Erdély Csanád a dán élvonalba igazolt

Shares

Erdély Csanád válogatott jégkorongozó a dán élvonalbeli Esbjerg Energy csapatához igazolt.

Erdély
Erdély Csanád

A klub honlapján Jason Jaspers vezetőedző kedden elmondta, a Fehérvár AV19 együtteséből érkező Erdély lenyűgözte őket a Bajnokok Ligájában, az osztrák ligában és a magyar válogatottban nyújtott teljesítményével is.

„Egy védekező felfogású csapatban játszott, mégis remek statisztikákat produkált. Támadásban és védekezésben is képes hozzátenni a játékunkhoz, hiszen védekezésben sok lövést blokkol, támadásban pedig nagy erővel érkezik, és nehéz megállítani”

– magyarázta a tréner. Hozzátette, új játékosukra centerként és szélsőként is számíthat.

Erdély Csanád kilenc szezont töltött az osztrák ligában, és 413 mérkőzésen 198 gólt, összesen pedig 235 pontot szerzett.

Az Esbjerg Energy a legutóbbi szezonban negyedik lett a dán bajnokságban.

A játékos az M1 aktuális csatornán elmondta, szerződése egy szezonra szól. A lehetőség a világbajnokság után érkezett, mivel a Dánia elleni vb-meccsen figyeltek fel rá az Esbjerg vezetői.

A 27 éves Erdély egy rövid amerikai kitérőt leszámítva profi pályafutása során csak a Fehérvár játékosa volt, de hangsúlyozta, mindig is voltak olyan ambíciói, hogy külföldön is kipróbálja magát. Voltak más ajánlatai is Svédországból és Franciaországból, illetve egy másik dán csapattól is érdeklődtek iránta.

Hozzáfűzte: kiegyensúlyozott, színvonalas a dán liga, az Esbjerg célja pedig az, hogy 2017 után ismét megszerezze a bajnoki címet. Július végén utazik Dániába, az első fordulót pedig szeptember elején rendezik.

(MTI)