Az osztrákok legyőzésével aranyérmes a magyar válogatott

Shares

A magyar női jégkorong-válogatott aranyérmesként végzett a budapesti divízió I/A világbajnokságon, miután – már biztos feljutóként – a szombat esti zárómérkőzésen 2-1-re legyőzte az osztrák együttest.

Az aranyérmes a magyar válogatott a káposztásmegyeri Vasas Jégcentrumban. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A dánok norvégok felett aratott délutáni sikere nyomán már az utolsó mérkőzése előtt biztosan az A csoportba jutott a magyar válogatott, amely így felszabadultan lépett jégre. Ennek eredményeként alig 21 másodperc elteltével Gasparics Fanni megszerezte a vezetést. Az osztrákok – akik sikerük esetén szintén a világelitbe kerülhettek – kisvártatva négy a négy ellen egyenlítettek.

A második húsz percben nem láthatott gólt a telt házas káposztásmegyeri Vasas Jégcentrum 1944 fős közönsége – Magyarországon ennyien korábban nem voltak női jégkorong-mérkőzésen – így a zárófelvonás döntött arról, melyik csapat nyeri a tornát. Németh Bernadett emberelőnyből visszaszerezte az előnyt, majd a végjátékban emberelőnyben próbált egyenlíteni az osztrák együttes, amely még a kapusát is lehozta, ám nem tudta feltörni az egész tornán jól játszó hazai védelmet.

A magyar mellett így a dán válogatott szerepelhet a 2020-as A csoportos vb-n, melynek a magyar szövetség (MJSZ) honlapja szerint Kanada ad otthont.

A káposztásmegyeri torna legjobb kapusa Ena Nyström (Norvégia), védője Charlotte Wittich (Ausztria), míg csatára – egyben legeredményesebb játékosa – Gasparics Fanni lett.

Pintér Lili (b) és az osztrák Antonia Matzka a női jégkorong divízió I/A világbajnokság Magyarország – Ausztria mérkőzésen. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

„Minden edző számára óriási elégtétel, ha csapata eléri célját. Édes ez az érzés, hiszen hatalmas nyomás volt a csapaton, nehéz ellenfelekkel mérkőztünk a feljutásért, ami óriási élmény”

– értékelt az M4 Sportnak a szövetségi kapitány Pat Cortina, aki rámutatott: tehetséges generáció ez a mostani.

„Szükség volt rá, hogy csapatként játsszunk, és ne két vagy három kulcsjátékostól függjön a teljesítmény. Talán ezt tudtam hozzáadni a válogatotthoz” – mondta a kanadai szakember.

Kitért rá, ez volt a második komoly sikere magyar kapitányként – a 2008-as szapporói divízió I-es vb-n vezette feljutásig a férfi válogatottat -, és mint fogalmazott, „lehet, hogy lesz még esély harmadikra is”.

„Ez a siker még szorosabbra fűzte a viszonyom Magyarországgal” – emelte ki Cortina, aki a következő idénytől a német élvonalbeli Grizzlys Wolfsburg vezetőedzője lesz.

A női jégkorong divízió I/A világbajnokságon aranyérmes a magyar válogatott. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A csapatkapitány Kiss-Simon Franciska leszögezte: kiélezett csoportban értek a csúcsra.

„A szlovákokkal szembeni szétlövéses vereség után felálltunk, csapatként dolgoztunk, és ennek meglett az eredménye” – fejtette ki. Hozzátette: védekezésben végig remekül teljesítettek, és emberhátrányban az egész tornán nem kaptak gólt. „Hatalmas álom volt a feljutás, nem gondoltuk volna, hogy Magyarország női csapata a világelitben tud játszani. Büszkék lehetünk magunkra” – mondta.

Női jégkorong divízió I/A világbajnokság:

Magyarország-Ausztria 2-1 (1-1, 0-0, 1-0)
Gól: Gasparics (1.), Németh (49.), illetve Meixner (5.)

Szlovákia-Olaszország 2-1 (1-0, 1-1, 0-0)
Dánia-Norvégia 4-0 (1-0, 1-0, 2-0)

A világbajnokság végeredménye: 1. (és feljutott) Magyarország 13 pont, 2. (és feljutott) Dánia 9, 3. Norvégia 9, 4. Ausztria 8, 5. Szlovákia 6, 6. (és kiesett) Olaszország 0

Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmény rangsorolt.

(MTI)