matematika-statisztika szakon végeztem a Közgázon, engem elsősorban a számok érdekelnek. Az olimpiarendezés kapcsán két tragikus hibát követhetünk el. Az egyik, ha belevágunk olyasmibe, amit nem tudunk megcsinálni, s aminek a következményeit generációkon keresztül nyögheti a nemzet. A másik, ha kihagyunk egy olyan lehetőséget, amely generációkra előre perspektívát adna a nemzetnek.
– Budapestet, Magyarországot, minket melyik végzetes hiba fenyegeti?
– Túl kevés információ áll a rendelkezésemre ahhoz, hogy megmondjam, mi lenne a jó. Nyilván egy olyan olimpia, mint amilyen a pekingi, a londoni volt, túl sok lenne nekünk. Az nem a mi szintünk. További probléma, hogy azt sem tudjuk még igazán, hogy mit tartalmaz, mit jelent a MOB Agenda 2020 programja.
– Ön mégis elvállalta a tagságot a védnöki testületben. Ez valamiféle azonosulást feltételez az olimpiarendezés gondolatával.
– Igen, mert egy nyertes pályázat, sikeres olimpiarendezés sok gazdasági előnnyel járhat, amellett, hogy a jelenleg igen széteső magyar társadalomból közösséget formálhat, vagy ha nagy szavakat akarok használni, akkor nemzeti egységet teremthet. Jelenleg nincsenek közös célok, nincs, ami összekötné a különböző ideológiákat képviselő magyarokat. Egy olimpiai pályázatban, főleg, ha sikeres, minden magyar ember érintett lehet. Végre lenne egy cél, amely felvillant egy perspektívát, hogy valahonnan valahová eljuthat ez az ország. Ám éppen ezért csak akkor szabad belevágni a projektbe, ha az egész nemzet támogatja.
– Annál azért komolyabb dologról van szó, semhogy érzelmi alapon dönthetne róla az ember.
– Természetesen. Ezért hiteles számokra, adatokra lenne szükség, mennyibe is kerül egy ilyen pályázat, egy olimpiarendezés.
– Népszavazásra gondol?
– Nem csak. Feltennék például egy olyan kérdést is, hogy ön hajlandó-e havonta, mondjuk, 5000 forintot betenni a közös kasszába egy olimpiai projekt érdekében.
– Aki mélyszegénységben él, annak a havi 5000 forint is megfizethetetlen.
– A mélyszegénység nagyon fontos probléma, de nem az olimpiarendezés gondolata az oka. De például sok nagyon szegény embernek van mobiltelefonja van mobiltelefonja. Nekik így tenném fel a kérdést: „Hajlandó-e ön havi tíz, húsz, ötven perccel kevesebbet beszélni a mobilján ,hogy olimpiát rendezhessünk?” Itt semmi másról nincs szó, mint hogy van-e annyi bizalmunk a vezetőinkben, a kisebb és tágabb közösségünkben, saját magunkban, hogy adjunk egy esélyt a magyarországi olimpiának.
– Csupa-csupa improduktív beruházás szükséges egy olimpiai projekthez. Stadionok, uszodák, vasutak, sztrádák…
– Improduktív beruházás? Ez olyan fogalom, amely még akkor volt divatban, amikor ön járt a Közgázra, negyven éve. Mi már az első reformgeneráció voltunk, pár évvel később. Egy Bécs–Budapest nagy sebességű vasút miért lenne improduktív? Egy sportcsarnok is produktív beruházás. Az a szervezők, vállalkozók és gazdasági szakemberek, politikusok feladata, hogy ezeket a beruházásokat produktívvá tegyék. Mert abban igaza van: csak önmagáért, l’art pour l’art ne rendezzünk olimpiát. Végtére is ezermilliárdokról beszélünk. (Egy 2002-es, majd egy 2006-os, a PricewaterhouseCoopers multinacionális könyvvizsgáló cég által készített becslés 500 milliárd forintra tette az olimpiarendezés közvetlen költségeit, s további 4500 milliárdra a szükséges infrastrukturális befektetéseket, bár akkor még nem volt szó az Agenda 2020-ról. Összesen 5000 milliárd forint, a jelenlegi GDP egyhatoda. Igaz, hét évre elosztva – a szerk.)
– Ha ön döntene egy személyben február 6-án, mit mondana?
– Fogalmazzunk úgy, ha nekem kellene előkészíteni a döntést, megvizsgálnám: érdemes-e ezermilliárdokat szánni egy olimpiai projektre, mérlegelném az előnyöket, hátrányokat. Azt hiszem, az elmúlt hónapok társadalmi eseményei, változásai megértették az emberekkel, hogy a sport hazánkban – bármennyire is kivételezett pozíciót élvez manapság – nem egy sziget, nem ragadható ki a nagy egészből. Ezt kell leginkább eszünkbe vésnünk. Amúgy – szerencsére – nem én döntök a kérdésben…
(mno.hu/sport, Ch. Gáll András)
