Böde a Ferencváros ellen

Shares

Az éllovas MOL Fehérvár FC a Budapest Honvéd vendégeként lép pályára szombaton az Új Hidegkuti Nándor Stadionban a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójában, melynek zárómérkőzését a címvédő Ferencváros Pakson játssza.

A székesfehérvári a mezőny egyetlen százszázalékos csapata, míg a kispesti együttes négy vereség után a legutóbbi fordulóban az Újpest ellen győzött először. A Honvéd – amelyhez visszatért Vadócz Krisztián, de műtét miatt hiányzik Davide Lanzafame – legutóbb 2017 májusában tudta legyőzni mostani riválisát, majd egy döntetlent követően sorozatban hat tétmérkőzésen született Fehérvár-siker.

Böde Dániel először léphet pályára előző csapata, a Ferencváros ellen azt követően, hogy nyáron hét év után visszatért Paksra.

„Ismerem magam, így tudom, lesz bennem extra érzés, de ez így volt akkor is, mikor a Fradi színeiben először játszottam a Paks ellen. Biztos, hogy más mérkőzés lesz számomra, mint a többi, már most felfokozottabb a hangulatom” – fogalmazott a klub honlapjának a csatár, aki a Paks színeiben a 150., összességében a 350. élvonalbeli összecsapására készül. Böde 200 bajnoki találkozón 89 gólt szerzett a fővárosi zöld-fehéreknél, akikkel kétszer nyert bajnokságot, valamint háromszor hódította el a Magyar Kupát.

A 2015-2016-os idényben az OTP Bank Liga gólkirálya volt.

Sigér Dávid szerződést hosszabbított a Ferencvárossal

A fővárosi klub nem közölte, meddig érvényes a középpályás új megállapodása. Sigért tavaly nyáron Balmazújvárosból igazolta az FTC, amelyben Szerhij Rebrov vezetőedzői kinevezése után vált alapemberré. Az előző szezonban 22 alkalommal volt a kezdőcsapat tagja. Az MTK-nak lőtt találatát az év góljának választották.

A magyar válogatottban a múlt héten, a Montenegró elleni felkészülési mérkőzésen mutatkozott be.

A tabellán második Mezőkövesd Kisvárdára utazik, míg a harmadik helyezett Debrecent az Újpest fogadja az Illovszky Rudolf Stadionban.

A múlt szerdán kinevezett vezetőedző, Feczkó Tamás a Zalaegerszeg ellen ül először a sereghajtó Diósgyőr kispadján.

Az M4 Sport a Honvéd-Fehérvár és a Paks-Ferencváros összecsapást tűzi műsorára, a többi találkozó az m4sport.hu-n követhető élőben. A 17 órás mérkőzésekről 18.02-től lesz Körkapcsolás a Kossuth Rádióban, ahol a 19.30-as összecsapásról 20.12-től számolnak be, illetve az m4sport.hu-n végigkövethetők a rádiós közvetítések.

OTP Bank Liga 6. forduló

Szombat:

Újpest FC-Debreceni VSC, Illovszky Rudolf Stadion 17.00
Budapest Honvéd-MOL Fehérvár FC, Új Hidegkuti Nándor Stadion 17.00
Kisvárda Master Good-Mezőkövesd Zsóry FC 17.00
Diósgyőri VTK-ZTE FC 17.00
Puskás Akadémia FC-Kaposvári Rákóczi FC 17.00
Paksi FC-Ferencvárosi TC 19.30

A tabella:
1. MOL Fehérvár FC 5 5 – – 16- 3 15 pont
2. Mezőkövesd Zsóry FC 5 4 – 1 7- 3 12
3. Debreceni VSC 4 3 – 1 10- 6 9
4. Kisvárda Master Good 5 3 – 2 7- 8 9
5. Puskás Akadémia FC 5 2 1 2 8- 6 7
6. Paksi FC 5 2 1 2 6- 5 7
7. Ferencvárosi TC 3 2 – 1 3- 4 6
8. ZTE FC 4 1 1 2 7- 5 4
9. Újpest FC 5 1 1 3 6-10 4
10. Budapest Honvéd 5 1 – 4 8-13 3
11. Kaposvári Rákóczi FC 5 1 – 4 4-11 3
12. Diósgyőri VTK 5 1 – 4 4-12 3

(MTI)