Davis Kupa: Fucsovics kikapott, 1-1-re áll a tatabányai párharc

Shares

Fucsovics Márton kikapott Ugo Humbert-től a Tatabányán zajló Magyarország-Franciaország tenisz Davis Kupa-selejtező pénteki nyitónapján, így a párharc 1-1-re áll.

Fucsovics
Fucsovics Márton játszik a francia Ugo Humbert ellen a Magyarország-Franciaország Davis-kupa selejtező mérkőzésen Tatabányán. Fotó: MTI/Illyés Tibor

A világranglistán 71. Fucsovics másodszor szállt szembe a 86. helyen álló Humbert-rel, első találkozójukat a balkezes ellenfél nyerte 2021-ben a stuttgarti füvön.

A magyar válogatott vezére remek formában érkezett a DK-csatára, ugyanis az év elején megnyerte a canberrai challenger-versenyt, majd a harmadik fordulóig jutott az Australian Openen. Mellette szólt az is, hogy a nemzeti csapatban 2010 óta 35 egyéni mérkőzést vívott, és 24-szer győzött.

A Davis Kupa-újonc Humbert már a 25. helyen is megfordult a világranglistán, három ATP-trófeát gyűjtött, 2021-ben pedig negyeddöntős volt a tokiói olimpián.

Második összecsapásukat is a metzi játékos kezdte jobban, 3:1-re meglépett, majd két labdája volt a dupla brékhez. Az MTK teniszezője ezeket még hárította, de a játszmát már nem tudta megfordítani, így 40 perc elteltével szetthátrányba került.

A második felvonás ott folytatódott, ahol az előző abbamaradt: a 30 éves Fucsovics egy-egy szemet gyönyörködtető megoldását rendre rontott ütés követte, miközben a hat esztendővel fiatalabb Humbert-t a bekiabálások sem zökkentették ki. Hamarosan ismét 1:3 állt az eredményjelzőn, majd újabb francia brék következett, és 1:5-nél elúszni látszott a meccs. A nyíregyházi játékos többször is tehetetlenül tárta szét a kezét Humbert kiváló ütései nyomán, egyszer még hozta a szerváját, aztán az ellenfél adogatóként már lezárta az 1 óra 14 perces mérkőzést.

„Nem tudok mit mondani, az ellenfelem hiba nélkül játszott, gratulálok neki” – nyilatkozta Fucsovics Márton. „Ha így megvernek, akkor nem tudok mit csinálni. Örülök, hogy Zsombi nyert, mert így maradt esély a győzelemre, remélem, holnap jobban játszom” – tette hozzá.

Ugo Humbert azzal kezdte, hogy nagyon izgult a Davis Kupa-bemutatkozása előtt.

„Köszönöm a szurkolóinknak a bíztatást, éreztem, hogy előttük most nem szabad kikapnom. Nehéz volt fókuszálnom a meccs közben, de megtaláltam a ritmust, és nem gondoltam arra, hogy előttem Bonzi kikapott a nyitómeccsen”

– árulta el.

Szombaton 12 órától a páros mérkőzésen Marozsán Fábián és Valkusz Máté az Arthur Rinderknech, Nicolas Mahut duó ellen lép pályára. Utána rendezik egyesben a Fucsovics-Bonzi és a Piros-Humbert összecsapásokat.

A párharc győztese a döntő 16 csapatos csoportkörében folytathatja szereplését szeptemberben.

Davis Kupa

Magyarország-Franciaország 1-1 – állás az első nap után

Fucsovics Márton-Ugo Humbert 3:6, 2:6
Piros Zsombor-Benjamin Bonzi 7:6(4), 6:3
    
Szombaton játsszák:
Marozsán Fábián, Valkusz Máté-Arthur Rinderknech, Nicolas Mahut
Fucsovics Márton-Benjamin Bonzi
Piros Zsombor-Ugo Humbert

(MTI)

Davis Kupa: Piros Zsombor győzött, vezetnek a magyarok Tatabányán