Egervári Sándor: Életem meccsét játszom
Egervári Sándor korábbi szövetségi kapitány tavaly augusztusban agyvérzést kapott, nyugalma érdekében háttérbe vonult, otthoni környezetben épül, erősödik.
Fotó: Dömötör Csaba
Kisvárosi nyugalom, ébredező tavaszi napsütés fogad a Pilis hegység aljában – régen várt látogatásra érkezünk Pomázra a település híres szülöttéhez, Egervári Sándorhoz. Mint ismert, a korábbi szövetségi kapitány, az MTK-val kétszeres, a Dunaferrel egyszeres magyar bajnok, U20-as világbajnoki bronzérmes mesteredző tavaly augusztusban agyvérzést szenvedett. Azóta nyugalma érdekében a háttérbe vonult, a sajtó megkereséseit udvariasan elhárította, legfeljebb szűkszavú válaszokra szorítkozott, a nyilvános szerepléstől, amennyire lehetett, távol tartotta magát.
A kórházban töltött hónapok után immár otthoni környezetben lábadozó tréner a Hátsó füves kedvéért kivételt tett.
„Ezer szállal kötődöm ehhez a helyhez – ültet le asztalához, amelyre ki van már készítve a Pest megyei II. osztályban szereplő Pomázi ICO SE és az utánpótlás-nevelést biztosító Egervári-Halmai Focisuli által közösen használt pomázi sportpályáról szóló kiadvány. – Itt nőttem fel, ide fűznek a gyökereim, a szeretteim, a gyerekeim, a munkám. Elveszített szüleim és feleségem a futballpálya mögött, a temetőben pihennek. A szülői ház valamikor ötven méterre feküdt a pályától. Sötétedésig játszottunk a régi libalegelőn, amely szó szerint libalegelő volt, a gúnárok játék közben időnként kergettek, csipkedtek bennünket.”
„Életem mérkőzését játszom most. Nehéz mérkőzés… – formálja lassan, jelentőségteljesen szavait. – Küzdelmes időszakon vagyok túl, fizikailag és érzelmileg is. Folyamatosan haladok előre, kis lépésekkel. A hitem megvan arra, hogy visszataláljak a régi életemhez. Tisztában vagyok azzal, hogy ugyanolyan sohasem lesz már. Nem vezetek többé autót például, rá leszek kényszerülve mások segítségére. De azért ki tudom verekedni magam abból az apátiából, amellyel az első hónapokban küzdöttem.”
Mint fogalmaz, neki, aki futballistaként a pályafutását, a hivatását a lábának köszönhette, embert próbáló kihívás megemészteni, hogy a bal karjához hasonlóan a bal lába is alig-alig engedelmeskedik, kerekesszékben mozogva kell megtalálnia a teljes élet új dimenzióit. Szellemi épsége, beszédfunkciói nem sérültek, a megváltozott élethelyzetben a tiszta gondolkodás, az önkifejezés, az összegyűjtött tapasztalat megosztása tölti meg tartalommal az újratervezett napokat.
