Bacskai: A rosszakaróim is tudják, hogy ennél sokkal többet tudok

Shares

Bacskai Balázs is indult a londoni európai olimpiai kvalifikációs ökölvívótornán, ám a 2016 óta profi bokszoló számára nem sikerült jól a verseny, hiszen hétfőn az első meccsén megosztott pontozásos vereséget szenvedett a norvég színekben szereplő Gedminas Mindaugastól.

A DIGI Sport híradójának azt mondta, egyszerűen nem tudja, miért ment ennyire rosszul neki a bunyó, és arról is beszélt, hogy most, a hazaérkezése után – idézőjelben – karanténban van, mert „otthon kell most lenni”.  

„Én ezt az egész versenyt egy nagy lehetőségként fogtam föl, és hogy ez egy nagy dolog a számomra. Ennek ellenére, amikor fönt bunyóztam ezzel a sráccal, azt éreztem, hogy nem tudom, miért megy ennyire rosszul a bunyó. Úgy éreztem, mint amikor az ember készül egy vizsgaidőszakra, kb. a tételek nagyobbik részét tudja is kívülről-belülről, és még ráadásul húz is egy könnyebb tételt, de egyszerűen, valamiért nem úgy teljesít – miközben tudja az anyagot. Még a rosszakaróim is tudják, hogy ennél sokkal többet tudok, úgyhogy ez a kérdés foglalkoztat a leginkább” – nyilatkozta a Sport24-nek az amatőr Európa-bajnok ökölvívó.

A kvalifikációs versenyt aztán egy nappal később lefújták, így akár a koronavírus okozta körülményekre is fogható lenne a sportolók gyengébb teljesítménye. „Váratlan helyzetek mindig is adódtak az életben, ennyi! Ha most azt mondják, hogy bokszolni kell, és holnaptól nincs más, akkor haza kell jönni. Ha meg azt mondják, holnapután kell bokszolni, akkor holnapután kell bokszolni. Hiszen nekünk versenyzőknek nem mindig adottak a legideálisabb körülmények a sportolásra, és ez más sportágra is igaz. Egyik napról a másikra mondták, hogy holnap megyünk haza, szóval ez nem volt ott a fejünkben, hogy gyorsan ’bokszoljunk már le’, mert lehet, hogy véget ér a mérkőzés, vagy beszüntetik. Az emberek fejében ez ott nem volt benne, azt gondolta mindenki, hogy tökmindegy, mi van a világban, ha már itt van ez a verseny, akkor meg kell csinálni, és utána megy mindenki haza. Ennek ellenére szóltak először, hogy nem engednek be nézőket, majd a következő lépés pedig már az volt, hogy a rá következő napon beszüntetik a mérkőzéseket, és mindenkit küldenek haza.”

A mostani helyzetben pedig az is képlékeny, miként és hogyan folytatódnak az edzések és a kvalifikációs sorozat. „Egyelőre nem tudok semmit, most egyelőre itthon vagyok, próbálom utolérni magam, mosni kell, takarítani, jó lenne bevásárolni, mert nem voltam itthon, egy-két dolgot azért be kell szereznem. De egyedül vagyok, külön vagyok, szóval idézőjelben karanténban vagyok. Nem vagyok abban, de nyilván azért figyelemmel követjük az eseményeket, azt javasolják, hogy legyünk otthon, akkor otthon kell most lenni jelen pillanatban, ennyi.”

(DIGI Sport / Sport24)