Birkózó Eb: az 55 kilós Bognár Erika ezüstérmes

Shares

Bognár Erika ezüstérmet nyert csütörtökön a nők 55 kilogrammos kategóriájában, míg Orsós Sztálvira taktikus birkózással megnyerte elődöntőjét, így bejutott az 53 kilósok pénteki fináléjába a zágrábi birkózó Európa-bajnokságon.

Bognár Erika
Bognár Erika (pirosban) a román Andreea Ana ellen küzd a női birkózók 55 kilogrammos súlycsoportjának döntőjében a zágrábi birkózó Európa-bajnokságon. Fotó: MTI/Illyés Tibor

A BHSE sportolója szerdán a francia Tatiana Debient, majd a német Annika Wendlét felülmúlva jutott a döntőbe, melyben a címvédő román Andreea Anával csapott össze.

Bognár élete első felnőtt döntőjére villódzó fények és füstfelhő közepette, ütemes technozenére vonult be, bár a kivetítőn az övé helyett Szabados Noémi fotója jelent meg.

A hiba Bognárt nem zavarta meg, a bevonulásnál nem a kivetítőt nézte, hanem láthatóan a meccsre koncentrált és a figyelemre szüksége is volt, a román ugyanis nagy tempóban, aktívan kezdett. A BHSE birkózója jól állt a lábán, az összekapaszkodásokba is keményen beleállt és nem engedett fogást magán, de egyértelműen riválisa kezdeményezett, ezért Bognárt figyelmeztették, a menet felénél már másodszor.

Ekkor elindult a sikeres támadásra rendelkezésére álló 30 másodpercet mérő óra, s ő némileg bátrabban kezdeményezett, összefogott ellenfelével, aki viszont szép mozdulattal gáncsolta és levitte (0-2) őt. Ana két pontot kapott az akciójáért és egyet riválisa passzivitásáért, így a magyar birkózó hárompontos hátrányban ment pihenni.

A második menet elején Bognár erélyesebben küzdött, Ana elsősorban a biztonságot tartotta szem előtt, ám miután a bíró figyelmeztette és aktívabb birkózásra sarkalta, ő egy gyors mozdulattal kivette a magyar lábát és kitolta a szőnyegről (0-4). A csata ekkor végleg eldőlni látszott, majd az utolsó perc elején már nem is csak látszott, miután a román levitellel és pörgetéssel (0-8) megduplázta előnyét, egyúttal beállította a végeredményt.

Bognár Erika nagyot küzdött, de nem volt esélye ezúttal a sikerre, viszont így is karrierje eddigi legfényesebb diadalát aratta.

Bognár Erika
Bognár Erika, a női birkózók 55 kilogrammos súlycsoportjának ezüstérmese az eredményhírdetésen a zágrábi birkózó Európa-bajnokságon. Fotó: MTI/Illyés Tibor

„Birkóztam már többször Anával edzőtáborban, kontrollmeccseken, ezeken sikerült pontot szereznem ellene, de ez egy Európa-bajnoki döntő volt és ez más kávéház. Ez most így alakult, de örülök és elégedett vagyok a teljesítményemmel”

– nyilatkozta a 23 éves sportoló.

„Örülök, hogy Erika jól birkózott. Korábban volt már olyan kontrollmeccs, amelyen le tudta győzni ezt a román lányt, de most a meccs után mondta, hogy ezúttal sokkal erősebbnek érezte, nem hagyott neki helyet”

– értékelt Martin Gábor válogatott edző.

Orsós Sztálvira döntőbe jutott

Az idén honosított, magyar gyökerekkel rendelkező birkózó könnyed sikerrel mutatkozott be a nyolcaddöntőben, majd a nyolc között küzdelmes meccsen a hajrában fordítva verte 5-1-re a moldovaiak világbajnoki ezüstérmesét, Iulia Leordát.

A késő délutáni elődöntőben a négyszeres Eb-ezüstérmes, háromszoros vb-bronzérmes görög Maria Prevolarakival csapott össze a 2021-es, tokiói olimpia óta első világversenyén szereplő Orsós. A meccsről előzetesen Martin Gábor, a válogatott edzője azt mondta, hogy nehéz és szoros küzdelemre van kilátás és a látottak a szakembert igazolták.

Az első menetben sokáig meddő állóharc folyt, melyben a háromszoros Eb-győztes Orsós Sztálvira volt a kezdeményezőbb és meggyőzőbb, ezért a menet közepén riválisa a második figyelmeztetését is megkapta. A következő félpercben eredményes akció kellett a görögtől, aki talán emiatt kissé meggondolatlanul indított, amit remekül kontrázott meg a magyar birkózó és szépen mögé került (2-0). Lent Orsós pörgetést készített elő, ám riválisa visszafogott a jobb lábára és onnan indulva mögé ment, így 2-1-re feljött.

Orsós Sztálvira
Orsós Sztálvira (piros) a görög Maria Prevolaraki ellen küzd a női birkózók 53 kilogrammos súlycsoportjának elődöntőjében a zágrábi birkózó Európa-bajnokságon. Fotó: MTI/Illyés Tibor

A szünetig nem változott az állás, majd a második menetet a görög a korábbinál lendületesebben kezdte, egyértelműen ő kezdeményezett, ami a riválisa figyelmeztetéseit vonta maga után. A kétpontos akciójának köszönhetően Orsós még akkor sem került rossz helyzetbe, amikor a passzivitása miatt Provalaraki egyenlített (2-2). A magyar versenyző a hajrában csak arra figyelt, hogy a görög indításait hatástalanítsa. Noha riválisa közel került ahhoz, hogy levigye, Orsós kivédekezte a nehéz helyzetet, az idő pedig lepergett.

„Nagyon örülök a győzelemnek. Ez volt a harmadik mérkőzésem, elfáradtam. Most pihennem kell és figyelnem a súlyomra”

– nyilatkozta magyarul Orsós Sztálvira, aki pénteken a címvédő svéd Emma Malmgrennel csap majd össze az aranyéremért.

Pénteken a kötöttfogásúak is megkezdik versenyeiket a horvát fővárosban.

Női 50 kg, Európa-bajnok:
    
   Mariya Stadnik (Azerbajdzsán)
2. Okszana Livacs (Ukrajna)
3. Emanuela Liuzzi (Olaszország) és Evin Demirhan (Törökország)

Női 55 kg, Európa-bajnok:
    
   Andreea Ana (Románia) 
2. BOGNÁR ERIKA
3. Katarzyna Krawczyk (Lengyelország) és Tatiana Debien (Franciaország)

Női 59 kg, Európa-bajnok:
    
   Anastasia Nichita (Moldova)
2. Julija Tkacs (Ukrajna) 
3. Sandra Paruszewski (Németország) és Othelie Hoeie (Norvégia)

Női 68 kg, Európa-bajnok:
    
   Juliana Janeva (Bulgária)
2. Alla Belinszka (Ukrajna)
3. Koumba Larroque (Franciaország) és Nesrin Bas (Törökország)

Női 76 kg, Európa-bajnok:
    
   Yasemin Adar (Törökország)
2. Martina Künz (Ausztria)
3. Cynthia Vescan (Franciaország) és Catalina Axente (Románia)

(MTI)

Ligeti Dániel bronzérmet szerzett a zágrábi birkózó Európa-bajnokságon