A Danubius Nemzeti Hajós Egylet a negyedik helyre lépett előre
A II. világháború előtt az Árpád híd – Margit híd közötti Duna szakaszon működött 13 evezős klub közül mára már csak egy, a fúzióval létrejött DNHE maradt hímondónak. A Danubius Nemzeti Hajós Egylet (DNHE) a múlt század kilencvenes éveitől élte békés, boldog életét. Azután a békeidőknek náluk is becsengettek, mert jött, látott és győzött Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség akkori elnöke. Ő nem csak szemet vetett az evezősházra, hanem magasban posztoló emberek segítségével ki is lapátolta onnan a jóhiszemű evezősöket, akik a sziget pesti oldalán kaptak kárpótlásként egy meglehetősen „lepukkant”, de sok lehetőséget kínáló épületet.
Ficsor László a Danubius Nemzeti Hajós Egylet vezetőedzője. Fotó: jochapress
Immár hét éve ott működik a Danubius NHE, ahova a napokban sikerült bebocsátást nyernem. A klub vezetőedzője, Ficsor László (korábbi szövetségi kapitány) fogadott és végigvezetett a még mindig épülgető klubházon.
– Ez az bázis sokkal nagyobb, mint a korábbi klubházunk, így a lehetőségeink is nagyobbak lesznek, ha egyszer minden a helyére kerül – summázott a házigazda. – Bár rengeteg önerőt is beleadtunk az építkezésbe, átalakításokba, de még mindig bőven van tennivalónk. Tavaly jutottunk el például odáig, hogy végre rendes öltözőszekrényei vannak a versenyzőinknek. Ígéretünk egyébként arról szól, hogy 2022-ben befejeződnek a munkálatok és onnan kezdve már csak a szinttartással kell majd foglalkoznunk.
– Itt ugyancsak otthon van, hiszen a sportággal majdnem 50 éve kapcsolatban áll.
– Igen, valóban. 1973-ban egy osztálytársam vitt magával Csepelre, ahol Szeberényi József lett az első edzőm. Ahogy váltottam a korosztályokat, mindig más keze alá tartoztam. A serdülőknél Trifunovics György, az ifiknél Fáth András foglalkozott velem – tőle vettem át a Testnevelési Egyetemen az evezősök oktatását – a felnőttek között pedig Melis Antal és Jásdi Sándor egyengette a pályafutásomat.
– Egykori edzői közül kire emlékszik vissza legszívesebben?
– Anélkül, hogy bárkit megbántanék, két nevet említek. Szakmailag legtöbbet Fáth Andrástól tanultam, míg emberi oldalról Jásdi Sanyi bácsi állt legközelebb hozzám. Ő jól tudott hangot találni a versenyzőkkel, szememben egy igazi úriember volt. Leginkább csapathajókban versenyeztem és talán nem véletlenül az ifjúságiak között értem el a legjobb eredményeimet. Felnőttként eljutottam a Los Angelest kárpótolni hivatott „Jóakarat Játékokra” is, ahol kormányos négyesben ötödikek lettünk.
– 1985-ben Szegedre igazolt, két évvel később pedig visszavonult. Ezután mihez kezdett?
– Közben elvégeztem a TF-et, 1991-ig a Szegedi Vízügynél edzősködtem, majd az MTK-nál eltöltött éveket követően 1999-től mindmáig a Danubiusban igyekszem ellátni sokrétű feladataimat.
– Ön a mindenkori klubedzőségével párhuzamosan igen sok szakmai megbízásnak is eleget tett.
– 2003 és 2015 között felnőtt és utánpótlás szövetségi kapitány és a Heraklész-program szakmai vezetője is voltam, de már 1994-től nemzetközileg is sikeres versenyzőink sorának felkészítésében is komoly részvényeim vannak. A Sydney-i olimpián 5., 2001-ben világbajnok Pető Tibor-Haller Ákos kétpárevezőst is én készítettem fel. A világbajnoki cím elismerésének tartom, hogy nekem ítélték a mesteredzői címet.
– 2014-től minden más funkciót leadott, azóta a Danubiusban folytatott munka adja tevékenysége lényegét. Vezetőedzőként hány kollégával dolgozik együtt?
– Akkor is négyen voltunk, most is annyian vagyunk. Nagy traumaként éltük meg, hogy régi csónakházunkból le kellett vonulnunk úgy, hogy egy hónapot kaptunk a jelenlegi helyünkre történt átköltözéshez. Itt sem fűtés, sem meleg víz, sem sok minden egyéb nem volt, ha kinyitottuk a vízcsapot, a falból spriccelt a víz…Számos versenyzőnket el is vesztettük az első években, amikor az edzések mellett mindenkitől fizikai munkában való részvételt is kértünk és el is vártunk, többen pedig ezt nem tudták vagy nem akarták vállalni. A létszámunk ennek ellenére akkor is, most is kb. 90-100 fő között mozog. Ami pedig az eredményességünket illeti, jó passzban vagyunk. Amíg 2020-ban a szakosztályok pontversenyében meg kellett elégednünk a 8. hellyel, addig ez évben a számunkra igen előkelő 4. helyre léptünk előre.
– Az eredményeiket elsősorban az ifjúsági, felnőtt és masters versenyzőik hozták. Kik a jelenlegi legjobbjaik, a húzó emberek?
– Az ausztráliai Bridge Henry édesanyja magyar, ők itt is élnek Magyarországon. Henry az U-23-as korosztály Európa-bajnokságán benne lapátolt a négypárevezősben bronzérmes hajóban. Itt kell említenem Elek Borókát is, aki női kétpárevezősben az U23-as Eb-n bejutott a döntőbe. Ifiben a legjobb versenyzőnk Sarkadi-Nagy Nimród, az ifjúsági Vb-n nyolcasban ott volt a 7. helyezett magyar hajóban. Szintén ifjúsági válogatott Elek Boglárka is, aki korosztálya világ- és Európa-bajnokságára is kijutott – csak a pillanatnyi legjobbakat soroltam.
– Az alaphelyzet tehát bíztató. Milyen terveik vannak a közeljövőt illetően?
– A covidos időszakban a pesti Dunaág sem volt különösebben hullámos, de a forgalom növekedésével ez az oldal minőségi evezésre kevésbé lesz használható, mint a budai ág. Az ottani munka eredményessége, javítása érdekében elhatároztuk, hogy a pesti oldalon is építünk egy stéget. Itt a szabadidős és a masters sportolóink szállnak majd vízre, csökkentve ezzel a budai oldal fokozottabb igénybevételét.
(jochapress / Jocha Károly)
