Demeter Bence hetedik lett Ankarában
Demeter Bence a hetedik helyen végzett az öttusázók idei világkupa-sorozatának második állomásán, Ankarában. A 18-as döntőben további két magyar szerepelt: a tavaly Európa-bajnok Bereczki Richárd 10., Koleszár Mihály pedig 14. lett.
A verseny szerdán kezdődött a selejtezővel, a 82 fős mezőny három csoportban küzdött, a továbbjutást mind a négy magyar indulónak összejött. Ezt követte a csütörtöki körvívás, melyben Demeter 23 győzelmet aratott és 12 ellenfelétől kapott ki. Koleszár 18/17-tel, Bereczki 17/18-cal, a februári budapesti fedettpályás nyílt magyar bajnokságon győztes Gáll András pedig 12/23-mal zárt.
Az eredményt továbbvitték a pénteki elődöntőbe, ahol két 18 fős csoportban zajlott a verseny, és az első kilenc-kilenc hely ért finálét. A magyarok közül Demeternek, Koleszárnak és Bereczkinek sikerült fináléba kerülnie.
A szombati döntőt a körvívás eredményével Demeter a második, Koleszár a 14., Bereczki a 16. helyről kezdte meg. Demeter a lovaglásban a lehetséges 300-ból 279 pontot szerzett, majd a bónuszvívásban addigi teljesítményéhez kettőt tett hozzá. A 200 méteres úszásban 2:05.49 perccel a 12. időt érte el, és a négy lövészettel megszakított 5×600 méteres futásnak a hetedik helyről vágott neki. Ezt a pozícióját meg is őrizte 10:36.40 perccel, ami a tizedik legjobb kombinált számos eredmény volt.
Bereczki a 11., Koleszár a 16. helyről kezdte a zárószámot, melyben mindketten előre tudtak lépni.
UIPM Világkupa, Ankara
Férfi verseny:
1. Mohanad Saban (egyiptomi) 1527 pont
2. Dzsun Vung Te (dél-koreai) 1510
3. Ahmed Elgendi (egyiptomi) 1500
…7. Demeter Bence 1485
…10. Bereczki Richárd 1474
…14. Koleszár Mihály 1450
A világkupasorozat bő egy hónapja Kairóban kezdődött, ahol Gulyás Michelle győzött, Bőhm Csaba pedig ezüstérmet nyert. Április végén Budapestre jön a nemzetközi élmezőny, a negyedik állomásra pedig május második hetében kerül sor Szófiában. A vk-széria a május-június fordulóján esedékes döntővel zárul Ankarában, azon a versenyen a győztesek már olimpiai kvótát kapnak. Az Európa-bajnokság, melyen nyolc-nyolc párizsi hely kel el, június-július fordulóján következik Krakkóban, az Európa Játékok keretében, a szintén kvótaosztó világbajnokságot pedig augusztus végén rendezik a délnyugat-angliai Bath-ban.
(MTI)