Elődöntőbe jutott az Alba Fehérvár

Shares

Elsőként az Alba Fehérvár jutott be az elődöntőbe a férfi kosárlabda NB I-ben.

Alba Fehérvár

A negyeddöntő harmadik, keddi mérkőzésein a válogatott Vojvoda Dávid és csapata hét ponttal győzött Sopronban – úgy, hogy az utolsó negyed előtt 14 pontos hátrányban volt -, és 3-0-ás összesítéssel megnyerte a párharcot.

Kostas Flevarakis, a Sopron vezetőedzője

„A mérkőzésről nem mondok semmit, csak annyit, hogy nagyon büszke vagyok a csapatra mindazért, amit a novemberi érkezésem óta tettek. Olyan helyzetben voltunk, hogy senki nem hitt bennünk, mégis bizonyítottuk, hogy erős csapat tudunk lenni, annak ellenére, hogy jobb csapatok ellen játszottunk, akiknek nagyobb a költségvetése, és mélyebb a kerete. Szeretnék a csapat minden tagjának gratulálni a teljes idényért, és mindenkinek, aki közel állt hozzánk, főképp a szurkolóknak, a hihetetlen támogatásukért, nem találok rá szavakat. Úgy gondolom, hogy a Sopron jó irányba halad, és az a legfontosabb, hogy olyan csapatot építsenek, amely az utolsó pillanatig tud küzdeni.”

Matthias Zollner, az Alba Fehérvár vezetőedzője

„Szeretnék gratulálni a Sopronnak ezért a kemény párharcért. Az első és a harmadik mérkőzés nagyon magas szintű volt. Természetesen örülök, hogy bejutottunk a következő körbe, de a játékosaimnak is elmondtam, hogy fenn kell tartanunk ezt a koncentrációt, és a játék színvonalát, ahogy a második összecsapáson, és a mai mérkőzés utolsó nyolc percében játszottunk.”

Vojvoda Dávid: Borzasztó nehéz mérkőzésen vagyunk túl

„Tudtuk, hogy ez a találkozó nagyon nehéz lesz, de bebizonyítottuk azt, hogy helyünk van a legjobb négy között. Vert helyzetből álltunk fel, az utolsó negyedben még tizennégy ponttal vezetett a Sopron, de onnantól egymásért küzdve visszajöttünk a mérkőzésbe, és egy egy labdás mérkőzésen sikerült bejutnunk a legjobb négy közé. Nagyon boldogok vagyunk, büszke vagyok a fiúkra, de ezzel még nincs vége a bajnokságnak. Várjuk az ellenfelet, és készülünk tovább.”

A címvédő Szombathely 22 ponttal legyőzte a vendég Szegedet, és 2-1-re vezet az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban. A meccs legjobbja a vasiak válogatott játékosa, Perl Zoltán volt 23 ponttal.

A Szolnok megtartotta továbbjutási esélyeit, míg a Körmend legyőzte a vendég Oroszlányt.

A párharc első két meccsét elvesztő Szolnok a versenyben maradásért küzdve szépített 2-1-re a Kecskemét ellen, amely ezúttal csak a nyitónegyedben bizonyult jobbnak.

A Körmend megszakította az Oroszlány elleni csata „sormintáját”, ugyanis az előző két felvonásban egyaránt vendégsiker született. Ezúttal a házigazda vasiak végig kézben tartották a meccset, és főként a szerb Stefan Savic 21 pontjával győztek.

Férfi kosárlabda NB I

Negyeddöntő, 3. mérkőzés:

Sopron KC-Alba Fehérvár 85-92 (27-23, 25-17, 23-21, 10-31)
Sopron:
 Mack 22/6, Fazekas 2, Boriszov 12/3, Q. Ford 10/3, Montgomery 11. Csere: Myers 15/3, Supola 4, Werner -, Sitku -, Halász -, Takács 9/9.
Alba: Pongó Ma. 15/3, Vojvoda 22/9, Lukács 2, Fakuade 17/3, S. Davis 7/3. Csere: L. Smith 9/3, Omenaka 5, Stark 10, Takács M. 3/3, Szabó Zs. 2.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3-0 a Fehérvár javára
    
Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely – Naturtex-SZTE-Szedeák 96-74 (28-21, 21-18, 25-20, 22-15)
Falco:
 Somogyi 13/6, Benke 12/6, Clark 6, Golomán 11/9, Keller Á. 13/6. Csere: Perl 23/3, Verasztó 2, Sövegjártó -, Takács Z. -, Váradi 8/6, Hawkins 2, Barac 6.
Szeged: Person 17/9, Balogh S. 2, Cook 12, Bognár 9, Alston -. Csere: Keller I. -, Polányi 3/3, Mayer 3/3, Filipovics 8, Kerpel-Fronius B. 2, Szatmár 4, R. Davis 14/9.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2-1 a Falco javára.    

Szolnoki Olajbányász – Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 95-89 (27-28, 26-23, 25-13, 17-25)
Szolnok:
 Gilszki -, Badzim 17/6, Kovács 16/9, Subotic 22/6, Cakarun 12. Csere: Young 8/3, Sebők -, Rudner 6/6, Cummings 14/6.
Kecskemét: Pollard 19/3, Jaramaz 15/12, Milutinovics 22/12, Kucsera 2, Karahodzsics 10. Csere: Wittmann 3/3, Ivkovic 3/3, Fazekas 3/3, Kiss 4, Tóth Balázs -, Tóth Barna 7/3, Botka 1.

Az állás: 2-1 a Kecskemét javára.

Egis Körmend – MVM-OSE Lions 84-71 (27-21, 21-14, 19-14, 17-22)
Körmend:
 Stokes 13/3, White 18/3, Takács -, Szavics 21/6, Gordon 16. Csere: Kenéz -, Martinez -, Ferencz 8/6, Durázi 2, Henry 6.
Oroszlány: Ihring 13/3, Mesicek 26/6, Carev 11/3, Calhoun 8/3, Molnár 4. Csere: Ruják 2, Parrish 7/3, Dorogi -, Tóth -.

Az állás: 2-1 a Körmend javára.

Forrás: MKOSZ / MTI

Egyenlített a Körmend és a Szeged is