Bravúros Vasas-pontszerzés Olaszországban

Shares

A Vasas Óbuda 3-2-re kikapott az olasz bajnok Conegliano otthonában a női röplabda Bajnokok Ligájának első fordulójában kedden, ezzel pontot szerzett.

A Vasas a selejtezőben a montenegrói Luka Bart és az albán Partizani Tiranát is szettveszteség nélkül búcsúztatta. Ezt megelőzően 15 éve a Nyíregyháza révén szerepelt magyar csapat a legrangosabb európai kupasorozat főtábláján. A budapesti együttes a találkozót megelőzően kétszer edzett a PalaVerde csarnokban, ahol a kétezres évek első évtizedében a Sisley Treviso férfi csapata halmozta a sikereket, mostanában pedig a Conegliano szállítja a jobbnál jobb eredményeket a helyi röplabdaszeretők számára.

A kezdésre mintegy 3500 néző érkezett meg az 5500 fő befogadására alkalmas arénába, a maroknyi Vasas-tábor pedig annak tapsolhatott már a csapatok bemutatásánál, hogy a hazaiak legnagyobb sztárjai a kispadon kezdték az összecsapást.

Az első szettben remekül játszott a magyar bajnok, a hazaiak vezetőedzőjének 16 labdamenet után pályára kellett küldenie a legjobbjait. A Vasas 17-10-re és 21-14-re is vezetett, és bár a hajrában közelebb zárkózott a vendéglátó, az óbudaiak megnyerték a játszmát.

A második felvonást már legerősebb hatosával kezdte a Conegliano,

ennek ellenére a Vasas játékosai továbbra is remekeltek, és sokáig vezettek. Az előző BL-döntő legjobbjának választott olasz Paola Egonu ászaival fordított az olasz bajnok, de a magyarok nem adták könnyen magukat, és a végjátékig tartották a lépést. A hajrát a Conegliano bírta jobban, így egyenlített.

A harmadik játékrészben villámrajtot vett az olasz bajnok, amely ekkor igazolta erőfölényét, és szinte hibátlan játékkal simán került előnybe.

A negyedik etapra rendezte sorait a Vasas, és a szlovák Maria Kostelanska, valamint a dán Trine Kjelstrup ponterős játékával végig tartotta a lépést a Coneglianóval, sőt, a hajrában fordított és újabb játszmát nyert, ezzel pontot szerzett.

Az ötödik szett hazai erődemonstrációt hozott, de a Vasas teljesítményét jól mutatja, hogy a mérkőzés után a hazai szurkolók közel fél percig éltették a magyar bajnokot.

A mérkőzés legeredményesebb játékosa Egonu volt 28 ponttal.

„Jól játszottunk annak ellenére, hogy kikaptunk. A remek védekezésünk volt ma a pontszerzés kulcsa” – értékelt a lefújás után Jakub Gluszak. Az MTI kérdésére azt mondta, azért is örül az eredménynek, mert a játékosai így elhihetik, hogy kemény munkával a világ egyik legjobb csapatával is felvehetik a versenyt.
„Remélem, így tudjuk folytatni” – tette hozzá Gluszak.

A Coneglianót irányító Santarelli kiemelte, a kezdőcsapat kijelölésével kockáztatott, de mivel sok meccsük van, így néha pihentetnie kell a legjobbjait.

„Gratulálok a Vasasnak, remekül játszottak, így az első szett után muszáj voltam változtatni, mert nem volt meg az egyensúly a csapatomban” – fogalmazott az olasz szakember. Megjegyezte, mindenki őket akarja legyőzni, de ezzel a teherrel együtt kell élniük.

„A Vasasnak nem volt veszítenivalója, így fontos, hogy végül mi győztünk” – tette hozzá Santarelli.

A mérkőzés egyik legjobb vasasos játékosa, Dékány Bernadett – aki korábban öt szezont játszott Olaszországban – az MTI-nek azt mondta, a mérkőzés előtt is bízott abban, hogy sikerül majd szépen bemutatkozni a BL-ben.

„Büszke vagyok a csapatra, tudtam, hogy nem fogjuk könnyen adni magunkat, de mindenki odatette magát” – fogalmazott a válogatott ütőjátékos.

Női röplabda Bajnokok Ligája, D csoport, 1. forduló:

A. Carraro Imoco Conegliano (olasz)- Vasas Óbuda 3-2 (-21, 20, 10, -23, 4)
Conegliano: Gennari 1, Sorokaite 6, Botezat, Enweonwu 1, Geerties 2, Ogbogu 17. Csere: Fersino (liberó), Wolosz 13, Egonu 28, De Kruijf 7, Hill 14.
Vasas: Ana Tiemi 3, Kostelanská 16, Kalicanin 5, Kjelstrup 14, Dékány 14, Abdulazimova 5. Csere: Mihály (liberó), Török 1, Gyimes 1, Bleicher R. , Villám L. 1, Ambrosio.

A Vasas a következő fordulóban, jövő kedden a francia Nantes-ot fogadja az Érd Arénában.

(MTI)