Botka Endre szerződést hosszabbított a Ferencvárossal

Shares

A 26 éves hátvéd 2017 januárja óta erősíti az együttest, amelyben azóta 162 mérkőzésen lépett pályára, három gólt szerzett, emellett a csapatkapitányi karszalagot is többször viselte.

„Egyértelmű volt, hogy ha lesz lehetőség, akkor szeretnék majd élni vele, örülök, hogy a klub is ugyanígy gondolkodott. Remélem, sok szép év áll még előttünk” – mondta Botka Endre.

Botka Endre

„Botka Endre évről évre egyre meghatározóbb szerepet tölt be a Ferencvárosban, emellett láthattuk, hogy a válogatott színeiben is fantasztikusan játszott az Európa-bajnokságon, a legmagasabb szinten bizonyította, hogy milyen teljesítményre képes. Hasznos tagja a csapatunknak a pályán és azon kívül is” – mondta a 13-szoros válogatott játékosról az FTC sportmenedzsere, Hajnal Tamás.

(MTI)

A svájci Young Boys lesz a Ferencváros következő ellenfele