Dzsudzsák Balázs fordítva ül a lovon!

Az egykor hatalmas tehetségként indult, kvalitásainak csak tört részét megvalósító Dzsudzsák Balázs még mindig tud meglepetést okozni! No, nem elősorban a labdarúgó pályákon, inkább nyilatkozataiban. Legutóbb szerencsére nyilvánosságra is került, hogy sokad magunkat – döbbentett meg azzal a mondatával, amikor kilátásába helyezte: a neki szánt novemberi búcsúmeccset követően nem kizárt, hogy további alkalmakkor is szerepeljen a magyar labdarúgó válogatottban.

Ha a szélsőségek embere lennék, valami olyasmit is mondhatnék, hogy „mentsen meg az ég tőle”. És ezt szolidabb formában fenn is tartom – megint biztos vagyok abban, hogy ezt nagyon sokan így, vagy hasonlóan gondolják. „Balázska” ugyanis eléggé rablógazdálkodást folytatott vitán felül megvolt tehetségével. Emberi gyengesége akkor vált egyértelműen nyilvánvalóvá, amikor mehetett volna Európában valódi élcsapatokba játszani. Oda, ahol tovább  fejlődhetett volna, persze kemény és következetes munkával.

Emberünk azonban nem ezt az utat választotta, hanem inkább „rárepült” a nagyobb pénzes zsákra és hosszú éveket töltött a nagy Oroszország különböző szintű együtteseinél. Majd onnan – rövid török kitérőt követően – még nagyobb összegektől elvarázsolva elment a sivatagi milliárdosokhoz, ahol egészen addig húzta az időt, ameddig csak lehetett.

Élénken emlékszem nagyon jól hangzó megszólalásaira, amely jelmondatokból leginkább csak morzsák valósultak meg. Az egyik ilyen alkalom ma is lelki szemeim előtt lebeg: Dzsudzsák a Nemzeti Sport címoldalán, teljes lapszélességben ezért kapott legnagyobb betűnagyságot: „Ez a munkánk!” És azt sem felejtem el – ráadásul nem egy ilyen meccse volt, s nem is kettő! -, hogy a hatalmas fogadkozásokat követően a 90 perc során kétszer-háromszor próbálkozott lövéssel és még néhányszor ezen felül is találkozott a labdával.

Nem azt akarom mondani, hogy Dzsudzsák nem volt tehetséges focista. Volt számos meccse, amikor jól, vagy igen jól játszott. Azzal viszont nem tudok egyetérteni, ahogy szó szerint „kifuttatták” eddig a 108 válogatottsági határig, ami – Király Gáborral megosztva – máris túlértékeli a valós teljesítményét, annak értékét. Számos olyan válogatottsága volt, amikor ki tudja, miért – mondjuk úgy: kegyelemből – csak betuszkolták a nemzeti együttesbe és végül mindenképpen érdemei fölé emelték a 108 válogatottsággal.

Hogy némi példát is felhozzak gondolatmenetem igazolására, régebben is, meg a közelmúltban is voltak nála egyértelműen jobb labdarúgók, akiknek a számlálóját nem pörgették erők a háttérből, s akik – kimondják vagy nem – jogosan sértve is érezhetik magukat. Az idősebb generáció labdarúgást kedvelői közül biztosan sokan osztják a véleményemet, amikor kijelentem: a 92 válogatottbeli szereplést kiérdemelt Fazekas László egyértelműen jobb játékos volt Dzsudzsáknál. Ugyanezt merem állítani a 97 válogatottságnál „megállt” Gera Zoltánról is – e felemlített két kiválósággal szemben nehéz Dzsudzsákot jobbnak ítélni.

És mégis! Ő – jókora hátszél segítségével – megkapja az egyedüli listavezetéshez szükséges plusz alkalmat, miközben annyira fejébe szállt a dicsőség,  hogy további válogatottságokkal „fenyegeti” a nagyérdeműt.

A kitüntetett Balázska ugyanis már három éve nem játszott a válogatottban – vajon miért nem? Ha nem odavalóként lett mellőzve, akkor miért veszik elő őt éppen most, amikor a magyar válogatott sokkal egységesebb és erősebb, mint az ő idejében volt. Ha pedig tényleg helye lenne a legjobb tizenegyben és mellőzése bűnös nemtörődömség, rövidlátás eredményeként történhetett meg, akkor nyilvánosan kell tőle bocsánatot kérni az indokolatlan pihentetéséért.

Gyorsan lezárnám ezt a felesleges fejtegetést, hiszen már fentebb merészeltem Dzsudzsákot nem odavalónak minősíteni. Ha lenne benne csipetnyi önkritika és pályafutása józan értékeléséhez szándék, akkor nagyon szép csendben maradna és tisztelettudóan megköszönné az indokolatlanul az ölébe hulló jutalomjátékot. Ő viszont nincs azon az emberi felkészültségi szinten, hogy ezt megtegye. Sajnálattal jegyzem meg: az önkontroll hiányában eleresztett önreklámozást sem biztos, hogy megtenné, ha nem súgnának neki és nem biztatnák jóakarói.

Azok, akik ezzel nem tesznek jót. Sem a magyar labdarúgás egészének, sem Dzsudzsák Balázsnak.

(jochapress / Jocha Károly)