Ezüstérmes a párbajtőröző Siklósi Gergely

Shares

A pályafutása első olimpiáján szereplő Siklósi Gergely ezüstérmet szerzett a férfi párbajtőrözők vasárnapi egyéni versenyében a tokiói ötkarikás játékokon.

Siklósi Gergely az olasz Andrea Santarelli elleni asszója előtt a férfi párbajtőrözők egyéni versenyének elődöntőjében. Fotó: MTI/Illyés Tibor

A negyeddöntőben a világranglista-vezető, világbajnoki címvédő Siklósi Gergely 15-12-re legyőzte a címvédő dél-koreai Park Szang Jungot, ezzel bejutott a legjobb négy közé a férfi párbajtőrözők vasárnapi egyéni versenyében a tokiói olimpián.

A két vívó két éve, a budapesti vb-n a 32 között találkozott, akkor is Siklósi nyert, illetve tavaly, a heidenheimi világkupa döntőjében is ő örülhetett kettőjük asszója után.

Most is a magyar kezdett jobban, 4-2-es vezetéséig egylámpás, tiszta tusokkal jutottak el, utána pedig néhány együttes találat következett. Az első három perc után 6-6-ot mutatott az eredményjelző. A csata a folytatásban is szoros maradt, kéttusnyi különbséggel egyikőjük sem tudott ellépni egészen addig, amíg 10-8 nem lett a 25 éves Park javára. Siklósi folytatta az agresszív letámadást, a dél-koreai folyamatosan a pást végén táncolt. A magyarnak az utolsó három perc elején sikerült fordítania, 11-10-re már nála volt az előny, amelyet a végéig nem is engedett ki a kezéből, az utolsó tus is egylámpás találat volt.

„Lélektani előny volt a múltunk, amely nekem kedvez, és jól is éreztem magam a páston. Szerintem ő jobban félt tőlem, mint én tőle, ez volt a döntő az asszó utolsó harmadában. Az volt a tervem, hogy domináljak, menjek előre, és várjak arra, hogy kiugorjon és megtámadjon, illetve a másik lehetőség az volt, hogy én letámadom őt. Bejött a taktika”

– mondta az MTI-nek a rendkívül felszabadultnak, már-már lazának tűnő magyar sportoló.

Az elődöntőben Siklósi Gergely legyőzte az olasz Andrea Santarellit

A BHSE 23 éves vívója nagyszerű teljesítménnyel 15-10-re bizonyult jobbnak a világranglistán ötödik, 2019-ben, Budapesten vb-harmadik, Rio de Janeiróban csapatban ezüstérmes ellenfelénél.

Az első három perc után 4-3-ra Siklósi vezetett, majd a második szakaszban mindketten megduplázták találataik számát, így a záró harmad előtt 8-6 állt az eredményjelzőn. Santarellinek támadnia kellett, ki is egyenlített 10-10-nél, de innentől már a magyar vívó uralta az asszót, és egymás után ötször megszúrva az olaszt eldöntötte az összecsapást.

Siklósi Gergely (j) és az olasz Andrea Santarelli a férfi párbajtőrözők egyéni versenyének elődöntőjében a Makuhari Rendezvényközpontban. Fotó: MTI/Illyés Tibor

„Az elmúlt napokban több pozitív jel utalt arra, hogy jó lesz ez a nap. Sokan hisznek bennem, sokan támogatnak. Az elődöntő 10-10 után dőlt el. Kiskorom óta úgy van, hogy ha a harmadik harmadba érünk és ott komollyá válik a dolog, akkor nálam van egy váltás. Ezt nem tudom megmagyarázni, ez tehetség, ezt kaptam” – fogalmazott a magyar vívó.

Arra nem tudott válaszolni hogy mit fog csinálni a fináléig hátralévő időben. Amikor emlékeztették rá, hogy a szombaton, kardban győztes Szilágyi Áron pontosan tudta a döntőig tartó menetrendjét, Siklósi így reagált:

„Az Áron az Áron, én meg én vagyok. Ő egy kicsit szögletesebb, én meg egy kicsit kerekebb vagyok”.

A döntő közjátékkal kezdődött: meghibásodott a pást eredményjelzője

Siklósi Gergely és a francia Romain Cannone hosszú percekig várta, hogy végre elrajtolhasson a küzdelem, amíg végre megjavították a berendezést.

A várakozás Siklósit zavarta meg jobban, nála jóval alacsonyabb ellenfele kétszer is gyorsan eltalálta őt, de aztán az első három perc vége előtt egy parádés tussal 4-4-re egyenlített. A folytatásban a vezetést is sikerült átvennie, de mint később kiderült, 6-5-nél volt utoljára nála az előny. Cannone az esélytelenek nyugalmával vívott, mégpedig nagyon jól, 10-8 után állva hagyta riválisát, és szinte pillanatok alatt a végső győzelem kapujába került. 14-9-ről indult az utolsó három perc, amely azonban már nem pergett le, mert a francia bevitte a győztes találatot is.

Siklósi csalódottan gratulált ellenfelének, de edzője, Dancsházy-Nagy Tamás azonnal megölelte őt, jelezve, hogy a vereség ellenére nagy eredményt ért el.

A tapolcai születésű versenyző a kardozó Szilágyi Áron szombati győzelme után a tokiói magyar küldöttség második dobogós helyét szerezte.

Öt éve Imre Géza második lett a párbajtőrözők versenyében, magyar győztesig azonban egészen az 1972-es müncheni játékokig kell visszamenni, akkor Fenyvesi Csaba nyerte a fegyvernem egyéni versenyét.

Férfi párbajtőr

Negyeddöntő:
Siklósi-Park Szang Jung (dél-koreai) 15-13
Andrea Santarelli (olasz)-Jamada Maszaru (japán) 15-13
Igor Reizlin (ukrán)-Mohamed Elszajed (egyiptomi) 15-13
Romain Cannone (francia)-Szergej Bida (orosz) 15-12

Elődöntő:
Siklósi-Santarelli 15-10
Cannone-Reizlin 15-10

Bronzmérkőzés:
Reizlin-Santarelli 15-12

Döntő:
Cannone-Siklósi 15-10

Férfi párbajtőr, egyéni, olimpiai bajnok:

Romain Cannone (Franciaország)
2. SIKLÓSI GERGELY (MAGYARORSZÁG)
3. Igor Reizlin (Ukrajna)

(MTI)