Egyhetes fesztivál csúcspontja lesz az idei Kékszalag vitorlásverseny

Shares

Július 14-én rajtol el az 54. Kékszalag Raiffeisen-nagydíj mezőnye, s a Magyar Vitorlásszövetség tájékoztatása szerint a Balaton-kerülő vitorlás viadal idején számos program várja a tó körül és Balatonfüreden is az érdeklődőket – hangzott el szombaton a Budapest Boat Show-n.

(Forrás: Facebook/Kékszalag)

A Balaton ünnepének tartott Kékszalagot tehát július közepén tartják. Akkor lényegében egyhetes fesztivál lesz, amely július 9-én a Balaton keleti medencéjében sorra kerülő Fehér Szalaggal indul, majd másnap a gyerekek Kékszalagja következik, a Kékpántlika. Július 14-én, csütörtökön pedig a hajósok nekivágnak a Kékszalagnak.

A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelyet először 1934-ben rendeztek meg. A hajósoknak a 48 órás szintidő alatt légvonalban közel 160 kilométeres távot kell teljesíteniük. A rajt- és célvonalat a balaton­füredi kikötő előtt tűzik ki. Az első pályajel északkeleti irányban, Balatonkenese előtt található. Ezt elhagyva a hajók a déli part legnagyobb települése, Siófok felé haladnak. Innen a Tihanyi-szoroson át hajózva a Balaton délnyugati csücs­kében Keszthely a következő állomás, ahonnét már újra északkeletnek, azaz visszafelé hajóznak a Balaton hosszában, hogy elérjék a balatonfüredi célt.

A versenycsúcsot a Józsa Márton kormányozta Fifty-Fifty – egy kétárbócos, magyar fejlesztésű katamarán – tartja, amely 2014-ben 7 óra 13 perc 57 másodperc alatt ért célba. A legtöbbször (tizenháromszor) Litkey Farkas nyerte meg a Kékszalagot. Tavaly az 53. Kékszalagon címét megvédve a Vándor Róbert kormányozta RSM haladt át elsőként a balatonfüredi célvonalon.

Nagyszerű dolog látni, ahogy növekszik a vitorlázás fiatal közössége, elég csak megnéznünk az MVSZ Vitorlássuli programjában részt vevők számát vagy ránézni a február 20-án befejeződött Palamós Optimist Trophy eredményeire – mondta a Budapest Boat Show-n Holczhauser András, a Magyar Vitorlásszövetség főtitkára. Hozzátette: természetesen más a versenysport és más a rekreációs célú vitorlázás, de annak a véleményének adott hangot, hogy azok a gyerekek, akik a Balatonnál a szüleikkel kezdik el a vitorlázást, potenciálisan élsportolók is lehetnek.

A Magyar Vitorlásszövetség a Boat Show mindegyik napjára szervezett nyílt beszélgetéseket a sportág, a szakma és a közélet olyan kiválóságaival, akikkel a közös cél az, hogy minél többen értsék és szeressék a vitorlázást.

Az olimpiai ezüstérmes, világ és Európa-bajnok Berecz Zsombor a kiállításon a nagyközönségnek tartott beszámolójában is elmondta, fontos az utánpótlás a sportágban, és minden olyan aktivitás, amely közel hozza a fiatalokat a vitorlázáshoz, példaértékű.

– Saját egyesületünkben a Procelero SE keretein belül az egyszemélyes hajóosztály jövő generációs sportolóit szeretnénk kinevelni, a saját sportolói tapasztalatomat is a jövőben itt szeretném hasznosítani – árulta el Berecz Zsombor.

(magyarnemzet.hu/sport)