Bertus Kitti nyolc órát dolgozik, mellette próbál evezős válogatott lenni
Evezésben voltak sokkal eredményesebb éveink, az utóbbi időben viszont szerényebb nemzetközi sikerlistával kell beérnünk. Az olimpiai részvételt ugyan biztosította Pétervári-Molnár Bendegúz, de csak neki szurkolhattunk a tokiói ötkarikás játékokon.
Bertus Kitti indul a Dunára (fotó:jochapress)
Tehetségeink ugyan voltak és vannak is, de az igazi nagy áttörésre még várnunk kell. Adottságok dolgában például Bertus Kitti is jól áll, de neki egyéb gondokkal is meg kell küzdenie azért, hogy komolyan versenyezhessen. A Külker Evezős Klub Óbuda bázisán, két futás között beszélgettünk.
– Ön csongrádi származású, sokáig ott is evezett. Miért éppen a Külker Evezős Klubba igazolt, amikor a fővárost választotta?
– Eredetileg egy ismerős hozott ide, miután Csongrádon már nem láttam értelmét a folytatásnak, egyszerűen nem fejlődtem tovább. Még az első nap sikerült Tibi bácsival (Mihály Tibor, a klub elnöke – a szerk.) beszélgetni és abban maradtunk, hogy az utánpótlással foglalkozhatok edzőként. Ez, három évvel ezelőtt történt.
– Ilyen fiatalon rendelkezett edzői végzettséggel?
– Már elkezdtem az edzőképzőt, de még mindig van egy vizsgám hátra ahhoz, hogy megszerezzem a minősítést. Azért megy ez viszonylag lassabban, mert én teljes munkaidőben dolgozom, ráadásul az evezésben is reaktiváltam magamat. Nem volt nehéz dolga Lőrincz Attilának – aki a budapesti éveim alatt, mindmáig az edzőm -, mivel a sportággal már 8-9 éves koromban elkezdtem barátkozni.
– Csongrádon nem tudott volna dolgozni?
– Nem ez volt az elsődleges, hiszen még az evezéssel mindenképpen foglalkozni szerettem volna. Szerencsére a Külkerben befogadtak, ráadásul a mérlegképes könyvelői végzettségemnek megfelelő munkahelyet is sikerült szerezniük nekem.
– Két, kemény esztendőt már „lenyomott” itt, a Külkerben. Milyen perspektívákat lát maga előtt a sportágban?
– Lőrincz Attilával egészen más jellegű munkát végzünk, mint Csongrádon. Attila fiatal ember, ráadásul ambiciózus valaki, aki folyamatosan fejleszti a szakmai tudását. A legnagyobb különbség a regenerációban van, de a technikai képzés is másként történik. Dietetikust is bekapcsolt a felkészítésem hatásfokának javítása érdekében – szóval itt sok minden másképpen megy és ez meg is látszik az eredményeimen is.
(fotó:jochapress)
– Kérdezhetem, hogy ameddig eljutott, azon túl mit érhetett volna még el?
– Nagy dolognak tartom, hogy egyáltalán eljutottam az olimpiai pótkvalifikációra, az olaszországi Varese városába, de a továbbjutáshoz én még a 27 évemmel együtt is fiatalnak számítottam. Fizikailag, állóképesség dolgában még jócskán van fejlődni valóm a 181 centiméteres magasságom ellenére zömében magasabb és erősebb riválisaimhoz képest. A 72 kilós testsúlyomhoz még jól jönne 4-5 kiló, optimálisan kihasználható plusz izomzat. Ehhez számos tényező összejátszására lenne szükség. Az sem mindegy például, hogy az egyes munkanapokon milyen szellemi igénybevételnek vagyok kitéve, ami jelentősen befolyásolja az edzésmunkám hatékonyságát.
– Milyen tapasztalatokat és tanulságokat hozott az olimpiai pótkvalifikáció?
– Április végén számomra nagyon korán volt ez az erőpróba. Nekem februárban is a Dunán kellett eveznem, hogy korán viszonylag jó formába kerüljek, mert a munkám miatt nem tudok elmenni melegvízi edzőtáborokba. Riválisaim – Horváth Kitti, Preil Vivien és Krémer Eszter – ebből a szempontból előnyösebb helyzetben vannak. Vivien és Eszter kapitányi ajánlásra kettesben készül, Kitti egypárban. .
– Ami azt illeti, idén is elég korán kezdődik a versenyidény…
– Április 23-án, Szegeden ülünk hajóba, majd május végén Belgrádban már az első Világkupa fordulót is megrendezik. Ez egyben a második magyar válogató is lesz. Itthon győznöm kellene, Belgrádban pedig igazán csak akkor lennék elégedett, ha sikerülne bekerülnöm az első hat közé, az A-döntőbe. Még a B-döntő első három helye, a 7-8-9. pozíció is elfogadható lenne – ennél rosszabb eredményre viszont már gondolni sem akarok.
(jochapress / Jocha Károly)
