Bíró Huba és Spiesz Anna is aranyérmes Budapesten

Shares

A budapesti junior kard Világkupán a férfiaknál Bíró Huba, a nőknél Spiesz Anna lett az aranyérmes, míg Dallos Benedek és Kovács Zsanett egyaránt a 6. helyen végzett.

Bíró Huba
Bíró Huba. Fotó: Tumbész Hédi / Hunfencing.hu

Bíró Huba győzelmének értékét jól mutatja, hogy legutóbb tizenegy évvel ezelőtt született hazai siker ebben a klasszikus fegyvernemben. Az illetőt Szatmári Andrásnak hívták, akinek egyik edzője 2013-ban Riba Ferenc volt. Éppen abban az évben kezdte el a vívást Bíró Huba, történetesen ugyancsak Riba Ferenc csoportjában, és dolgoznak a mai napig is együtt – most már közösen Kósa Miklóssal. 

Huba az előző szezonban még nem jutott el a korosztályos világversenyekre – idén bizonyosan ott lesz! A szezonban már megszerezte első Vk-döntőjét, szombaton pedig élete formáját nyújtotta, a lehető legnehezebb riválisokat legyőzve lett, teljesen megérdemelten aranyérmes!

Az első komoly skalpot a 16 közé jutásért szerezte, amikoris 2:8-ről (!) fordított a francia Guilley ellen. A nyolcaddöntőben a már felnőtt spanyol válogatott, tavalyi itteni ezüstérmes spanyol Madrigalnak intett búcsút (15:11), majd az éremért, stílusosan, a 2023-as budapesti győztes, olasz Cantinit búcsúztatta (15:12).

Bíró Huba élete első pódiumos szereplésén sem illetődött meg, sőt… Az elődöntőben a francia válogatott Pogu volt a soros (15:10), majd a döntőben a csapatban junior Európa-bajnok román Nitu következett. 9:7-ig vezetett az ellenfél. Utána viszont ismét Huba pillanatai, percei következtek. A vége 15:11 lett, és ezzel karrierje eddigi legnagyobb sikerét érte el a Vasas vívója. 

Bíró Huba az eredményhirdetést követően nyilatkozott a Hunfencing.hu-nak

“Reggel nehezen kezdtem, kicsit meg voltam fázva, betegeskedtem a héten. Aztán, amikor a tizenhatért 2:8-ról fordítani tudtam, akkor átszakadt a gát… Ettől kezdve kifejezetten élveztem a vívást, nagyon örülök a győzelemnek, most hallottam, hogy tizenegy éve az edzőm korábbi tanítványa, Szatmári András nyert itt, úgyhogy nagyon büszke vagyok erre. Ebben a szezonban minden megváltozott körülöttem, de nagyon tetszik ez a helyzet, remélem, a folytatás is hasonló lesz!”

Spiesz Anna egész más út végén jutott el ugyancsak a dobogó legfelső fokáig

Spiesz Anna
Spiesz Anna. Fotó: Tumbész Hédi / Hunfencing.hu

A Vasas tehetsége, junior világbajnoki bronzérmese úgy nyerte meg élete első – és nyilvánvalóan  nem az utolsó… – junior világversenyét, hogy izgulni legfeljebb az edzője, Kósa Miklós izgult helyenként, de neki sem volt rá igazán oka… Ilyen fölénnyel ugyanis a legritkább esetben nyernek meg rangos versenyt – bármelyik fegyvernemben. 

Anna a csoportkört veretlenül, a mezőny holtversenyes legjobb indexével zárta, majd a négyes döntőig 17 tust kapott – négy, tizenötös asszóban… 15:4, 15:4, 15:3, 15:6. Egészen elképesztő mindez a mai kardvívásban. A látottak alapján hatalmas technikai és taktikai fölénnyel bírt az egész mezőnnyel szemben. Az elődöntőben következett a “szépséghiba”. Az olasz Nicolai ugyanis “elképesztően szoros” asszót vívott a magyarral, 15:11 lett a vége…

Aztán a fináléra helyreállt a rend. Az ausztrál – a mai vívásban már semmi nem meglepő… – Vasileva ellen 15:7 lett a vége, Anna teljes joggal ünnepelt, a korosztályos világversenyek felé közelítve több, mint bíztató az a teljesítmény, amit mutat a szakág újabb nagy tehetsége. 

„Hiányzott ez az aranyérem a gyűjteményemből, úgyhogy nagyon örülök, pláne azért, hogy mindezt idehaza sikerült elérnem. Lehet, hogy kívülről simának tűnik ez a siker, de belülről ezt én másként élem meg. Igyekszem minden találat után elölről kezdeni, és koncentrálni a következőre. Az igazán jó érzés, hogy mindezt most sikerült is megvalósítanom”

– nyilatkozta Spiesz Anna. 

Junior férfi kard egyéni Világkupa, Gerevich György emlékverseny, BOK Csarnok, 224 induló

1. Bíró Huba (edző: Riba Ferenc, Kósa Miklós, válogatott edző: Neuhold Sándor)
2. Radu Nitu (román)
3. Axel Pogu (francia) és Ahmed Hesham (egyiptomi)
…6. Dallos Benedek (edző: Kósa Miklós, válogatott edző: Neuhold Sándor)
…23. Tóth Bertalan

Junior női kard egyéni Világkupa, Gerevich György emlékverseny, BOK Csarnok, 168 induló

1. Spiesz Anna (edző: Kósa Miklós, válogatott edző: Gulácsi Ferenc)
2. Veronika Vasileva (ausztrál)
3. Toscane Tori (francia) és Alessandra Nicolai (olasz)
…6. Kovács Zsanett (edző: Nemcsik Zsolt, válogatott edző: Gulácsi Ferenc)
…9. Domonkos Emese
…16. Bognár Liza
…19. Masa Csenge
…22. Szabó Polli

Forrás: Hunfencing.hu