Egy jobbszélsővel lép pályára Izlandon a magyar női kézilabda-válogatott

Shares

Egy jobbszélsővel várja az Izland elleni világbajnoki selejtezős párharc szombati idegenbeli találkozóját a magyar női kézilabda-válogatott.

Izland

A magyar szövetség (MKSZ) honlapja kiemelte: Faluvégi Dorottya még a felkészülés kezdete előtt, Győri-Lukács Viktória pedig az Izlandra való kiutazást megelőzően betegedett meg, így egyikük sem tarthatott a csapattal.

„Az Eb zárómeccsén, a szlovénok ellen látott magyar válogatott esélyes, a németek és a lengyelek ellen márciusban látott csapat azonban távolról sem. Most nem fér bele, hogy két meccsre tervezzünk, már az első meccsen bizonyítani akarjuk, hogy mi vagyunk a jobb csapat, és ez csak száz százalékos koncentrációval sikerülhet”

– idézte a weboldal Golovin Vlagyimir szövetségi kapitányt, aki kiemelte: Izland skandináv stílusú kézilabdát játszik, jó felépítésű, erős játékosai vannak.

„Lábbal gyorsak az északiak, ez ellen fel kell vennünk a küzdelmet” – fűzte hozzá a szakvezető.

Az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének első mérkőzésére szombaton (ma) 18 órától Hafnarfjördurban kerül sor, a visszavágóját jövő szerdán 18.15-től Érden rendezik. A magyar válogatott eddig hatszor találkozott Izlanddal, és minden mérkőzést megnyert.

A november 30. és december 17. között sorra kerülő vb mérkőzéseit Herningben, Koldingban, Oslóban, Trondheimben, Malmőben és Göteborgban rendezik. A világbajnok kijut a jövő nyári párizsi olimpiára, a 2-7. helyezettek pedig selejtezőt játszhatnak.

    A két csapat egymás elleni mérkőzései (az MKSZ honlapja alapján): 
1985. október 8., Emmeloord: Magyarország-Izland 29-16 (15-6)
1985. december 10., Lüneburg: Magyarország-Izland 38-15 (18-5)
1988. október 23., Arnheim: Magyarország-Izland 21-20 (10-9)
1994. március 4., Dunaújváros: Magyarország-Izland 34-21 (16-9)
1994. március 5., Győr: Magyarország-Izland 31-16 (17-9)
2012. szeptember 13., Cheb: Magyarország-Izland 35-21 (20-15)

Forrás: MKSZ / MTI