EBEL: zsinórban hatodik győzelmét aratta a Fehérvár AV19!

Shares
Vincze Péter mindent eldöntő találata. Fotó: erstebankliga.at

Vincze Péter mindent eldöntő találata. Fotó: erstebankliga.at

A Fehérvár AV19 3-2-re győzött a Vienna Capitals otthonában az osztrák jégkorongliga vasárnapi fordulójában. A székesfehérvári csapat először nyert meg zsinórban hat mérkőzést az EBEL-ben.

Bécsben rögtön emberhátrányban kezdett a Fehérvár AV19, Nagy kiállítása alatt többször is veszélyeztettek a hazaiak, de a jelentősen megfogyatkozott védelem és Rajna Miklós is állta a sarat. Az aktívabban kezdő bécsiek következő helyzete Nödl előtt adódott, majd Rotter lövése zúgott el centiméterekkel Rajna kapuja mellett. Pár perccel később ugyanő akaszkodott össze Kógerrel a kapu mögött. Végül azonban Benk kapu előtti passzát Christopher Bodó vágta Lawson kapujába (0-1). Az egyenlítés fél perccel a harmad vége előtt érkezett, egy kapu mögül középre érkező passzt értékesített Dzieduzsycki (1-1).

Jobban indult a második harmad a hazaiak számára, Rajnának kellett többször védenie, majd újra Rotter előtt adódott nagy helyzet, a kontrából Connolly és Brocklehurst indult meg, de nem sikerült a kapu előtti keresztpassz.

Hét perccel a harmad vége előtt Dzieduzsycki kiállítása után újabb emberelőnyhöz jutott csapatunk. Jól mozgott az emberelőnyös ötös, ám Orbán kék vonalas lövése elzúgott a kapu mellett, Kóger passza pedig elakadt a hazaiakban. Rotter tarolta le ezúttal Connollyt, de kiállítás csak majd egy perccel később Ferland magasbotja nyomán született. A mérkőzés előtt Rob Pallin által említett emberelőnyös gól is megérkezett, Aaron Brocklehurst lőtt védhetetlenül a bécsi kapuba (1-2).

Bécsi fölénnyel kezdődött a harmadik harmad, az előny pedig két és fél perccel a harmad kezdete után góllá érett, McLean maradt egyedül Rajna előtt, közelről pedig nem hibázott (2-2). Két perccel később Rotter kapta meg kétperces büntetését palánkra lökésért, az előnyben több nagy lehetőség is adódott csapatunk előtt, biztató volt a speciális egység játéka.

A 48. percben Martinelli akadályozta az egyik bécsit, előnyben először Rotter okozott kapu előtti kavarodást, majd Fischer lövését kellett Rajnának hárítania. Izgalmas percek következtek, mind a két oldalon volt dolga a hálóőröknek.

Az egész mérkőzésen kiváló játékot mutató Vincze Péter révén a Fehérvár AV19 örülhetett hét perccel a vége előtt, a fiatal csatár egyedül indult el és a kapu előtt gyönyörűen elfektette Lawsont, majd az üres kapuba lőtt (2-3).

Rob Pallin: „A legfontosabb az volt, hogy végig hittünk a sikerben. Szerintem nekünk van a két legjobb kapusunk a ligában, nem is kétség. Biztos voltam benne, hogy Rajna Miklós megadja az esélyt a győzelemre. Az első harmadban sokkal többet lőtt kapura a Bécs. A szünetben taktikai változtatásokat hajtottunk végre: amikor a játék a mi harmadunkban folyt, egy csatárunkat az ellenfél kék vonalán hagytuk. Így 4-4 ellen támadott a Capitals, mert egy védőjük a pálya közepén kellett, hogy figyeljen. A másik védőjük a mi harmadunkban volt a kék vonal táján, szóval gyakorlatilag három emberrel támadtak négy játékosunkra. Ez bevált. A győztes gól is úgy esett, hogy Vincze a távoli kéken várta a korongot, el is jutott hozzá, majd remek egyéni teljesítménnyel értékesítette is a helyzetet. A kapusteljesítményünk fantasztikus volt, az emberhátrányos védekezésünk nem különben. Ez a csapat most nagyon együtt van, és ez a sokadik egygólos győzelelmhez segített minket. Banham és Sarauer hiányát megérzi az emberelőnyös játékunk, ma mégis sikerült betalálni. Egyszerűbbre vettem a fórban játszandó taktikát, nem a varázslatos összjáték a cél, hanem, hogy a kéken levő védőkhöz juttassuk a pakkot, akiknek kapura kell lőniük. Aaron (Brocklehurst – a szerk) ma pontosan ezt tette. A jövőben is ezt kérem a fiúktól: semmi cifrázás, csak egyszerű, célratörő emberfóros játék.”

EBEL:

Vienna Capitals (osztrák) – Fehérvár AV19 2-3 (1-1, 0-1, 1-1)
Gól: Matthew Dzieduszycki (20.), Kurtis McLean (43.), ill. Bodó Christopher (8.), Aaron Brocklehurst (38., emberelőnyben), Vincze Péter (53.)

Forrás: fehervarav19.hu, erstebankliga.at