Egy figyelmetlenség okozta Veres Roland vereségét

Shares

Az 57 kilogrammban szereplő Veres Roland az első menetben kiütéssel kikapott a szerdai negyeddöntőben az Európa Játékok Nowy Targban zajló olimpiai kvalifikációs ökölvívótornáján.

Veres Roland
Veres Roland a svéd Nebil Mahmud Ibrahim elleni mérkőzésen a férfi ökölvívók 57 kilogrammos súlycsoportjának negyeddöntőjében a krakkói központú Európa Játékokon Nowy Targban. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A korábbi kick-box világbajnok magyar nagypehelysúlyú bokszoló egyértelmű győzelmi esélyekkel várta negyeddöntőjét az EJ-n, azok után, hogy az azeri Umid Rustamovot és a német Murat Yildirimet is remek teljesítménnyel múlta felül korábban.

Az elődöntőért és az azzal járó olimpiai kvótáért a svéd Nebil Mahmud Ibrahimmal csapott össze és az első közel egy percben sem tűnt úgy, hogy a skandináv ország képviselője megoldhatatlan feladat lenne számára.

Ötvenöt másodperc után azonban Veres Roland egy pillanatra nem figyelt és gyakorlatilag belemozgott riválisa gyors jobbegyenesébe, ami állcsúcson találta. Az ütés után a földre került, majd hiába állt fel, a mérkőzésvezető beszüntette a mérkőzést.

A tavaly Európa-bajnoki bronzérmet nyert öklözőt az edzői stáb leültette a sarokba, de néhány perc után összeszedte magát, az eredményhirdetést követően pedig már arról beszélt, hogy az olimpiai kvalifikáció álmát nem fogja feladni.

„Minden rendben volt, minden a terv szerint haladt, de belenéztem egy ütésbe. Egy hiba, ennyi” – nyilatkozta az MTI-nek Veres Roland. – „Rendeznem kell a gondolataimat és folytatom tovább az utamat egyértelműen.”

A szerdai napot így két győzelemmel és két olimpiai kvótával, illetve két vereséggel zárta a magyar ökölvívócsapat. A győzelem Hámori Luca (66 kg) és Kovács Richárd (63,5 kg) nevéhez fűződik, akik egyúttal ötkarikás szereplésüket is kivívták, Hámori ráadásul sporttörténelmet írt, mivel korábban még egyetlen magyar női öklöző sem szerepelhetett nyári játékokon.

(MTI)

Hámori Luca és Kovács Richárd is olimpiai kvótát szerzett