Éliás Klára nem cserélt szívet, csak elköltözött (1. rész)
1981-ben elég komoly veszteségeket szenvedett a magyar női kézilabdázás. Kiderült, hogy Sterbinszky „Amál” rövidesen Dániába költözik. Ebben az esztendőben egy válogatott kapust is a veszteséglistára kellett írniuk a statisztikusoknak, hiszen a Spartacus hálóőre, Éliás Klára házasságra révén Svájcba került.
Amíg Sterbinszky Amália (a képen) még többszöri hazalátogatással és edzőtáborozásokkal kihúzta az 1982. decemberében, Magyarországon megrendezett világbajnokságig, addig Éliás végleg leadta a szerelést. Immár 36 éve Svájcban él, mára már nyugdíjas testnevelő tanárnő. Klárit nem különösebben hosszú hazalátogatása napjaiban sikerült elérni egy személyes találkozás erejéig.
– Hivatalosan Klára Kessler a nevem, de a Klára Kessler-Éliás is elfogadott. Itthon persze a régi ismerősöknek elsősorban Éliás Klári vagyok. Gyorsan szögezzük le: szívet nem cseréltem, csak hazát, de talán még helyesebb, ha az mondom, hogy otthont. Magyarságomat a számomra idegen, de rendkívül befogadó közegben is megtartottam. Olyannyira igaz ez, hogy egyetlen leányom, Mónika kifogástalanul beszéli az anyanyelvét is!
– Hosszú utat tett meg a Győr melletti Sáráspusztától a svájci Bázelhez közeli Arlesheimig…
– Sáráspuszta mindössze három kilométernyire van Győr határától. Ami az iskolát illeti Kisbácsához vagy Nagybácsához tartoztunk, de a szüleim a felső tagozatra már inkább Győrbe küldtek. Az iskolai „kézizgetéseket” követően egy alkalommal elkísértem a barátnőmet a Győri Postás edzésére. Ahogy az lenni szokott, ő nem lett komolyabb játékos, én pedig megkaptam az első, nagyobb lökést. Sokaknak talán furcsa vagy egyenesen hihetetlen, pedig így történt. Otthon még nem volt fürdőszoba, lavórban kellett mosakodnunk, az edzések után viszont hatalmas zuhanyozások következhettek, ami nekem rettenetesen tetszett! A Postásban volt egy jó kapus, aki spárgázott és egyéb mutatványokra is képes volt, ami nekem nagyon tetszett, így én is kapus szerettem volna lenni, ám rendre a balszélre állítottak. Az iskolai bajnokságban viszont keményen harcoltam, hogy kapus lehessek, Kheim Jenő bácsi pedig megengedte, hogy a kapuba álljak. Miután később a Postásban megszűnt a kézilabda, így onnan a Magasépítőkhöz kerültem.
– Ki volt először komoly hatással pályafutására?
– Sokat kaptam a Győri Textiles egykori válogatott játékosától, a beálló poszton szerepelt Szentgáti Pétertől. Ő rengeteget foglalkozott velem, s miután megtudta, hogy a TF-re szeretnék menni érettségi után, még azt is „kiügyeskedte”, hogy a TF-fel is játsszunk edzőmeccset. Tette ezt kizárólag abban a reményben, hogy hátha felfigyelnek rám, ami megkönnyítheti a felvételemet.
– Egyenes útja volt a TF-re?
– Nem vettek fel, amit akkor még nem is nagyon bántam. A kapus poszt iránti elkötelezettségem viszont hétről hétre erősebb lett, amiben igen komoly része volt a győri Horváth Józsefnek, „Alibinek”…Az a stílus, amit ő képviselt, az engem egyszerűen elvarázsolt. Nem spárgázott, nem szemaforozott, hanem támadott. Tudatosan igyekezett maximálisan lekicsinyíteni a szabad felületeket. Mivel helyhiány miatt nem vettek fel, így mind erősebben dolgozott bennem a csak azért is alaphangulat. Nem kockáztattam, hogy maradok az egy év előtti pontszámnál, inkább újra felvételiztem.
– És most már felvették.
– Azt hallottam vissza, hogy egészen másként álltam az egészhez, mint esztendővel korábban. A következő négy év pedig életem legszebb időszaka volt, hiszen kollégistaként, abszolút gondtalanul élhettem. Ez a kellemes függetlenség a diploma megszerzésével egyidejűleg megszűnik, hiszen onnan kezdve már magáról kell gondoskodnia az embernek.
– Azért a négy év alatt sok minden történt.
– Rá kellett jönnöm, hogy évközben nincs idő tanulni, annyiféle gyakorlati tennivaló akadt. Meg kellett tanulnom tanulni, s erre a vizsgaidőszakot kellett igénybe vennem, mivel évközben rengeteg, más, gyakorlati tevékenység vitte el az időnket. Ráadásul Kovács László tanár úrnál minden nap volt edzés; fel is jutottunk az NB I-be. Óriási élményt jelentett a Vasassal vagy a Fradival játszani! Abból az időszakból mindmáig vannak jó baráti kapcsolataim, például Balogh Zsuzsával, Benyáts Balázzsal, Bata Erzsivel, Tusjak Katival és másokkal is legalább havonta beszélek telefonon.
Kovács László. Footó: JochaPress.hu
– A főiskolai évek alatt lett igazán jó kapus. Kinek köszönhette ezt?
– Elsősorban Kovács Lászlónak, aki mindent elkövetett azért, hogy kihozza belőlünk a maximumot. Először persze én is lázadoztam amikor 30 kilós súlyzóval a nyakamban kellett szökdelnem, de amikor rájöttem, hogy mennyivel jobb az állóképségem, igyekeztem megtenni, amit kért. Vele azért volt különösen jó a kapcsolatom, mert bármit meg tudtunk beszélni, nyíltságommal soha nem élt vissza. Amit pedig kapusedzések címén foglalkozott velem, az tényleg a maximum volt.
(jochapress / Jocha Károly)
Aki nem halad a korral: Sterbinszky Amália
