Bajnok a Ferencváros a Kecskemét kispesti vereségével

Shares

A Ferencváros megnyerte sorozatban az ötödik, összességében pedig a 34. bajnoki címét, mivel legfőbb üldözője, a második Kecskemét 1-0-ra kikapott a bennmaradásért küzdő Budapest Honvéd vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.

bajnok

Mezőnyben egyenlő erők küzdelmét hozta a mérkőzés eleje, de a Kecskemét akciói voltak veszélyesebbek, ennek nyomán a kapusok közül jószerivel csak Szappanosnak volt dolga, egy ízben saját eladott labdája után sikerült vetődve mentenie. A szünet előtti 15 percben aztán a kispestiek is veszélyeztettek, de nekik sem sikerült betalálniuk, mert az utolsó kulcspasszokba és a befejezésekbe rendre hiba csúszott.

A két csapat kettős cseréje sem változtatott a meccs képén, mindkét gárda győzelemre törően futballozott. A kapuk felváltva voltak veszélyben, de amíg egy kecskeméti lehetőség kimaradt, addig utána egy szép akció végén a Honvéd vezetést szerzett. A gól után a hazaiak a stabil védekezésre helyezték a hangsúlyt, többnyire sikerrel, azonban egy ízben Szappanosnak kellett bravúrral hárítania.

A hajrában és a tízperces hosszabbításban ugyan a Kecskemét teljesen beszorította a Honvédot, de a fővárosiak önfeláldozó védekezéssel állták a sarat. Az egyetlen nagy helyzete éppen a lefújás előtti pillanatban volt a Kecskemétnek, de Szalai lyukat rúgott, Belényesi pedig nem találta el a kaput, így eldőlt, hogy a Ferencváros megvédte a címét.

A lila-fehérek ugyan még pontszámban utolérhetik az éllovas Ferencvárost, azonban megelőzni már semmiképpen sem tudják, mert a zöld-fehéreknek öttel több győzelmük van. Az FTC klubrekordot állított be sorozatban ötödik elsőségével, erre ugyanis korábban csak egyszer, még 1909 és 1913 között volt képes.

Orosz Pál: kuriózum az egymás utáni öt bajnoki cím

Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója kuriózumnak nevezte, hogy a labdarúgócsapat sorozatban ötödször nyerte meg az OTP Bank Ligát.

„Jobb úgy ünnepelni a bajnoki címet, ha a pályán nyer a csapat, de nagy az öröm, mert megdolgoztunk ezért a sikerért” – mondta az M1 aktuális csatornának a sportvezető röviddel azt követően, hogy pénteken biztossá vált a klub történetének 34. bajnoki aranyérme a második Kecskemét kispesti vereségével. – „Ötször egymás után bajnokságot nyerni, az kuriózum. Mindenki rengeteget dolgozott érte” – fogalmazott.

Legutóbb ez a bravúr 48 évvel ezelőtt az ősi rivális Újpestnek jött össze, míg a Ferencváros klubrekordot állított be, erre ugyanis korábban csak egyszer, még 1909 és 1913 között volt képes.

A sportvezető hozzátette, a biztos első hely tudatában is százszázalékosan odateszi majd magát a Ferencváros a szombati mérkőzésén, amelyen a Kisvárda lesz a vendége a Groupama Arénában. Ahogy fogalmazott, „nem alibi hangulat” lesz.

„Nem az a kérdés, hogy jön-e nehezebb időszak, hanem hogy mikor. Nekünk ezalatt kisebb lett az előnyünk”

– beszélt Orosz Pál a bajnokcsapat tavaszi hullámvölgyéről, amely öt nyeretlen mérkőzést foglalt magában.

A sportvezető a szezon legemlékezetesebb mérkőzései között az Európa-ligában bemutatott menetelést említette, külön kiemelve a Monacóban aratott győzelmet, illetve a Trabzonspor nyitókörös felülmúlását, amikor a csapat már a mérkőzés legelején emberhátrányba került, mégis sikerült nyernie.

„Szeretnénk elérni a Bajnokok Ligája-csoportkört. Ez a kimondott cél, de akkor sem esünk kétségbe, ha Európa-liga csoportkör jön össze megint”

– mondta a következő idénnyel kapcsolatban Orosz Pál.

A Ferencváros vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov arról beszélt a klub honlapján, hogy a hétfői derbin aratott siker „nagy lökést adhat a hátralévő meccsekre”, szerinte az ott mutatott játékkal eredményesek lehetnek a Kisvárda ellen is.

„Úgy készültünk, hogy a Kisvárda ellen eldőlhet a bajnoki cím, de ez már korábban megtörtént. Csak bátorítani tudom a szurkolóinkat, hogy minél többen legyenek a stadionban szombat este, mert mi velük szeretnénk megünnepelni a mérkőzés végén a Ferencváros 34. bajnoki elsőségét”

– fogalmazott az orosz szakember.

A kispestiek rendkívül fontos három pontot gyűjtöttek be, ugyanis sikerükkel elmozdultak a kieső zónából, igaz, a megelőzött MOL Fehérvár FC vasárnap lép pályára az ugyancsak bennmaradásért küzdő Mezőkövesd ellen.

OTP Bank Liga, 30. forduló

Budapest Honvéd – Kecskeméti TE 1-0 (0-0)
Bozsik Aréna, 5003 néző, v.: Bognár
Gól: Kerezsi (55.)
Budapest Honvéd: Szappanos – Prenga, Lovric, Klemenz – Eördögh (Doka, 46.), Bocskay (Szabó A., 91.), Gomis, Tamás – Kerezsi (Zsótér, 67.), N. Lukic (Átrok, 89.), Ennin (Kocsis D., 46.)
Kecskeméti TE: Varga Á. – Szabó A., Szalai G., Belényesi – Katona B., Katona M. (Meszhi, 66.), Szuhodovszki, Nikitscher (Nagy K., 46.), Zeke – Májer (Tóth B., 46.), Banó-Szabó.

A tabella:
 1. Ferencvárosi TC        29 18   6   5    58-27  60 pont – bajnok
 2. Kecskeméti TE          30 13  12   5    45-29  51
 3. Paksi FC               29 14   5  10    55-48  47
 4. Debreceni VSC          29 13   7   9    47-38  46
 5. Puskás Akadémia FC     29 11  11   7    41-38  44
 6. Újpest FC              29 10   7  12    38-50  37
 7. Kisvárda Master Good   29  8  13   8    39-44  37
 8. ZTE FC                 29  9   7  13    33-37  34
 9. Mezőkövesd Zsóry FC    29  8   8  13    29-39  32
10. Budapest Honvéd        30  8   8  14    31-46  32
11. MOL Fehérvár FC        29  7   9  13    33-40  30
12. Vasas FC               29  4  11  14    26-39  23

Szombaton játsszák:
Újpest FC-Vasas FC 14.00
Paksi FC-Debreceni VSC 16.30
Ferencvárosi TC-Kisvárda Master Good 19.45

Vasárnap játsszák:
ZTE FC-Puskás Akadémia FC 15.00
MOL Fehérvár FC-Mezőkövesd Zsóry FC 19.30

(MTI)

Az Újpest legyőzésével a címvédés kapujában az FTC