Cseh továbbjutás az utolsó budapesti mérkőzésen
A cseh válogatott meglepetésre 2-0-ra legyőzte az eddigi százszázalékos holland csapatot a vasárnapi nyolcaddöntőben, amely az utolsó budapesti mérkőzés volt a labdarúgó Európa-bajnokságon.
A hollandok azonnal magukhoz ragadták a kezdeményezést, így az első helyzet is az övék volt, míg a csehek egy veszélyes távoli lövéssel válaszoltak. A félig „narancsba öltözött” Puskás Aréna közönsége által támogatott holland együttes többnyire fölényben futballozott, sőt, számos veszélyes támadást is vezetett, azonban a játékosoknak egyszer sem sikerült eltalálniuk a kaput.
A csehek elsősorban gyors ellenakciókra építettek, ezekkel sikerült többször a rivális csoportkörben is bizonytalankodó védelme mögé kerülniük, azonban gólt ők sem szereztek a rekkenő hőségben rendezett első félidőben.
A folytatásban ugyancsak a holland válogatott irányított, sőt, a meccs addigi legnagyobb helyzetét puskázta el Donyell Malen: egyedül vezethette a labdát a cseh kapusra, aki azonban nagyszerű ütemben kimozdulva menteni tudott.
Egy perc múlva viszont nagyot fordult a kocka, mivel De Ligtet kezezés miatt kiállította az orosz bíró.
53-55. perc: Maatthijs De Ligt utolsó emberként kézzel állította meg a labdát, amellyel Patrik Schick törhetett volna kapura. A játékvezető elsőre sárga lapot adott, majd a videobíró segítségével végül kiállította a holland védőt.
A csehek az emberelőnyüket kihasználva beszorították az ellenfelüket, a nyomás pedig bő tíz perc után góllá érett.
68. perc: egy jobb oldali cseh akció végén Stekelenburg kiejtette a labdát, így szöglet következett. A sarokrúgást követően Tomáš Holeš (Slavia Praha) 5 méterről a bal sarokba fejelt (1-0).
A létszám- és gólhátrányban lévő hollandok kitámadtak az egyenlítés érdekében, de az utolsó kulcspasszok továbbra is pontatlanok voltak, így komoly lehetőséget nem tudtak kidolgozni, ellenben a csehek egy gyors kontra végén Schick révén eldöntötték a továbbjutás kérdését.
80. perc: Holeš csapott le a labdára, amellyel a bal oldalon iramodott meg. Középre adására jó ütemben érkezett Patrik Schick (Bayer Leverkusen), aki 8 méterről a jobb alsó sarokba lőtt (2-0).
A hátralévő időben a cseh csapat hatékonyan védekezett, így a hollandoknak még a szépítés sem jött össze a lefújásig.
A cseh csapat a dán együttessel találkozik a négy közé jutásért, az összecsapást szombaton Bakuban rendezik.
Labdarúgó Európa-bajnokság, nyolcaddöntő:
Csehország-Hollandia 2-0 (0-0)
Puskás Aréna, 52 834 néző, v.: Szergej Karaszjov (orosz)
Gól: Holeš (68.), Schick (80.)
Kiállítva: De Ligt (55.)
Csehország: Vaclik – Coufal, Celustka, Kalas, Kaderabek – Holes (Kral, 85.), Soucek – Masopust (Jankto, 79.), Barak (Sadilek, 92.), Sevcik (Hlozek, 85.) – Schick (Krmencik, 92.)
Hollandia: Stekelenburg – Dumfries, De Vrij, De Ligt, Blind (Timber, 81.), Van Aanholt (Berghuis, 81.) – De Roon (Weghorst, 73.), Wijnaldum, De Jong – Depay, Malen (Promers, 57.)
(MTI)