BEAC atlétika: 125 sikeres év után döbbenetes ellenforradalom

Nem mindennapi jubileumhoz érkezett az a szakosztály, amely világhírű atlétákat adott hazánknak és a nemzetközi atlétikai életnek. Eötvös Lóránd a BEAC Egyesület alapítója célkitűzéseit sikerült maradéktalanul megvalósítani, utat mutatva a később megalakuló egyesületeknek és atlétáknak. Az elmúlt 125 év világháborúinak borzalmai ellenére a BEAC megszakítás nélkül, töretlenül elkötelezett az atlétika iránt, tisztelve és nem elfelejtve a nagy elődöket, akik nélkül nem érhettük volna meg ezt a hosszú időt.

Gerendási István szakosztály elnök írása

Ez egy olyan egyesület, ahol a test edzése mellett ugyanolyan fontosak a tanulmányok, a főiskolák és egyetemek elvégzése. A kettő egysége adja azt az értelmiséget a társadalom számára, amely előre viszi és utat mutat a felnövekvő nemzedéknek is. Egy olyan bensőséges, szeretetteljes közösséget alkotott, amelyet nagyon sokan csodáltak, tiszteltek és egyben irigyeltek is. Beacosnak lenni egy olyan különleges életérzés, amelyet sokszor magunk sem tudunk megfogalmazni, de ez állandóan bennünk él. Példaértékű az, ahogy az idősebb, nemzetközi eredményeket elért atléták hogyan fogadják be és segítik a legfiatalabb atlétákat is. Az életkor különbség nem számít, mindenkit egyenlő partnernek tekintenek. Ennek a csodálatos hangulatnak is köszönhettük, hogy olimpiai bajnokot, Európa bajnokot, világcsúcstartót, megszámlálhatatlan válogatott atlétát, sok-sok száz magyar bajnokot, országos csúcstartót tudhat magáénak szakosztályunk.

Természetesen ezek a kiemelkedő eredmények nem jöhettek volna létre az egyesület elnökei, edzői és szakosztályvezetői nélkül. Elnézést kérek, hogy csak egy olyan sportvezetőnek a nevét említeném, Dr. Bácsalmási Péter személyében, aki tudásával, az atlétika iránti szeretetével, elkötelezettségével örökre beírta nevét a világ atlétikájának történelmébe. Szeretném megjegyezni, hogy két olimpián vitte a magyar csapat zászlaját. Nagyon szerencsés embernek mondhatják magukat, akik őt ismerték, és az ő vezetése alatt szakosztályunk tagjai voltak. Szabó Imre vezetőedző Péter bácsi emlékének megőrzéséért mindig is emberfeletti erőfeszítéseket tett, és minden sportolójának elmondja, hogy ki volt Péter bácsi és mit köszönhet neki atlétikai szakosztályunk is. Olyan mértékű tisztelet vette körül, amelyet nem sok ember élhet át élete folyamán.

Bácsalmási Péter

Nekem, Gerendási Istvánnak is megadta a sors, hogy az ő vezetése alatt már az atlétikai szakosztály tagja voltam, hiszen Szabó Imre barátommal 1968 óta vagyunk a szakosztályunk tagjai. Ez egy olyan egyesület, amely a leírtak ellenére nagy megpróbáltatásokon ment keresztül, miután három alkalommal veszítettük el atlétikai pályánkat, és maradtunk pálya nélkül. A Mező Imre utcai atlétikai pálya, amelyen főiskolai világbajnokságot is rendeztek, a Skála Áruház megépítése miatt lebontásra került. Hosszú éveken keresztül csapódtunk ide-oda, különböző pályákra, míg végül új otthonra leltünk a XI. kerületben a Bogdánfy Ödön utca 10. szám alatti, nagyon korszerű, műanyag borítású pályán.

