Evenepoel javított a szombati hegyi szakaszon, Valter a 25. helyen ért célba

Shares

Remco Evenepoel nyerte hosszú szökésből a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny 14. szakaszát, amelyen Valter Attila a 25. helyen ért célba.

Evenepoel
A belga Remco Evenepoel (Soudal – Quick Step) négy kilométerrel a cél előtt meglépett a francia Romain Bardet-tól (DSM – Firmenich) – Fotó: Tim de Waele/Getty Images

A Tourmalet-n véget érő pénteki királyetap után újabb, komoly kihívást jelentő hegyi menetekkel nehezített útszakasz várt a mezőnyre, amely Sauveterre-de-Béarn és Larra-Belagua között 156,2 kilométert teljesített és közben francia területről visszatért spanyolra.

A kerékpárosoknak az első 40 kilométeren kicsi szintemelkedést kellett leküzdeniük, de aztán felkapaszkodtak az 1440 méteren lévő Col de la Hourcere-re, és onnan valamivel több mint 90 kilométer volt még hátra nekik. Aztán erőteljes lejtmenetet követően még egy kiemelt kategóriájú hegyet kellett megmászniuk, a Puerto de Larrauhoz kapaszkodtak fel 1579 méterre.

A 109 kilométernél kezdődő ereszkedést megszakította egy harmadik kategóriájú hegy, a befutó pedig első kategóriájú emelkedő leküzdése után Puerto Belaguánál volt 1587 méteren. 

Az első emelkedő közepén négy percnél is nagyobb előnyben haladt az élen egy bő szökevénycsoport, benne a korábban a legnagyobb esélyesek közé sorolt Remco Evenepoellal, aki azonban a pénteki gyenge teljesítménye miatt a 19. helyre csúszott vissza.

A főmezőny, benne az összetettben élen álló jumbósokkal és Valter Attilával, a hágó tetejéig egy percet ledolgozott a hátrányból.

A bukkanóra Evenepoel és a francia Romain Bardet ért fel először, ők aztán a lejtőn el is léptek, majd a következő hegyre is együtt tekertek fel, mögöttük pedig három üldöző következett. Az esélyesek csoportja a Puerto de Larraunál – ahol még 47 kilométer volt hátra – 5:45 perc hátrányban tekert.

A folytatásban Valter Attila hosszú ideig vezette ezt a sort, amely végül 8:22-vel a győztes Evenepoel mögött ért célba. A belga négy kilométerrel a cél előtt meglépett Bardet-tól, így egyedül tekert a befutóig. Valter az utolsó kilométereken elengedte a mezőnyét, végül bő két perccel utánuk futott be.  

Az M4 Sport helyszíni stábjának pár perccel később azt mondta, talán az eddigi legjobb napja volt a szombati.

„Elég nehéz volt az eleje, igyekeztem jól kontrollálni a szökést. Sikerült egy kicsit tartalékolni is. Aztán hátra kellett mennem rádiót cserélni, mert nem működött, és pont akkor kezdtünk el tempót menni, pont akkor hat-nyolc kulaccsal érkeztem vissza a rádiócseréből. Úgyhogy voltak nehéz pillanataim” – mesélte.

A második hegyre felkapaszkodást „elképesztően nehéznek” nevezte, emlékeztetett rá, hogy „ott rostálódott meg nagyon durván a mezőny”.

„Hajszálon múlt, hogy ott tudtam maradni, de tudtam, hogy nagyon fontos lesz a mai nap. Nagyon örültem, hogy az egész völgyet viszonylag jó tempóban végig tudtam vezetni, és annak is, hogy az utolsó hegyet is. Mondták, hogy kezdjem el, nyomjam, ahogy tudom. Tovább bírtam, mint számítottam rá”

– folytatta az összegzést.

„Ma nekem nagyon jó napom volt, örülök, hogy ilyen sokat hozzá tudtam tenni a piros trikó védelméhez” – hangsúlyozta.

Hasonlóan vélekedett az éllovas Kuss is, aki úgy látta, hogy Valter Attila nagyon erős volt ezen a napon, végig nyomta a tempót, nagyon jó munkát végzett, és úgy látta, hogy ezt élvezte is.

A címvédő belga ezzel javított valamit a helyzetén az után, hogy pénteken váratlanul elerőtlenedett és a győzteshez képest több mint 27 perc hátránnyal ért akkor célba.

Vingegaard
A dán Jonas Vingegaard vezeti a Jumbo-Visma sort. Fotó: Tim de Waele/Getty Images

Összetettben maradt az élen Valter három jumbós csapattársa, az amerikai Sepp Kuss, a szlovén Primoz Roglic és a dán Jonas Vingegaard. A magyar kerekes a 20. helyen áll.

Vuelta a Espana

    14. szakasz, Sauveterre-de-Béarn – Larra-Belagua, 156,2 km, hegyi befutó:
1. Remco Evenepoel (belga, Soudal Quick-Step) 4:13:38 óra
2. Romain Bardet (francia, dsm-firmenich) 1:12 p hátrány
3. Lennert van Eetvelt (belga, Lotto DSTNY) 6:33 p h.
…8. Sepp Kuss (amerikai, Jumbo-Visma) 8:22 p h.
…12. Jonas Vingegaard (dán, Jumbo-Visma) azonos idővel
…15. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) a i.
…25. Valter Attila (Jumbo-Visma) 10:34 p h.

    Az összetett élcsoportja:
1. Kuss 51:04.54 óra
2. Roglic 1:37 p h.
3. Vingegaard 1:44 p h.
…15. Evenepoel 19:12 p h.
…20. Valter 35:09 p h.

    Vasárnap Pamplona és Lekunberri között 158,5 kilométert teljesít a mezőny. A 78. Vuelta a Espana jövő vasárnap Madridban zárul.

(MTI)

Jonas Vingegaard győzött a Tourmalet-n, Valter Attila összetettben a 20. helyen áll