Egyenlített a Körmend és a Szeged is

Shares

A Körmend győzött Oroszlányban a férfi kosárlabda NB I negyeddöntőjének második, szombati mérkőzésén, így 1-1-re áll az egyik csapat harmadik sikeréig tartó párharcban.

egyenlített
Szeged, 20220521. Naturtex SZTE Szedeák–Falco KC Szombathely férfi kosárlabda mérkőzés. Fotó: Frank Yvette (FY), Délmagyarország

A címvédő Falco Szombathely kikapott Szegeden, így ez a csata is 1-1 két felvonást követően.

Simándi Árpád, a Szedeák vezetőedzője

„Már az első meccs után azt beszéltük, hogy sokkal jobban kell védekeznünk, ha azt akarjuk, hogy legyen esélyünk a Falco ellen. A szombathelyiekről mindenki tudja, hogy bombaerős, de ma megmutattuk, hogy tudunk fizikálisan, nagy szívvel és csapatként játszani, mindenki belerakta a maximumot erre a meccsre, ezen az úton kell továbbmennünk. Célunk, hogy továbbra is megnehezítsük a Falco dolgát, nem feltett kézzel megyünk, mindent meg fogunk tenni azért, hogy akár a párharcot is megnyerjük! Nagyon köszönöm a szurkolók támogatását, elképesztő pluszt adnak a csapatnak!”

Milos Konakov, a Körmend vezetőedzője

„Köszönöm a szurkolóinknak, akik elkísértek bennünket, de gratulálok a szegedi szurkolóknak is, mert nagyszerű hangulatban játszhattunk. Az első meccs után is mondtam, hogy ez egy teljesen más meccs lesz. Harmincöt percen keresztül meccsben voltunk, de a végén védekezésben túl könnyelműek voltunk, sok támadólepattanót engedtünk a Szegednek. Ki kell elemeznünk a mai hibákat, és készülnünk kell a keddi meccsre: ez már a rájátszás.”

A harmadik összecsapásokra kedden kerül sor Körmenden, illetve Szombathelyen.

A jól hajrázó Kecskemét legyőzte a vendég Szolnoki Olajbányászt, így 2-0-ra vezet az egyik csapat harmadik sikeréig tartó párharcban. A következő felvonásra kedden kerül sor Szolnokon.

Az Alba Fehérvár 87-72-re legyőzte a vendég Sopron KC-t.

Férfi kosárlabda NB I

Negyeddöntő, 2. mérkőzések: 

MVM-OSE Lions – Egis Körmend 86-91 (28-24, 8-24, 19-23, 31-20)
Oroszlány
: Ihring 11/3, Mesicek 25/6, Carev 3/3, Calhoun 12/9, Burns 7. Csere: Ruják 3/3, Parrish 20/15, Dorogi 1, Molnár 4.
Körmend: Stokes 30/12, Takács 2, White 20/6, Szavics 12/3, Gordon 6. Csere: Martinez -, Ferencz 9/6, Durázi 7/3, Henry 3, Krivacsevics 2.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1-1.

Naturtex SZTE Szedeák – Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely 80-74 (19-20, 25-19, 13-18, 23-17)
Szeged:
 Persons 13/3, Balogh S. -, Cook 10/3, Bognár 7, Alston 18/3. Csere: Davis 23/12, Keller I. 3/3, Filipovics 4, Polányi -, Szatmári -.
Falco: Somogyi 4, Perl 19, Clark 6/6, Golomán 16/6, Keller Á. 6. Csere: Benke 3/3, Váradi 9/3, Barac 11, Sövegjártó -, Hawkins -.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1-1.

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét – Szolnoki Olajbányász 83-72 (10-14, 25-23, 23-18, 25-17)
Kecskemét:
 Pollard 23/6, Kucsera -, Milutinovics 6/3, Klobucar 5, Karahodzsics 13. Csere: Wittmann 30/21, Dramicsanin 6/3, Ivkovics -, Kiss D. -.
Szolnok: Kovács P. 5/3, Pallai 16/12, Badzim 4/3, Szubotics 15, Cakarun 7. Csere: Cummings 8/3, Rudner -, Gilszki 3/3, Young 14.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2-0 a Kecskemét javára.

Alba Fehérvár-Sopron KC 87-72 (19-13, 31-20, 26-19, 11-20)
Alba:
 Pongó 12/3, Vojvoda 17/6, Lukács 15, Fakuade 9, Davis 4. Csere: Stark 7/3, Takács M. 6/6, Smith 4, Szabó 7/3, Omenaka 6, Kass -.
Sopron: Myers 10/3, Fazekas 7/3, Borisov 11/6, Ford 22, Montgomery 9. Csere: Mack 9/3, Halász -, Supola 4/3, Takács N. -, Sitku -, Werner -.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2-0 a Fehérvár javára.

Forrás: MKOSZ / MTI

A harmincháromszoros kosaras bajnok Honvéd ismét az élvonalban