Elment Béka, aki nem feküdt le a szovjet elvtársaknak!

Fájdalmas hírt közölt a távirati iroda: a család tájékoztatása szerint Török Gyula, az 1960-as, római olimpia légsúlyú ökölvívó bajnoka életének 76. évében elhunyt. A kivételes képességekkel megáldott egykori sportemberre emlékezzünk a másfél éve vele készült utolsó, nagyobb lélegzetű beszélgetés felelevenítésével.

Bár már nem tartozik a mai legények közé, de azért még mindig sokan tudják, kit is takar a „Béka” becenév? A 2012. január 24-én már a 74. születésnapját is betöltött, egykori ökölvívó olimpiai bajnok túl színes egyéniség volt ahhoz, hogy csak úgy eltűnjön a képből. Elvégre Török Gyulával mindig történt valami. Még 1997. május 15-én agyérgörcsöt kapott. Legfeljebb egy százalék esélyt adtak a megmaradására.

Nos, Török túlélte a nem előzmények nélkül rátört betegséget. Szívós szervezetének, az egészségügyiek áldozatos munkájának, és felesége, Marika gondoskodásának köszönhetően mégis talpra állt. Nehéz vele beszélgetni.

– Egyszerűen leestem az ágyról, s a Szent István Kórházba kerültem, ahol két és fél hétig küzdöttek értem. Máig is hálás vagyok dr. Saál Mária főorvos-asszonynak és Fábry Ferencné konduktornak.

Béka 66 kilóval jött ki, ma már a nyolcvanon is túlleng a mérleg nyelve.

– Mindent újra kellett kezdeni. Centinként tudtunk hónapokig menni, sokáig beszélni sem tudtam. Az elmúlt évek során eljutottam odáig, hogy egy bottal is elég jól tudok menni.

Török érdeklődik a világ dolgai iránt, s aktívan mesél örömeiről-bánatairól is.

– Régi igazság, hogy bajban ismerik meg egymást az emberek – váltott témát. – Engem a kórházban, majd az eltelt évek során a régi, hatalmas létszámú haveri körből alig néhányan kerestek fel. Fekete Pali és a felesége, Kati, Vona Jóska meg Gúla Laci, a vezetők közül pedig Sermer György és Kincses Feri bácsi látogattak, s ezzel vége is a névsorolvasásnak.

A Rómában megszerzett olimpiai bajnoki cím után még sokkal többre is vihette volna. Elmondása szerint viszont soha nem gondolta volna, hogy a gyerekkori bunyókat követően egyszer majd ötkarikás elsőségig viszi.

– Mivel tősgyökeres kispesti vagyok, így teljesen természetes, hogy a Kispesti AC-ban kezdtem bunyózni – váltott vissza a legelejére. – Elsősorban azért jártam edzésre, mert otthonról iszonyú csórók voltunk, öten voltunk testvérek, ott pedig kaptunk tejet és kenyeret. A korábbi nehézsúlyú bajnok, Szolnoki Laci bácsi foglalkozott velem, egészen addig, amíg 1950-ben Fogarasi Miska bácsi el nem csábított a Kistextbe. 1953-ban Fogarasi cserbenhagyott minket egy selyem gatyáért, amit a Budapesti Vörös Lobogóban kapott az átigazolásáért…

Arról nem szól a krónika, vajon Török is kapott abból a bizonyos alsóneműből. Néhány hónappal később ő is követte mesterét az MTK jogelődjéhez, ahol a kétéves tatabányai kitérőt (1963-64) leszámítva, egészen 1967 végéig bunyózott.

– Nagyon szerettem bokszolni, csak fogyasztani ne kellett volna – emlékezett a kínok kínjára. – Az alatt a néhány év alatt annyit koplaltam, mint más egy életen át sem. Ráadásul Szenes Dezső főtitkárunk minden reggel mérlegre parancsolt az edzőtáborok idején. Ha több voltam, máris ugrott a kalóriapénz egy része! Egyébként már 1959-ben sejteni lehetett, hogy jó leszek az olimpián, hiszen a luzerni EB-n ezüstérmes lettem, s szerintem ott le is lepontoztak. A címvédő német Homberget már az első menetben kétszer is leütöttem, mégis őt hozták ki nyerőnek. Rómában viszont már simán mentek a dolgok. Szenes a Szergej Szivko elleni döntőt megelőzően ugyan rá akart venni, hogy feküdjek le a szovjet elvtársaknak, de megmondtam neki: itt semmiféle alkudozásról nem lehet szó, győzzön a jobbik! Úgy elkalapáltam az egyébként kemény ellenfelemet, hogy a pontozóknál is egyértelmű volt a helyzet! Ehhez azonban előzőleg el kellett fogadnom Adler Zsiga bácsi tanácsát, aki kerek-perec kijelentette: ha most úgy akarsz bokszolni, mint máskor, kikapsz. Most a legfőbb dolgod az, hogy üssél-vágjál!

Adler tanácsai tehát jónak bizonyultak, Török győzött. Az olimpiát követően jött a hosszú hullámvölgy, a véget nem érő élménybeszámolók, a poharazgatások, a lányok, a haverok sokasága.

– 1962-ben, immár harmatsúlyban megint kezdett jól menni a bunyó. Tokióban jobb voltam, mint korábban bármikor! Ennek ellenére már az első fordulóban befejeztem. A szovjet Grigorjant kétszer is a padlóra küldtem, amikor könyökkel benyomott egyet a szemöldökömbe, amely felrepedt, s ezért leléptettek. 1967-től megszakításokkal edzősködtem. Voltam az Építőkben, Csepelen, 1993-ban pedig néhány hónapig a válogatott mellett is dolgoztam.

Török 1955-től anyagbeszerző volt a Gránit-gyárban, majd 1993-ban nyugdíjazták. Első házasságából van egy lánya, aki Kanadában él. Második feleségével közös fiuk szintén a Gyula nevet kapta. Mindkét ágról egy-egy unokája van.

A ring egykori kiválósága leginkább a sportműsorokat nézi.

– A magyar foci maga a borzalom, erre nem adnék egy fillért sem. Bezzeg a Barcelona, meg a Real, no és az angol bajnoki meccsek…