Ám nem sokáig élvezhettük ennek a pályának kiváló adottságait, mert úgy döntöttek, hogy ez a terület beleesik a tervezett világkiállítás helyszíneibe. Nagy sürgősséggel elkezdték lebontani a pályát, azonban világkiállítás nem lett, de ezzel leírhatatlan kárt okoztak nem csak szakosztályunknak, hanem az atlétikának is. Ezek után a Műszaki Egyetem és az ELTE-közösen kezelési jogot kapott a pályára. Ebben a létesítményben folytattuk az edzéseket. A megpróbáltatások még itt sem értek véget, miután az ELTE a saját kezelői jogát eladta a Műszaki Egyetemnek, így újból bizonyos értelemben pálya nélkül maradtunk. Csak úgy edzhetünk ott, hogy nem kevés bérleti díjat kell fizetnünk, és azért, hogy atlétáink átöltözhessenek, öltözőhasználati díjat is kell fizetnünk.

Újabb csapás ért minket, amikor a pálya közepére jégcsarnokot építettek, amely a világon sehol nem fordulhatott volna elő. Versenyeket nem lehet rendezni, és az edző a tanítványát nem látja, amint fut, csak amikor elindul és beérkezik a célegyenesbe. A pálya állapota sérülésveszélyes. Ezeket hiába tesszük szóvá, semmilyen változás nem történik. Ennek ellenére, ha csak az elmúlt 25 évet nézzük, az eredményeink minden képzeletet felülmúltak, több mint 300 magyar bajnokot neveltünk ki, olimpiai résztvevőt, világversenyek résztvevőit, országos csúcstartókat és válogatott atlétákat.

Németh Angéla, a szakosztály olimpiai bajnoka. Fotó: jochapress.hu

Ezek az eredmények Szabó Imre vezetőedzőnek köszönhetőek, aki rendkívüli szaktudásával a BEAC iránti elkötelezettségével, a versenyzői iránti jóságával, nagylelkűségével és munkabírásával szintén beírta a nevét a BEAC és a magyar atlétika történelmébe. A legnehezebb időkben, amikor teljesen egyedül volt, akkor sem riadt meg senkitől és semmitől, a hátán vitte szakosztályunk mindennapjait. Neki köszönhető, hogy még most is van BEAC Atlétikai Szakosztály, amelynek szerepe van a magyar atlétikában. Péter bácsi és Szabó Imre munkássága a BEAC 125 éves történetéből sok évtizedet ölel fel. Azért vagyok nagyon nehéz helyzetben, mert fölsorolhatatlan azon sportolók neve, akik a BEAC aranykorát jelentették, és a mi mindennapi hőseink voltak. Olimpiai és Európa bajnokunk, Németh Angéla, valamint Nagy Zsuzsa világcsúcstartónk eredményeit az elmúlt 125 év legkiemelkedőbb csodái közé sorolhatjuk, akikre, amíg a világ világ, mindig emlékezni fognak. Javaslom, hogy lapozzák fel a magyar atlétika és a BEAC évkönyvét, amelyekben megtalálják sportolóink nevét és eredményeit. Mindannyiukra büszkék vagyunk és soha nem feledjük el őket.

Amikor a BEAC 1998-ban 100 éves volt, Szabó Imre, Szabó Anikó és Gerendási István elhatároztuk, hogy a kiváló felnőtt sportolóink mellé egy nagyon komoly utánpótlás kialakításába-képzésébe kezdünk, hogy a jövő szintén sikeres legyen. Ebben az időszakban a BEAC elnökei nagyon sűrűn változtak, amely bizonyos értelemben nem, hogy előre vitte volna a szakosztály életét, hanem komoly akadályokat gördítettek elénk. Ez egy nagyon nehéz, kilátástalan harcnak tűnt, de azt mondtuk, hogy az elődeink áldozatos munkáját folytatnunk kell, bármi is történik. Ezután az időszak után jött az az ötletünk, hogy szakosztályunk rendelkezzen önálló jogi személyiséggel, amelyből kifolyólag bizonyos mértékű szabadságot élvezhetünk és saját magunk pályázhatunk, hogy működtetni tudjuk szakosztályunkat. Amennyiben akkor ezt nem tesszük meg, ma már nem léteznénk. Ezért nagyon sokat kellett dolgoznunk, nem a pénzért, mert ebben az időszakban még senkinek se tudtunk fizetni semmit, akik ebben dolgoztak, önzetlenül, a BEAC-ért tették.

