Először nyert a Fejér B.Á.L.-Veszprém

Shares

A Fejér B.Á.L.-Veszprém házigazdaként 30-28-ra legyőzte kedden a szlovák Tatran Presovot a férfi kézilabda Európa-liga csoportkörének ötödik fordulójában.

Fejér
Pulay Gábor (j), a Veszprém, valamint Lukás Urban (b) és Sergio Lopez Garcia (k), a szlovák csapat játékosai a férfi kézilabda Európa-liga csoportkörében játszott Fejér B.Á.L.-Veszprém – Tatran Presov mérkőzésen a Veszprém Arénában. Fotó: MTI/Vasvári Tamás

A hazaiak keretéből Fercsik Dániel, Kristóf Mátyás, Simon Machac, Podoba János, Preszter Ákos és Széles Ákos is hiányzott. A kispadon történt némi változás, ugyanis Éles József klubelnök ezúttal a szakmai stáb tagja volt, nem a lelátóról nézte a meccset.

Mindkét csapat pont nélkül várta a mérkőzést, amelynek elején elléptek a vendégek. Konkoly Csaba veszprémi vezetőedzőnek már a tizedik percben időt kellett kérnie (4-8), de a folytatásban is sok volt a hiba, amit a Tatran jó néhányszor kihasznált.

A folytatásban Balogh Tibor védéseire alapozva egy 3-0-s sorozattal felzárkóztak a házigazdák, ám a vendégek is időt kértek, majd 15-10-re elhúztak, a szünetben pedig három találattal vezettek.

A második felvonást jól kezdte a magyar csapat, sokkal hatékonyabb volt a támadójátéka, így a 38. percben – a meccs során először – átvette a vezetést. A kiállítások és az időkérések sem törték meg a Veszprém lendületét, tíz perccel a vége előtt 26-23-as előnyben volt.

A hajrában többször is az egyenlítésért támadott a szlovák csapat, de a hazaiak nagyot küzdöttek, és Éles Benedek góljával tíz másodperccel a vége előtt eldöntötték a két pont sorsát.

A mezőny legeredményesebb játékosa Éles Benedek volt kilenc góllal, Pulay Gábor hatszor, Szmetán Péter ötször talált be, Balogh Tibor pedig 17 védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Oliver Rábek nyolc találattal zárt.

Férfi kézilabda Európa-liga

A csoport, 5. forduló:

Fejér B.Á.L.-Veszprém – Tatran Presov (szlovák) 30-28 (13-16)
Veszprém:
Balogh, Miklós (kapusok), Bugyáki, Éles 9 (3), Gál 4, Hári 1, Ludmán 2, Molnár, Pulay 6, Rubos, Stranigg 1, Szatmári, Szmetán 5, Szrnka 2, Szucsik, Vetési.
Eperjes: Chupryna, Colodeti (kapusok), Davidovic 1, Fech, Fenár, Ivanovics 6, Hernández Caballero 1, Kasatkin 3, Khaian, Kimák Fejko, López García 4, Mital, Rábek 8 (2), Radchenko, Urban 2, Tsarapkin 3. 

Az egy győzelemmel és négy vereséggel álló veszprémiek egy hét múlva Eperjesen folytatják szereplésüket a második számú európai kupasorozatban.

Forrás: MKSZ / MTI