Dr. Sós Csaba 7-10 éremre számít

Shares

Sós Csaba, MTI, Ilyés Tibor

Közeleg, már csak huszonhárom nap van hátra a budapesti és balatonfüredi vizes világbajnokságig, amelynek második hetében kerül sor a medencés úszóversenyekre. A hétvégén az utolsó felkészülési felnőttversenyre utaznak legjobbjaink Rómába, válogatási szempontból pedig az utolsó napokban vagyunk, ami Sós Csaba (Fotó: MTI, Ilyés Tibor) úszókapitánynak a bőség zavarát jelenti, nem csak az úszóválogatott összetétele szempontjából.

Ifjúsági olimpia, ifjúsági Európa-bajnokság és világbajnokság is lesz idén nyáron a felnőtt-vb mellett – sorolta figyelme fókuszában lévő közelgő eseményeket Sós az M4-nek szerda reggel. Mint a fiatalokra kitérve elmondta, a 100 méter gyors friss országos csúcstartó tinisztárja, Németh Nándor nem is indul a felnőtt-vb-n idén egyéni számban, csak váltóban, ami nem is baj, hiszen az ő formáját majd az izraeli ifi-vb-re hegyezik ki. Milák Kristóf pillangóúszó viszont ott lesz Cseh László mellett a rajtkövön.

A korábbi szigorú magyar szintidőn most kicsit lazított a szövetség, mivel a „nem utazós” versenyen a minél nagyobb csapat a fontos, nem kizárólag az, hogy döntőesélyes úszók szerepeljenek a világbajnokságon. Ennek megfelelően minden váltónk rajthoz áll majd, amelyek összeállítására az utolsó pillanatig lehetőség lesz az aktuális forma és az egyéni versenyprogramok figyelembevételével. Sós a tévéstúdióban leszögezte: Hosszú Katinkára áll az engedmény, hogy egyetlen váltóban sem kötelező rajthoz állnia, hisz esetében az ő egyéni eredményessége a legfontosabb a magyar válogatott számára is.

Az, hogy itthon lesz ez a világverseny, jár egy olyan „mellékkörülménnyel” is, hogy a kilátogató sok ezer ember a magyar úszóknak fog drukkolni. Ennek hatásáról is beszélt Sós Csaba: „Csak pozitív lesz. Olyan felhőtlen pluszt ad, amiről szinte nem is kell külön beszélni. Ez nekünk át fog jönni, jelentős előny” – jegyezte meg.

A Duna Arénában a június eleji Budapest Openen felmerült hiányosságokkal kapcsolatban közölte: nem kevesebb mint ötven észrevételt vittek az úszók Tóth Ákos versenyigazgatóhoz, mindenki nyugodt lehet például, hogy a last call roomban, ahonnan rajtkőre szólítják a versenyzőket, lesz frissítő hőmérsékletű ivóvíz és szoba-hőmérsékletű víz is, hogy aki meg akarja mártani a szemüvegét a verseny előtt, annak a 27 Celsius-fokos medencébe ugorva ne párásodjon be.

A válogatás határnapja július 5-e lesz, ezen a napon hozza legkésőbb nyilvánosságra Hosszú Katinka azt is, hogy mely számokban indul, és Sós kapitány is ezután hirdet csapatot. Az mindenesetre már az Iron Lady korábbi jelzéseiből látszik, hogy várhatóan nem indul minden olyan számban, amelyen az olimpián érmet szerzett. Akinek viszont lehetősége lesz – számonként két magyarnak –, attól az elvárás az, hogy ússza meg a legjobb időeredményét, ez pedig elvezethet a riói éremterméshez, vagy még kicsivel jobbhoz is. A szövetségi kapitány hét-tíz érmet vár. Sós Csaba a következő napokban a felkészülést záró római versenyre utazik, majd azonnal az ifi-Eb-re.

(mno.hu / Bucsy Levente)