A leírtakból talán az olvasók számára is kiderül, hogy ez olyan volt, mint egy hullámvasút, hol fönt voltunk, hol lent. A reményt soha nem adtuk fel. Arra semmiféleképpen, a legrosszabb álmunkban sem gondoltunk, hogy azok a sportolók, akikből Szabó Imre bajnokokat, válogatott atlétákat, világversenyek résztvevőit, olimpikont nevelt, és köztük voltak olyan sportolók, akik a tehetség közelében sem voltak, ennek ellenére Szabó Imre még bajnokot is nevelt belőlük, ellene fordulnak. Vannak olyan szakosztályok, akik a tehetségtelen atlétákat oda nem vették volna magukhoz. Szabó Imre viszont másként gondolkodott. Bajnok nem lehet mindenkiből, viszont, ha lejár atletizálni, és az ő edzéseit végzi, folyamatosan fejlődik, és egy bizonyos szintre ő is el tud jutni.

A 2023-as évben atlétikai szakosztályunk történetének legsötétebb időszakát élte meg, amikor kb. két hónappal ezelőtt ezek a sportolók elhatározták, hogy csoportosan beszélni szeretnének velünk, Szabó Imrével, Szabó Anikóval és velem. Ez megtörtént az atlétikai pályán, ahol mindenki előtt emberbőrből a Sátán bőrébe bújtak. Ordibálva, rágalmak özönével mentek neki Szabó Imrének és Szabó Anikónak. Lefagyva ültem, 70 évem alatt ilyet még soha nem éltem át, hogy azokat az edzőket ócsárolják, akiknek az egész pályafutásukat köszönhetik. Szóltam nekik, hogy ezt azonnal fejezzék be, ilyen hangnemben főiskolát és egyetemet végzett emberek nem beszélhetnek. Szavaim semmit nem értek, tovább folytatódott ez az ocsmány, semmihez nem hasonlítható, primitív, megalázó történet. Nem lehetett csitítani őket, egyre ingerültebbek lettek, gyűlölettel tele, megalázó módon viselkedtek.

Szabó Imre vezetőedző. Fotó: jochapress.hu

Döbbenet. Azért nem írom le a nevüket, mert nem érdemlik meg, még azt sem, hogy negatív értelemben is megnevezzem őket. Arra is rá kellett jönnünk, hogy ez egy előre megtervezett, részükről előkészített akció volt, mert ők azt szerették volna, hogy a helyünkbe lépjenek, és mi szépen vonuljunk vissza. Ezek után több éjszakán keresztül forgolódtunk, telefonos kapcsolatban voltunk egymással, hogy mitévők legyünk. Végül úgy döntöttünk, hogy ezektől a lélek nélküli, morálisan rothadó emberektől meg kell válnunk, akik ebben az akcióban részt vettek. Döntésünkről a Magyar Atlétikai Szövetség vezetőjét is tájékoztattuk, aki elmondta, hogy véleménye szerint jó döntést hoztunk, és ő pontosan tudja, hogy a mi munkánk mit ér, és mit köszönhet nekünk a BEAC.

Nem tudom, hogy ezek az emberek miként tudnak tükörbe nézni, lelkiismeretükkel elszámolni, és úgy élni az életüket, mintha mi sem történt volna. Mindenki megkapja a magáét, előbb vagy utóbb. Egyszer azonban saját maguk előtt kell elszámolniuk, hogy milyen borzalmas cselekedetet végeztek.

Ennek a történetnek a vége mindannyiunk számára üzenetet hordoz. A mai világban, amikor sok minden olyan bizonytalanná vált, az embereknek nem igaztalan dolgokat kell kitalálni a másikról, hanem szeretni és tisztelni kell az emberi értékeket és a jó szándékot.

(BEAC, atlétika, Gerendási István szakosztály elnök)