Újpesten szakadt meg a Csíkszereda győzelmi sorozata
Az Újpest 3-2-re legyőzte a listavezető vendég Csíkszeredát a jégkorong Erste Liga csütörtöki rangadóján.
A lila-fehérek – akik mostani sikerükkel pontszámban beérték az erdélyi együttest – kedden sérülések és betegségek miatt nem tudtak kiállni az FTC elleni Magyar Kupa-összecsapásra, most viszont vállalták a játékot.
A címvédő Szeredának ezzel megszakadt a 12 győzelemből álló sorozata.
Virág Csaba, az Újpest vezetőedzője
„Szerettünk volna jól kezdeni, de több hátrányt is kaptunk az első harmadban. Ezután megdolgoztunk a kétgólos előnyért, igazi ki-ki meccs volt. Néhol az előnyök, és hátrányok miatt tördelt volt a játék, sokszor úgy tűnt mintha beszorultunk volna, de nagyon jól védtük a harmadunk közepét. A harmadik harmadban kimondottan okosan játszottunk, pörgettük az időt, de ugyanúgy megvoltak a helyzeteink ahhoz hogy hamarabb eldöntsük. Nagyon örülünk a három pontnak, szombaton is nyerni szeretnénk.”
Enrico Rossi, az SC Csíkszereda vezetőedzője
„Először is gratulálni szeretnék az Újpestnek, megérdemelten szerezték meg a három pontot. Az első harmadban nem tartottuk magunkat a megbeszéltekhez, ez két kapott gólba került. Elég nehéz felzárkózni két gólról egy ilyen jól védekező csapat ellen, de azt gondolom, hogy a második, illetve záró játékrészben mindent megtettünk azért, hogy ledolgozzuk a hátrányt. Rossz érzés kikapni, nyerni jöttünk Újpestre, de nem vagyok csalódott, jól játszottunk.”
A Gyergyói HK 5-2-re győzött a sereghajtó Titánok székesfehérvári otthonában, míg az FTC 5-1-re diadalmaskodott vendége, a legutóbb döntős Brassó felett.
Jégkorong Erste Liga:
UTE-Sport Club Csíkszereda 3-2 (2-1, 1-1, 0-0)
Gól: Riley James Stadel (10.), Jack Henry Suter (12.), Sam Coatta (25., emberelőnyben), ill. Jevgenyij Szkacskov (15., emberelőnyben), Eduard Casaneanu (39., emberelőnyben)
FTC-Telekom – Brasov Wolves 5-1 (1-0, 3-1, 1-0)
Gól: Joshua McFadden (12., 27., emberelőnyben), Juhani Tamminen (33.), Cody Fowlie (39., emberelőnyben), Rasmus Kulmala (60., emberhátrányban), ill. Radio Valchar (22.)
Titánok-Gyergyói HK 2-5 (0-0, 1-3, 1-2)
Gól: Nagy Ákos (25.), Ambrus Csongor (51.), ill. Sárpátki Tamás-Róbert (21., emberelőnyben), Császár Hunor (24., emberelőnyben), Daniel Tranca (40., 57.), Csibi Róbert (46.)
A tabella:
1. SC Csíkszereda 21 15 1 2 3 101-58 49 pont
2. UTE 21 13 4 2 2 69-35 49
3. FTC-Telekom 20 14 1 1 4 69-33 45
4. Gyergyói HK 20 12 3 – 5 91-68 42
5. MAC HKB Újbuda 20 11 2 2 5 81-55 39
6. Brasov Wolves 21 9 – 2 10 79-78 29
7. DEAC 21 7 1 2 11 68-74 25
8. UNI Győr ETO HC 21 7 – 3 11 63-69 24
9. DVTK Jegesmedvék 20 3 1 1 15 39-72 12
10. Dunaújvárosi Acélbikák 18 3 1 – 14 43-97 11
11. Titánok 19 2 1 – 16 34-98 8
Forrás: MJSZ/MTI