Buzánszkynak hiányzik az Aranycsapat!
Már csak a dorogi legenda él az angolokat 61 éve legyőző válogatottból.
– Éppen 61 esztendeje, 1953-ban verték Angliát 6:3-ra, hogyan emlékszik az évszázad mérkőzésére?
Buzánszky Jenő: – Még ennyi idő távlatából is csodálatos érzés felidézni azokat a pillanatokat. Szinte nincs olyan nap, hogy ne gondolnék a Wembleyben lejátszott összecsapásra. Az angolok azt mondták, csak egy kicsúszott eredmény volt, ezért visszavágót kértek. Egy évvel később a Népstadioban is legyőztük őket. Úgy szoktam mondani, egy hétre jöttek, de 7:1-re mentek el.
– A londoni volt pályafutása legszebb meccse?
Buzánszky: – Sok nagy csatát vívtunk a válogatottal, gondolok itt például az 1952-es helsinki olimpiai döntőre, és az 1954-es világbajnokságon is voltak nagy rangadók. Ám kétségkívül a 6:3-as diadal volt az Aranycsapat és az én pályafutásom csúcsa is.
Mára egyedül maradt hírmondónak az Aranycsapatból. Hogyan éli ezt meg?
Buzánszky: – Hiányzik a csapat, de nem tehetünk semmit, az idő múlik. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy még mindig élek, és mesélhetek arról a fantasztikus gárdáról, a régi idők sikereiről, amelyek a világ tetejére repítették a magyar labdarúgást. Annak idején én voltam az egyedüli vidéki játékos, és most már, hogy Grosics Gyula barátom is elhunyt, egyedül maradtam a gárdából, a többiek az égi pályákon fociznak.
