Babos az első fordulóban kiesett Dubajban

Shares

Babos Tímea számára az első forduló jelentette a végállomást Dubajban a 2,8 millió dollár összdíjazású női keménypályás tenisztornán.

A világranglistán 100. soproni teniszezőt a rangsorban 51. francia Alizé Cornet búcsúztatta két játszmában, 1 óra 27 perc alatt a 32 közé jutásért vívott vasárnapi találkozón.

Az első felvonásban Cornet 5:4-es vezetéséig mindketten hozták az adogatójátékukat, ám ekkor Babos szervájánál a francia teniszező második játszmalabdáját kihasználva előnyt szerzett.

A második szettben a 29 esztendős Cornet fogadóként nyert egy játékot, így 4:1-re ellépett, azonban a négy évvel fiatalabb Babos szintén brékelni tudott, így feljött 4:3-ra. Ezt követően azonban rögtön semmire vesztette el saját adogatását, Cornet pedig saját szervagémjét hozva lezárta a mérkőzést.

Babos Tímea párospartnere Kristina Mladenovic ellenfele a WTA külön engedélyével léphetett pályára. Az ománi Fatma Al Nabhani végül két gémet tudott nyerni francia ellenfelével szemben.

A Babos, Mladenovic kettős párosban első helyen kiemelt és csak a 2. fordulóban lép pályára a Lara Arruabarrena, Kaitlyn Christian spanyol, amerikai duó ellen.

Dubai Duty Free Tennis Championships

1. forduló (a 32 közé jutásért):

Kristina Mladenovic (francia)-Fatma Al Nabhani (ománi, WC) 6:1, 6:1
Garbine Muguruza (spanyol, 12.)-Dajana Jasztremszka (ukrán) 4:6, 6:3, 6:3
Saisai Zheng (kínai)-Ajla Tomljanovic (ausztrál) 6:2, 4:6, 7:5
Eugenie Bouchard (kanadai, WC)-Vera Lapko (Fehérorosz) 6:3, 6:4
Belinda Bencic (svájci)-Lucie Hradecka (cseh, Q) 6:4, 7:6(6)
Ivana Jorovics (szerb, Q)-Sara Errani (olasz, WC) 4:6, 6:4, 6:2
Aljakszandra Szasznovics (fehérorosz)-Makarova (orosz) 0:6, 7:5, 6:4
Su-Wei Hsieh (tajvani)-Anastasija Sevastova (lett, 10.) 6:4, 6:2
Alizé Cornet (francia)-Babos Tímea 6:4, 6:3
Viktoria Kuzmova (szlovák)-Bernarda Pera (amerikai, Q) 7:6(2), 7:6(3)
Darija Kaszatkina (orosz, 11.)-Magdalena frech (lengyel, Q) 6:3, 3:6, 6:4